5. fejezet –A hazugság

Itt a friss! Várom a jó sok véleményt!

5. fejezet –A hazugság

( Jacob szemszöge)

Akkor itt az ideje. Eljött. Hazudnom kell annak, akit szeretek, azért, hogy mellettem legyen. Erre magamban elfintorodtam. Míg én azért hazudok neki, mert magam mellett szeretném tudni, addig az a vérszopó pont amiatt, hagyta el, mert szereti.

Most önzőnek érzem magamat. Valamint kegyetlennek, igazságtalannak… ezer és egy szóval tudnám még jellemezni magamat, mire rájöttem, hogy valaki a választ várja. Csak elhiggye, utána minden könnyebb lesz. A féreg sem jön vissza és mi boldog életet élhetünk.

-Szóval ő… -még mindig nem tudtam rá a pontos szót.

- Micsoda? Nyögd már ki! –mondta erélyesen

-Ő nem éppen jó, hanem fogalmazzunk úgy, hogy Ő egy rossz ember –istenem ember? Ekkora hülyeséget! Ezt még én sem hiszem el.

-Rossz ember? Hisz miért? Mit tett? –kérdezte egyből. Mivel ezen még gondolkoznom kellett kitérőt kerestem.

-Tudom, hogy nem fogod annyiban hagyni a dolgot, nem is az a célom, hogy ne mondjam el a lehető legtöbbet, de szerintem ezt tartogassuk arra, mikor már hazaértél és egy kicsit jobban leszel. Rendben? Addig is át kell nekem is gondolnom, hogy mit mondhatok el és mit nem. Most te vagy nekem a legfontosabb és engem csak az érdekel, hogy jobban légy. Szóval megelégszel, ha akkor folytatjuk ezt a beszélgetést, ha otthon vagy? –reménykedtem benne, hogy igent mond. Már valamivel jobban elhittem én magam is azokat amiket mondtam.

Félig igaz is volt, tényleg szeretem, tényleg féltem, de a lehető legtöbb helyett, csak hazugságra futja.

-Rendben –mondta egy sóhajtás közepette.

-Köszönöm, most pedig mennem kell. Valakinek el kell vinni a jó hírt, hogy jól vagy. Jah, az orvos azt mondta, ha szépen gyógyul a kezed, 2 és fél hét és lekerül a gipsz. –mondtam a végét már mosolyogva.

-Ez aztán a jó hír… -mondta megjátszott lelkesedéssel.

( Bella szemszöge)

-Szóval ő… -motyogta Jake. Miért húzza az idegeimet?

- Micsoda? Nyögd már ki! –mondtam, lehet, hogy kicsit erélyesebben, mint kellett volna…

Nem tehetek róla! Miért kell velem ezt csinálni? Semmire sem emlékszem! Miért lenne az a jó megoldás, hogyha magam jönnék rá mindenre?

Ezzel megint elérkeztem ahhoz a részhez, ahol sok a ha. Mi van, ha én jövök rá? Ha egyáltalán nem is jön vissza az emlékem? Ha csak a baleset utáni emlékem marad meg? Ha magamra maradok?

Bár ezt kétlem. Ránézek Jake arcára és az idegességen kívül, csak szeretet látok benne. De várjunk csak, nem ez nem is szeretet! Csak nem… szerelmes belém?

Ezen ráérek később is agyalni, mivel már folytatta is kis monológját…

-Ő nem éppen jó, hanem fogalmazzunk úgy, hogy Ő egy rossz ember –mondta, egy kicsit talán úgy nézett ki, mint aki maga is elcsodálkozik azon, amit mondott…

Persze ez nem elég. Ebből nem is tudtam meg semmit! Remélem nem gondolta, hogy ennyivel beérem! Ezen csak egy pillanatig gondolkodtam és máris kérdések áradatát zúdítottam rá…

-Rossz ember? Hisz miért? Mit tett? –úgy tűnt, mintha kitérőt keresne…

-Tudom, hogy nem fogod annyiban hagyni a dolgot, nem is az a célom, hogy ne mondjam el a lehető legtöbbet, de szerintem ezt tartogassuk arra, mikor már hazaértél és egy kicsit jobban leszel. Rendben? Addig is át kell nekem is gondolnom, hogy mit mondhatok el és mit nem. Most te vagy nekem a legfontosabb és engem csak az érdekel, hogy jobban légy. Szóval megelégszel, ha akkor folytatjuk ezt a beszélgetést, ha otthon vagy? –kérdezte és átláttam rajta.

