Isten ajándéka!

Sziasztok! Mivel ma van Dórák napja (én is az vagyok) úgy gondoltam meglepem az összes Dórát egy ajándékkal, egy nagyon rövidke novellával!
Remélem tetszeni fog! Nagyon sok Dórát ismerek, van aki gyönyörűen énekel, van aki tehetséges, van aki nagyon kreatív.
Dorszií! Neked küldöm első számúként a Dórák közül!
+Még egy nagyon kedves ismerősömnek Ginewra -nak!

Isten ajándéka!

( Bella szemszöge)

Éppen itt ülünk Edward –dal a csodás rétünkön, csendben. De ez nem az kínos csend… ezt mind a ketten élvezzük, mert egymás társaságában lehetünk.

Az idő csodás, pedig február van, de élvezhetem egyetlen szerelmem ragyogását. Ezernyi gyémánt sem érne fel hozzá.

Tiszta és tökéletes. De ezzel jellemezni igazán sértő. Tiszta, igen a lelke valóban tiszta. Mert én tudom, hogy van lelke. Egy olya csodálatos lénynek, mint Edward -nak, biztos, hogy van lelke.

Ki tudja, hogy hány órája ültünk már így, amikor a csendet a bokrok leveleinek zörgése törte meg. Edward előttem védekező pozíciót vett fel. Mellkasából feltört egy morgás is.

Majd megpillantottam két alakot a sűrűben. Ezt nem hiszem el! Nem lehet, hogy ő itt, és vámpír és él! És nincs egyedül!

-Bella? –kérdezte az egyik alak.

-Ezt nem hiszem el! Hogy, hogy te itt? És vámpír vagy? Mesélj el mindent! –mondtam, majd kiléptem szerelmem háta mögül, de a karomat elkapta és visszarántott maga mellé.

-Bella te ismered őket? –kérdezte tőlem, és láttam a szemében a féltést.

-Igen. Ha vársz, egy kicsit elmesélem honnan és miképp.

-Rendben -adta meg magát végül.

-Dóra, gyertek közelebb! Ezt el sem hiszem! Edward, bemutatom neked Dórát, mint egy régi legjobb barátnőmet és Dóra, ő itt Edward a kedvesem, életem értelme, válassz, amelyik tetszik –mondtam, majd szeretetteljesen néztem a számomra oly’ sokat jelentő személyre.

- Üdv, Edward! Bella csodásan festesz. Jajj, milyen udvariatlan vagyok, hadd’ mutassam be nektek, szintén régi ismerősömet Ginewra –t.

-Szia –köszöntünk kórusban.

-Nos, azt hiszem itt az ideje a mesélésnek –mondta Edward.

-Igen nos, akkor kezdem, azzal amit én is tudok. Tehát azt mondta, hogy míg nem költöztem Forks –ba nem volt valami sok barátom. Kivéve egyetlen egy embert. Dórát. Ő volt az, aki védelmezett a nagyobbaktól, aki megvédett, ha gond volt. Amikor valaki kinevetett, mert elestem, hát az én drágalátós barátnőm elhallgattatta –mondtam és a végén már mosolyogtam.

-Értem… örülök, hogy volt valaki előttem, aki az őrangyalod lehetett –mondta kedvesem.

-Azt viszont nem értem, hogyan lettél vámpír? –kérdeztem, mert megint hajtott a kíváncsiságom.

-Hát, Gin nagyon szeret túrázni, így gyakran látogatjuk az erdőket, egyik ilyen alkalommal csak ketten voltunk… Akkor tűnt fel egy kisebb nomád csoport és ránk támadtak, de egy kedves vámpírcsalád, akik vegák, leszedték róluk és végeztek támadóinkkal, de mire segíthettek volna, már késő volt, így, átváltoztunk. Újszülött évünket náluk töltöttük, majd úgy gondoltuk, hogy itt az ideje egy kis világkörüli útnak –mondta végig letörölhetetlen vigyorral az arcán.

-És ti hogyan találkoztatok? –kérdezte Edward, Ginewra-t.

-Ez is egy hosszú történet. Az osztályban, az egyik lány születésnapjára mind a kettőnket meghívott. Olyan volt, mintha, mind a kettőnknek, lenne valamilyen képessége, hogy másokat nevettet. Sokkal boldogabbak voltunk, amikor találkoztunk és onnantól elválaszthatatlan barátnők lettünk. Ha valamelyikünk szomorú, a másik egyből fel tudja vidítani –mesélte most Ginewra.

Az egész délutánt átbeszélgettük, még a Cullen házba is meghívtuk őket, ahová szívesen csatlakoztak, majd a többiek is kérdezősködtek, amire szívesen válaszoltak, a vendégeink. A mai estét én a Cullen házban töltöttem, most már még több vámpírral egy fedél alatt. Majd elkövetkezett a reggel. Február 6-a.

Kikászálódtam az ágyból és a nappali felé vettem az irányt, ahonnan nevetés hallatszott. Ginewra és Alice nevettek önfeledten. Halkan köszöntem nekik, majd a konyhába érve Esme –t és Dórit láttam meg, utóbbi éppen segédkezik a reggeliben.

-Ugyan Esme, majd én megcsinálom –mondta barátnőm. A következő dolog, amire figyelmes lettem, hogy Rosalie jön le az emeletről, valamilyen vásárlást tervezve. Méghozzá újdonsült barátaikkal. Nagyon meglepődtem, hogy ennek a lánynak a kisugárzása mennyire kihat mindenkire.

Ekkor jutott eszembe, hogy bár útjaink elváltak, ő akkor is a barátnőm maradt és lesz az életem végéig. Hogy bár távol voltunk, ő akkor is ugyanaz a személy maradt. Eszembe jutatta, hogy el kell fogadni azt, ami van. Hogy, ha egyszer a földre esel, vegyél fel onnan valamit, hogy emlékezz a mélypontra, amit ott töltöttél, és tapasztalatot meríts belőle.

-Boldog névnapot Dóri! –mondtam, majd ölelésben részesítettem.

Számomra ő is olyan, mint egy ajándék. Isten ajándéka.


A történetnek van valóságalapja!A Dóra név a valóságban is azt jelenti, hogy Isten ajándéka.