A múltam a jövőm 4. fejezet -Régen látott ismerős

Sziasztok! Gondoltam válaszolok itt egy-két kommentre. Ezt gyakrabban is bevezetem :D
Tehát
"Megértem, hogy Bella nem szereti az ajándékokat de azért nem kellett volna kidobnia őket. Ha már a felháborodásnál tartunk a csoki és a virág inkább figyelmesség szerintem ezek még elfogadhatok. Az az autó, hát igen ez már komolyabb, de Bella pont ezt tartotta meg. Pedig felháborodásában visszaküldhette volna a feladónak ha akarja megtartani, anélkül, hogy tudná ki küldte. "(Gina)

A válaszom az, hogy igen, a virág meg a csoki tényleg figyelmesség, csak olyan 5-6 doboz édesség, meg több csokorra való rózsa után elege van belőle. A kocsi, tényleg érdekes, hogy megtartja. De ha belegondolok van is rá egy épkézláb megoldás.
Vagy Jacob, vagy Alice vagy Edward, minden reggel elé akarnak menni, amit Bella elutasít. Bizonyos okokból. Szóval, ha megtartja az autót, eggyel kevesebb a gond. :)


Ha máskor is akad valamelyik történetnél, hogy nem értetek valamit, akkor nyugodtan írjátok meg komi formájában és itt kaphattok rá választ. Akkor jöjjön a várva -várt fejezet :D

4. fejezet

(Bella szemszöge)

Elkezdtem zokogni, mire egy kezet éreztem a vállamon. Felnéztem és Edward -dal találtam szembe magam. Szeméből aggodalmat és bűntudatot tudtam kiolvasni. Nem tudom, mi vezérelt, de átöleltem a nyakát és a vállán zokogtam tovább. A könnyeim nem folytak. Csak a szúró érzés maradt.

Miközben sírtam, Edward folyamatosan simogatta a hátamat és megnyugtató szavakat suttogott.

Egy idő után felnéztem rá.

- Sajnálom. Nem akartam, hogy láss… csak… -kezdtem volna, de ujját a számra helyezte.

- Semmi okod nincs arra, hogy bocsánatot kérj. Én viselkedtem lehetetlenül. Jobban át kellett volna gondolnom, hogy mit mondok. Meg tudsz nekem bocsátani? –kérdezte ellenállhatatlan hangon.

Nem válaszoltam, helyette megcsókoltam. Ő sem tétlenkedett, hanem visszacsókolt.

Elváltunk egymás ajkaitól.

- Ezt igennek veszem –mondta Edward. Ezen mind a ketten elmosolyodtunk. Egy ideig még ültünk a réten, majd feltápászkodtunk, és futni kezdtünk.

- Lenne kedved visszajönni hozzánk? –kérdezte kedvesem.

- Öhm, igen a többieket is meg kell nyugtatnom. Bólintott, majd rohantunk tovább. Az úton nem szóltunk egymáshoz, csak fogtuk a másik kezét. Nem az a kínos csend volt közöttünk, hanem inkább élveztük a másik társaságát.

Amikor odaértünk a Cullen házhoz, kinyitotta nekem az ajtót, majd a nappali felé vettük az irányt. Esme éppen az ágyon ült. Mellette pedig Emmett foglalt helyet és a Tv –t nézte.

- Jajj kedvesem, ne haragudj! Sajnálom, amit Edward mondott! –mondta Esme, majd megölelt.

- Semmiért nem kell bocsánatot kérnetek. Már mindent megbeszéltünk –mosolyogtam rájuk kedvesen.

- Köszönöm –mondta.

- Megbeszéltétek? –kérdezte kaján vigyorral az arcán Emmett és a szemöldökét fel –le húzogatta. Erre csak a szememet forgattam.

- Jajj Bella végre, hogy itt vagy! Azt hittem azok után, ahogy a bátyám bánt veled többé ide se jössz –szökdécselt le Alice a lépcsőn.

- Nem te vagy a médium? –kérdeztem.

- Nem Emmett a humorista a családban? –kérdezte ő is, mire elnevettük magunkat.

Ők is meséltek az emberi életükről.

Kiderült, hogy Rosalie azért volt velem kedves, mert vele is hasonló dolog történt. Esme nagyon megkedvelte Neil –t, hiszen ő elvesztette a babáját.

Elérkezettnek láttam az időt, hogy hazamenjek.

- Azt hiszem, haza kellene mennem. Még Neilt is meg kell nyugtatnom –mondtam.

- Rendben kedvesem –mondta mosolyogva Esme.

Nyomtam még egy gyors csókot szerelmem arcára, majd futva elindultam hazafelé. Egész úton Cullenéken gondolkoztam. Mennyire összeszokott, szeretetreméltó család. Ahogyan kiállnak a másikért, teljes az összhang köztük. Ilyenkor jut eszembe, hogy nekem igazán nem is volt családom.

Nagyon kicsi voltam még, amikor a szüleimet elvesztettem. Az árvaházról nem is beszélve. Amilyen életem ott volt…, senkinek sem kívánok olyat.