Most jó sok minden zengett a fejemben. Szóval félt, tehát lehetséges, hogy igaz a gyanú és tényleg szeret…

Azontúl ott volt a kitérés lehetősége is.

Valamint a hazugságé is. Nem, persze elhiszem amit mond, hisz látom a szemében a féltést, hanem afelől, hogy tényleg elmondja, vagy csak azért mondta, hogy szabaduljon.

Mindegy, ha otthon nem mondja el, én akkor sem fogom annyiban hagyni a dolgot!

-Rendben –válaszoltam egy sóhajtás kíséretében.

-Köszönöm, most pedig mennem kell. Valakinek el kell vinni a jó hírt, hogy jól vagy. Jah, az orvos azt mondta, ha szépen gyógyul a kezed, 2 és fél hét és lekerül a gipsz –a végét már mosolyogva mondta. De látszott, hogy csak térít. De hát miért? Lehet, hogy neki is rosszul esik erről beszélni?

Jajj most jut eszembe még mindig ott áll és mondanom kéne neki valamit…

-Ez aztán a jó hír… -mondtam, megjátszva lelkesedésem, majd magamra hagyott.

~°~

Az elkövetkezendő két napban Jacob nem jött be hozzám, ellentétben a szüleimmel. Bár anyu azt, mondta neki szerdán haza kell mennie, de nem bántam. Jó oké, persze, hogy hiányozni fog, de most annyi minden kavarog a fejemben, hogy nem vagyok senkinek sem jó társaság.

Mióta Jake elment, azon agyaltam, amit mondott. Gondolkoztam órákon át. Csak ugyanazok a szavak lengtek a fejemben… ,, rossz ember” . Vajon mire értette ezt? Meg azt, mondta, hogy jártunk… de miért szakítottunk? Most hol van? Miért nem jut eszembe semmi?

Persze egy emlék sem jutott eszembe a napok alatt, hiába törtem magam. Meglátszik, ez az én formám. Egyre inkább kételkedem, hogy visszajönne akár egy élményem is. Legalább ma már hazaengednek. Igen, ma szerda van, Renée reggel, bent volt és elköszönt, aztán indult, hogy elérje az első gépét.

Gondolataimat halk zajok törték meg… egy beszélgetés.

-Mr. Swan, Bella már jó formában van, ahhoz képest, amilyen volt, mikor behozták, de egy dolog miatt aggódok –mondta a doki

-Valami gond van? –kérdezte aggódva apám

-Az amnézia –felelte egyszerűen az orvos.

-Mi van vele? Ugye emlékezni fog? Ugye visszatérnek az emlékei?

-Pont ettől félek… már több, mint egy hete itt van és már jó pár napja ébren… de még egy emléke sem jött vissza… Jó persze én megértem, hogy ez egy hosszú folyamat, talán évekbe is beletelik, de az első emlék egy héten belül már jelentkezni szokott…

-Értem –válaszolt egyszerűen Charlie, nem hiszem, hogy bármi értelmesebbet tudott volna mondani…

-Ha még egy hét múlva sincs változás, kérem jöjjenek vissza- mondta az orvos, majd mind a ketten bejöttek a terembe.

-Bells, minden rendben? Indulhatunk? –kérdezte apu, jah igen ő visz haza.

-Persze –mondtam egyszerűen

Egész úton nem is beszéltünk. Nem is lett volna miről… Míg aput érdeklik a sportok, addig én a falra mászok tőlük. Nem, nem emlékszem, csak hallottam, amint valakivel meccsről tárgyalnak, és mivel az én figyelmem nem kötötte le, így következtettem ki.

Mikor hazaértünk Charlie felvitte a cuccomat a szobámba, majd magamra hagyott.

Az első dolog, amire felfigyeltem, az egy különösen jó illat volt… Mint a napfény…

Miután kipakoltam a holmimat, beindítottam egy mosást, majd eldőltem az ágyamon és ugyanúgy Jake szavain gondolkodtam, egészen addig míg, kopogásra nem lettem figyelmes.

-Szabad –mondtam

-Szia. Jacob vagyok.

-Gyere beljebb és ülj le nyugodtan –mondtam kedvesen.

-Gondolom, tudod miről szeretnék veled beszélni –mondta közömbösen.

-Igen, és gondolom tudod, hogy én mit szeretnék tudni –válaszoltam.

-Rendben, csak, hogy tudd, eltartat egy darabig, de nem mondok el mindent –szintén közömbös hang.

-Rendben, időm, mint a tenger.

- Nos, akkor kezdem az elejétől –bólintottam.

-Azt már mondtam, hogy ti együtt jártatok –ismét bólintottam.

