7. fejezet –Kérdések és kérdések

Nah, mielőtt a frissel foglalkoznátok, lenne néhány fontos dolog, amiről beszélni szeretnék veletek! Ezekre megjegyzés formájában tessék válaszolni! *szigorúannéz*
1. Mivel, most nincs ihletem egy novellához, mit szólnátok, ha a 8. fejezet lenne az ajándékom nektek Valentin-napra? Ez csak tőletek függ! Persze, ez csak akkor ha ti igennel voksoltok a megjegyzésben!
2. Nos gondolkoztam, hogy egy idő után hogyan folytassam a törit, és arra jutottam, hogy megkérdezlek titeket afelől, hogy szeretitek- e, ha Bella szerencsétlenkedik. Mert, hát ugye a 6. fejezetben is sikeresen felsérti a tenyerét... Szóval, ha szeretnétek, hogy szerencsétlenkedjen, akkor erre is igennel voksoljatok...istenem tisztára, mint egy show... Nah mindegy és még valami
3. Amint elolvastátok mindenképpen komizzatok! :D

7. fejezet –Kérdések és kérdések

( Bella szemszöge)

Másnap reggel korán keltem, mert nem tudtam aludni az idegességtől.
Kikászálódtam az ágyból és fürdő felé vettem az irányt. Megmosakodtam, majd lecseréltem a kötést újonnan szerzett sérülésemről.
Felöltöztem. Egy farmer -póló összeállítást választottam.
Ezután a nappali felé vettem az irányt. Charlie már elment.
Fogtam egy tálat, kivettem a tejesdobozt a hűtőből és a zabpehellyel együtt a tálba raktam.
Jóízűen megettem, majd az agyam elkezdett újra működésbe lépni.
-Hogyan jutok én ma iskolába? –kérdeztem magamtól.
Mint valami varázsszó, egy autó motorjának zúgását hallottam meg.
Felpattantam és az ablak felé vettem az irányt, ahol Jake autóját pillantottam meg.
Most az ajtó felé vettem az irányt, majd nagy lelkesedéssel felszabtam azt.

-Jó reggelt Bells! –mondta levakarhatatlan vigyorral a képén.
-Szia Jake! –köszöntem én is –Miért jöttél?
-Ennyire nem szeretnél látni? –kérdezte, de a mosoly ott bujkált a kérdésben.
-Nem, nem erről van szó, csak gondolom reggel 7-kor nem igen szokott az embernek látogatója lenni.
-Ebben van valami… Nem csak azért bátorkodtam idetolni a képemet, hogy elvigyelek suliba… mivel, hát ugye a furgonod… már egy másvilágon van… -láttam, hogy alig bírja ki röhögés nélkül.
-Örömmel elfogadom az ajánlatod. Remélem nem csak egyszeri alkalom… -mondtam reménykedve, hiszen tényleg nem lenne jó gyalogolni, mert a suli nem tíz percre van…

A taxi egy idő után már drága lenne, szinte egy új autó is kijönne belőle…
Azt meg persze, hogy nem akarom, hogy rendőrautó fuvarozzon… Istenem, kiráz a hideg, ha erre gondolok. Mekkora égés lenne. Apuci pici lányát apuci, hozza villogós autóval.

-Nem, persze, hogy nem egyszeri alkalom… arra gondoltam, hogy furikázlak, amíg másik kocsid nem lesz… -csak én vettem észre a hangjában a reménykedést?
-Én, meg remélem, hogy el is viszel. Mindjárt mehetünk, csak még gyorsan elmosom a reggelim maradványait –mondtam.
-Rendben, addig bemegyek és megvárlak –hmm, milyen otthonosan érzi magát…

Jó tíz perc múlva elindultunk, de sietnünk nem kellett, mert még fél 8 sem volt. Az úton csak néha szólaltunk meg.
Én nem mertem felhozni neki sem az Edward, sem a vámpír, sem az orvosos témát.
Csak néztem kifelé a kocsiból és bámultam az elsuhanó fákat. Micsoda hülyeség, nem a fák mozognak, hanem mi.
Ismét zavaros gondolkodásomat Jacob szakította félbe.