Azon az éjszakán fenekestül felfordult az életem, amikor az a vámpír megtámadott. Senkinek sem vallottam be, hogy volt egy idő a Neil-lel való terhességem alatt, amikor fiamat a pokolra kívántam. Viszont miután világra jött ez a teremtés, megbántam azt, amit akkor gondoltam. Azóta is szégyellem akkori hozzáállásomat.

Már láttam a házunkat. A nappaliban és az emeleten égett a villany. Odaértem az ajtóhoz és bementem. Neil éppen a Tv-t nézte.

- Szia –köszöntem mosolyogva.

- Akkor ezek szerint minden újra a régi? –kérdezte ő is mosolyogva.

- Igen –mondtam. –Készítek neked valamit vacsira –mondtam.

- Rendben, de egyik nap vadászni is el kellene mennem –mondta.

- A holnap jó lenne neked? Mehetnénk együtt is, mert már én is régen voltam –ajánlottam.

- Benne vagyok –válaszolta. Bementem a konyhába és nekiláttam a vacsora elkészítésének. Spagettit csináltam. Jó fél óra alatt el is készítettem.

- Neil vacsora! –kiáltottam.

- Megyek! –mondta. Bejött, majd leült az asztalhoz és nekilátott az evéshez.

Felmentem az emeletre és a szobám felé vettem az irányt. Benyitottam, majd ledöbbentem.

- Hát te? Mit keresel itt? –kérdeztem.

- Megtaláltam és gondoltam elhozom, hátha hiányzik –mondta, majd felmutatta a telefonomat. Minden egyes szónál közelebb lépett hozzám. Szenvedélyesen megcsókolt. Gondoltam játszadozok vele egy kicsit. Elhúzódtam.

- Köszönöm –suttogtam. Féltem, hogy többre nem jutna. –Miért nem az ajtón jöttél be? –érdeklődtem.

- Mert ez gyorsabb volt –felelte vállrándítva.

- És mit kerestél te az erdőben? –kíváncsiskodtam tovább.

- Vadászni voltam –válaszolt.

-Értem, mi holnapra tervezzük Neil –lel. Öhm, ha gondolod, menj le, én most éppen fürdeni indultam –mondtam neki, mire éreztem, hogy az arcom elkezd bizseregni. Féloldalasan elmosolyodott. Tovább folytattam tervemet és odamentem hozzá. Megcsókoltam.

Szenvedélyesen. Oda kellett figyelnem, nehogy elrontsam a tervem. A fenekemnél fogva felemelt, mire én dereka köré fontam a lábaimat. Nekidöntött az ajtónak, és a nyakamat kezdte el kényeztetni. Itt volt az alkalom. Amilyen gyorsan csak tudtam, lemásztam róla. Az ajtó nyitódott és csukódott. Nevetve indultam a fürdő felé. Gyorsan lezuhanyoztam. Felkaptam magamra egy másik ruhát, majd lementem a nappaliba.

Neil és Edward ott ült a kanapén. Az utóbbi szúrós pillantást lövellt felém, mire elvigyorodtam. Szívem szerint nyelvet öltöttem volna rá, de az túl gyerekes lett volna.

- Beszélgessetek csak, én elmegyek mosogatni –mondtam, majd a konyha felé vettem az irányt.

Megengedtem a vizet, és összeszedtem a mosogatnivalót. Már javában mosogattam, amikor két kar fonta át a derekamat. Edward belecsókolt a nyakamba, mire a kezem megállt az éppen sikált tányéron.

- Nem volt szép tőled, hogy csak úgy otthagytál –mondta, de érezni lehetett a hangján, hogy mosolyog.

- Tőled sem volt valami szép cselekedet, hogy csak úgy bejöttél a szobámba.

- Jajj anyu, ne már! Ne itt előttem, kérlek! Ehhez nem vagyok hozzászokva –jött be a fiam.

- Semmi gond. Már úgyis menni készültem –mondta Edward. Kihúztam a dugót a lefolyóból és eltöröltem a tányért.

- Most már mehetsz. Gyere, kikísérlek –mondtam kedvesemnek, majd kézenfogva az ajtóhoz vezettem.

- Látod, itt kell közlekedni –dorgáltam meg.

- Értettem asszonyom –szalutált. Erre csak a szememet forgattam. Adtam neki egy gyors csókot, majd elment.

Az éjszaka eseménytelenül telt. Könyvet olvastam. Holnap hétvége is lesz, és a nap sem fog sütni délután. Tökéletes lesz vadászatra. Vagyis inkább ma.

Már láttam áttörni a nap első sugarait. Rápillantottam az órára, ami hajnali ötöt mutatott. Úgy döntöttem, hogy lemegyek, és reggelit készítek Neil -nek.

Becsuktam a könyvet és lesuhantam a lépcsőn. A konyha felé vettem az irányt. Elővettem pár tojást és rántottát készítettem belőle. Ráraktam egy tányérra. Készítettem mellé pirítóst is. Ekkor hallottam meg, hogy fiam kezd ébredezni. A kész reggelit kiraktam az asztalra. Hallottam Neil lépteit a lépcsőn, majd a konyhában.