-Azt is említettem, hogy szakítottatok, de azt, hogy miért nem mondhatom meg. Erre neked kell rájönnöd. Csak annyit mondhatok, hogy bántott téged, amit nagyon szégyellt és elhúzta a csíkot. Itt nem csak fizikai fájdalomra, hanem érzelmire is gondolok. Persze fizikai fájdalmait is okozott… Más okot nem látok amúgy sem a szakításra így is sokmindent elmondtam. Bella, minden rendben? –kérdezte Jake, de erre már nem nagyon tudtam figyelni, mert az első emlékem máris a felszínre tört.

,,Egy teremben vagyunk…szerintem, Edward, az egyik ember, de erről még megkérdezem Jake –et.

Edward a kezem fölé hajolt és belemélyesztette a fogait a bőrömbe. Mit csinált? De, hát miért tette?Csak nem…nem nem lehet, hogy vámpír. Biztos csak a képzeletem játszik velem. Ezt nem mondhatom el senkinek… a végén még diliházba csuknak.

-Fáj a kezem –mondtam

-Tudom, Bella –próbált nyugtatni egy angyal ( jobb nevet nem tudtam mondani rá).

-Carlisle mindjárt ad neked valamit, amitől elmúlik –mondta. Carlisle? Biztos ő az a szőke hajú férfi. Ezek szerint orvos?

-Ég a kezem! –kiáltottam, vonaglottam a földön a fájdalomtól, ez látszott, majd itt vége szakadt az emléknek.”

-Igen, persze Jake jól vagyok csak egy emlékem tört elő –mondtam neki. Ez igaz is. De valamit ki kell találnom, arra, hogy mi is volt az emlék.

-Hisz ez remek Bella! –kiáltotta Jake, majd karon ragadott és elkezdett lefelé vonszolni a lépcsőn.

-Charlie, Bellának beugrott egy emléke! –ujjongott újra, akár egy kisfiú.

-Igen? Bella mit láttál? –kérdezte apu. Nah, most mit mondjak? Gyorsan körbenéztem a szobában és az egyik polcon megláttam egy fényképet, amin apu, anyu és én is rajta vagyunk. A születésnapomkor. A 10-en. Egy csokitorta kíséretében. Meg is van.

-Az egyik szülinapom ugrott be. A 10-ik. Én, ti és egy csokitorta –hazudtam. Számomra olyan volt az a kép, mintha egy idegen fénykép lett volna. Inkább a hazugság, mint egy gumiszoba.

-Jake, kérlek gyere fel, lenne még egy-két kérdésem –mondtam neki.

-Rendben –mondta, most én fogtam meg a kezét és kezdtem felfelé húzni. Még néhány apróbb dologról beszélt, de Edward egyszer sem került szóba. Így nem sokkal bővült tudásom…

-Köszönök mindent, majd még beszélünk –mondtam –Jó éjt Jake!

-Jó éjt Bella! Kérlek vigyázz magadra! –mondta, amit egy újabb emlék kísért.

,,Kinyitottam a kocsiajtót. Meglepődve vettem észre, hogy az ajtó nyitva, a kulcs pedig a gyújtásban. Az ülésen egy fehér lap pihent, amelyen két szó szerepelt: Vigyázz magadra!”

Elkezdett érdekelni, hogy mi történt az én öreg kocsimmal.

-Apu? –kérdeztem.

-Igen? –válaszolt.

-Mi lett az autómmal?

-Öm, hát tudom, hogy mennyire szeretted, de sajnos nem tudtak rajta segíteni, így a roncstelepen kötött ki… Az iskola miatt ne aggódj, majd valahogy megoldjuk, hogyan juss el oda…

-Értem –válaszoltam, majd miután lefürödtem (vigyázva a gipszre), visszasétáltam a szobámba és Jake szavai zengtek a fejemben.

Gondolkoztam… Szóval bántott? Azért fájhatott a kezem? De ennek mi értelme lett volna? És ha tényleg az amire gondolok? Teljesen mindegy, akkor sem fogom elmondani senkinek sem… De, ha bántott, akkor utána miért segített? Ez olyan zavaros!

Várjunk! Az emlékemben úgy láttam, hogy megharapott… Gondolkozz Bella, melyik kezeden volt a harapás!

Igen, megvan a jobb kezemen! A fenébe! Csak nekem lehet olyan szerencsém, hogy eltöröm a jobb kezemet! Az iskolába sem tudok írni…

De miért tette? Még mindig ezen agyaltam, amikor elnyomott az álom…

Lécci, lécci komikat!