-Bells, minden rendben? –kérdezte és hallottam a hangjában a féltést.
-Persze, minden oké, de most mennem kell, még át kell néznem a matekot, lehet, hogy dogát írunk –hazudtam. Soha nem szerettem hazudni, de mostanában mindig ezt teszem. Hiába, nem tudom miért. Sőt azt sem, hogy miért ilyen zavaros ez az egész minden. Hogy miért emlékszem alig egy-két emberre…
Kiszálltam a kocsiból és a suli felé vettem az irányt. Még félszemmel láttam , amint Jake elhajt, aztán, csak azt hallottam, hogy valaki a nevemen szólít
-Bella, hé figyelsz te rám? –kérdezte, egy srác, miközben a kezem előtt legyezett.
-Öhm, bocsi de, te ki is vagy? Tudod volt itt ez a baleset és nem sok mindenre emlékszem, abból, ami az elmúlt években történt… -válaszoltam és láttam, ahogyan lefagy a mosoly a képéről. Közben odajött hozzám még két lány, meg még egy fiú…
Az egyik, barnás hajú lány átölelt, majd hátrébb lépett egyet.
-A nevem Mike, a többiekre sem emlékszel? –kérdezte az integetős gyerek.
-Nem, sajnos, nem. Így sokkal nehezebb minden –mondtam, most én elkeseredetten.
-Semmi baj, majd mi segítünk emlékezni - mondta kedvesen a lány, aki az imént megölelt, egy halvány mosoly kíséretében.
-Én Angela vagyok, ő itt mellettem –mutatott egy szőkésebb hajú lányra – Jessica, Mike az előbb bemutatkozott, ő pedig Mike mellett Eric –fejezte be a bemutatást.
-Értem –mondtam kissé zavarodottan és a neveket próbáltam megjegyezni, amikor a Jessica nevű lány folytatta.
-Nemrég költöztél Forks –ba. Mi voltuk az első barátaid. A beilleszkedésed viszonylag könnyen ment.
-Aztán kezdtél összemelegedni Cullenék –kal –folytatta most Mike. Nem volt valami szimpatikus ráadásul állandóan nyomult is.
-Azután majdnem elütött a kocsi, de az egyikük, Edward megmentett –hogy micsoda? De akkor miért ment el? Miért bántott?
Még több kérdés cikázott át, egyre zavartabb elmémen.

Majd fogtuk magunka és az első óránk felé mentem Jessica –val. Spanyol. Nem nagyon figyeltem, amit a tanár mond, Jessica, pedig előszeretettel magyarázott valami bugyuta sorozatról, ami most megy a Tv –ben. A tanár megkérdezte, hogy jobban vagyok -, de miután megtudta, hogy emlékezetkiesésem van, békén hagyott.

Az órák szépen lassan teltek, egy közös órám Angela –val is volt, de nem tudtunk nagyon beszélgetni.

Éppen a menza felé tartok, Angela –val.
Beléptem az épületbe és egyből minden tekintet rám szegeződött…
Mivel nagyon görcsölt a hasam, ezért csak egy üveg ásványvizet vettem, majd leültem barátnőmmel az „asztalunkhoz”.

Nem bírtam tovább, így rákérdeztem, néhány még nem éppen zavaró kérdésre.
-Szóval, mesélnél még Ang? Kíváncsi vagyok, hogy például mi történt még. Meg, ha nem nagy baj a Cullenék –ról is mesélhetnél egy- két dolgot. Csak én vettem észre, hogy Jess a szemét forgatta? Nem tudom… nem olyan szimpi nekem…

-Persze, szóval Edward, mint már említették, megmentett. Előtte egy csajra sem nézett rá a suliban, szinte te voltál a családján kívüli egyetlen ember, aki beszélgetett velük.
Aztán, már csak azt vettük észre, hogy jártok. Gondolom, így a családjával is megismerkedtél, és az egyik húgával, Alice –el is nagyon jóba lettél.
-Aztán összevesztetek, és elmentél Forks –ból. Mikor hazajöttél, kissé le voltál sérülve. Ez alatt azt kell érteni, hogy eltörött az egyik lábad stb. de ott is, ha nem lett volna Edward, és Dr. Cullen, már nem élnél –mesélte, én meg köpni - nyelni nem tudtam, majd mintha, csak egy filmről beszélne, folytatta –Aztán, szeptember vége felé elköltöztek, de ti még előtte szakítottatok. Röviden ennyit rólatok.
-Értem –csak ennyit tudtam kinyögni. Agyam folyamatosan dolgozta fel az információkat és a szavak csak úgy visszhangzottak a fejemben. Eltörött láb… Legjobb barátnő… Alice… életmentés…Dr. Cullen. Nem akartam tovább gondolkozni, hiszen még rengeteg kérdésem volt.
-Tehát Edward apja, Dr. Cullen, vagyis orvos –ezt inkább szántam kijelentésnek, mint kérdésnek.
-Igen az, a feleségét Esme –nek hívják. Mind a ketten elég fiatalok. Ők fogadták örökbe Rosalie és Jasper Hale-t, Emmett, Alice és Eward Cullent.
Rosalie –nak szőke hosszú haja van és gyönyörű… minden lány irigykedve néz rá…
Vele jár Emmett Cullen, bár nem vérszerinti rokonok de akkor is… nah az a lényeg, hogy ő egy nagydarab és mindenki fél tőle…ha ránézel az jut eszedbe róla, hogy mackó –a végén kuncogott egyet.
-Alice Cullen, amolyan koboldszerű, állandóan pörög, mint egy gumilabda. Sötétszínű haja az égnek áll. Jasper Hale a párja, ilyen világfájdalmas képű. Ő Rosalie testvére, de ténylegesen. Edward Cullen, pedig bronzvörös hajú és lélegzetelállító, mint az össze többi a Cullenék közül. Furcsa, annak ellenére, hogy nem is vérszerinti rokonok, mindegyiküknek fehér a bőrük. De, hát a nevelőszülei sem panaszkodhatnak.
-Röviden ennyi róluk egyéb kérdés? –kérdezte Angela.

Mit mondtam volna? Persze, hogy kíváncsi vagyok, de egyes dolgokat akkor sem kérdezhettem volna meg… Ráadásul Jessica is egyre jobban kezdte figyelni a beszélgetésünket.
Csak arra lettem figyelmes, hogy a menza egyre jobban kiürül.

-Ang, nem kellene órára mennünk? –kérdeztem.
-Már ennyi az idő?! –hitetlenkedett.
-Igen, na menjünk! –mondtam.

Sajnos a következő óránk nem volt közös…
Sőt, egyik barátommal sem volt közös…
Amint beléptem a terembe, fogtam magam és lehuppantam a leghátsó padba és reménykedtem, hogy nem ül senki sem mellém.
Így is történt. Egész órán egyedül voltam.
Persze a gondolkodást nem hagyhattam ki… Az járt a fejemben amit a barátnőmtől tudtam meg…
Tehát akkor az emlékben biztos, hogy Edward volt. Bár ezt eddig is sejtettem. Akkor az apja pedig Dr. Cullen, vagyis Carlisle.

Alice, azt mondta ugye a legjobb barátnőm. Mondta, hogy olyan, mint egy kobold. Elképzeltem, kissé alacsony magassággal, égnek álló sötét hajjal… Ahogy állandóan fecseg. Huh, akkor gondolom imád vásárolni.
Ezen elmosolyodtam.

-Miss Swan. Örülnék, ha a kérdésemre felelne –mondta a tanár.
Annyira elgondolkoztam, hogy nem még a kérdésre, hanem arra sem emlékeztem, hogy milyen órára jöttem.
-Elnézést tanár úr, de nem érzem magam valami jól –mondtam neki.
-Nos, hát ez biztos a balesete miatt van. Menjen ki a friss levegőre. Hátha jobban lesz. Ha pedig nem így van, menjen a gyengélkedőre és kérjen egy igazolást a következő órájáról –mondta a tanár. Milyen rendes.
-Köszönöm, de a következő órám testnevelés lenne és arra amúgy is van igazolásom, szóval ha nem lenne olyan nagy baj, akkor én most… -kezdtem, de nem tudtam végigmondani.
-Persze nyugodtan menjen haza. Ha kell, maradjon otthon, míg jobban nem lesz.
-Rendben –mondtam, majd összeszedtem a cuccomat és kimentem a szabadra.

Az idő persze most is felhős volt. De hát ez Forks… mit is várjak tőle?
Hurrá. Nincs ki hazavigyen.
Nem baj, egy kis gyaloglás rám fér. Amúgy is olyan ritkán vagyok a szabadban…

Így, hát fogtam magam és elindultam hazafelé. Még jó, hogy az útra emlékszem.
Ballagtam a főút mellett szépen lassan.
Néztem a mellettem lévő erdőt. Csupa zöld minden. Vagyis inkább itt minden annyira zöld.
Ezen elmosolyodtam.
Egyszer kissé elfáradtam, ekkor fogtam magam, és csak lazán leültem a fűbe.
Nem tudom mennyi időmbe telt, míg hazaértem, de biztos nem 10 perc volt. Elhiszem, hogy még az én tragacsommal is gyorsabban hazaérnék.
Pedig az nagy szó!

Nemsokára végre megpillantottam a házunkat.
Előkotortam a kulcsomat a táskám legaljáról, majd kinyitottam az ajtót.
A táskát fogtam és bedobtam a konyhába.
Felmentem a fürdőbe és megmostam az arcom.
Mivel a fűben ültem, eléggé átnedvesedett a ruhám… mielőtt megfáznék át kellene cserélnem.

Rászántam magamat és elindultam a szobám felé. Be is nyitottam és teljesen lesokkolt a látvány.
Ez nem létezik! Biztosan csak képzelődöm!
Az ablakom előtt egy alak állt. Hosszú, szőke haja hullámosan omlott le vállán.
Meghallhatta, hogy beléptem a szobába, mert megfordult és halványan elmosolyodott.
-Bella! –mondta, majd odajött hozzám és gyengéden megölelt.


Ha eddig nem tetted meg, hogy elolvasod a fentieket, akkor rajtad a sor! Komit!