- Jó reggelt álomszuszék. Reggelizz, aztán öltözködj! Egész napos vadászatra megyünk!

- Oké –ásította Neil.

Felmentem a lépcsőn és indultam fürödni. Felöltöztem valami kényelmes ruhába. Míg a fiam volt a fürdőben, addig elmosogattam. Fél óra múlva útra készen álltunk a ház előtt.

Jó messzire mentünk, mivel egy ideig nem terveztük a vadászatot. Míg Neil a közelben maradt, én még messzebb mentem és néhány hegyi oroszlánt is leterítettem. Elindultam visszafelé, ahol Neil -lel kellett találkoznunk. Egy kisebb szarvascsordára lettem figyelmes. A legnagyobb darabot le is terítettem. Belevájtam vajpuha húsába a fogam, és éreztem az éltető nedűt. Kiszáradt, élettelen testét a földre ejtettem. Furcsa hangokra lettem figyelmes.

- Ne, kérem ne! SEGÍTSÉG! –kiáltotta egy női hang. Azonnal a hang irányába eredtem.

Az egyik fa alatt megláttam egy nőt, akinek rendellenesen állt az egyik lába. Felette egy vámpír tornyosult. Ismerős volt, túlságosan is… Ne!!! Ő volt az, aki megerőszakolt!

A vámpír a lány fölé hajolt és belevájta fogait a lány karjába. Azonnal kapcsoltam és letéptem a férfit az emberről.

A lány elvesztette az eszméletét.

Míg a figyelmemet az áldozatra fordítottam, a támadóm nekem jött, mire több métert repülve, egy fa állított meg.

- Olyan ismerős vagy nekem –mondta a vámpír.

- Vajon honnan? –kérdeztem. –Mintha nem tudnád! Áruld el a nevedet! Miért?

- Te vagy az a lány, akivel akkor… ott… De ez lehetetlen! Nem élhetted túl! –gondolkozott, amit én kihasználva nekimentem és újabb métereket gurultunk. Mellkasomból egy morgás tört fel.

- Segítség! –hallottam a nő sikítását. Figyelmemet megint lekötötte az emberlány, ezért már csak a fájdalmat éreztem. Támadóm megharapta a lábamat.

- Válaszoljak a kérdésedre? Sebastien vagyok! És igen, én tettem! És most megzavartad a vacsorámat! Ezt nem hagyhatom! Ha már akkor nem sikerült, akkor most… Megöllek! –kiáltotta. Eddig szórakozhatott velem. Felvontam a fizikai pajzsomat, mire ő csak nagyokat nézett, amikor a láthatatlan falba ütközött.

Odafutottam a lányhoz, amilyen gyorsan csak tudtam. Nem törődtem azzal, hogy mennyire fáj a harapás okozta seb.

- Hahó –rázogattam a lányt. –Figyelj, nem hagyhatod el magadat! –ráztam meg újra.

- Mi a neved? –kérdeztem.

- Ne..Netty –nyögte ki nehezen. Pajzsomat köréje is felvontam. Sebastien elmenekült.

Kikaptam a zsebemből a mobilomat és Carlisle számát tárcsáztam.

- Igen? –szólt bele.

- Carlisle! Készüljetek elő! Baj van! –mondtam kétségbeesetten. –Kérlek Neil –nek is szóljatok.

Felkaptam Netty –t és olyan gyorsan rohantam, amennyire csak kitellett tőlem. Még félig sántikálva is gyorsnak számítottam. Már minden elő volt készítve, amikor odaértem. Carlisle nyitott ajtót és átvette tőlem a lányt.

- Mi történt? –kérdezte.

- Megharapták, nem tudom –nyögtem panaszosan. Istenem, ha meghal, az miattam lesz! Miért nem voltam gyorsabb?

Nem érdekelt, hogy milyen állapotban lehetett a ruhám, fogtam magam és leültem a nappaliba. A vér szaga nem hívogatott. A pólóm cafatokban hevert rajtam. A lábamon okozott harapás pedig különösen fájt. Égett. Odakaptam a karomat és meglepődve szemléltem, hogy nem csak piros, hanem meleg is. Elkezdtem zokogni. Minden az én hibám.

- Bella –jött oda hozzám Edward. –Mi történt? Csak nem te voltál? Tudom, hogy nehéz ellenállni a vérnek, de akkor is… jobban is figyelhettél volna…! -el sem hiszem. Ez most ki akar oktatni? Én próbáltam megmenteni. –Ezért van bűntudatod? –kérdezte. Felnéztem rá.

- Szerinted képes lettem volna bántani? –kérdeztem.

- Mindegyikünk képes lett volna rá, de te mégsem vallod be –mondta már erélyesebben.

- Na idefigyelj! Nem elég, hogy vadászat közben rátaláltam arra a vámpírra, aki miatt majdnem az életemet vesztettem emberként, még meg is támadta szerencsétlen lányt! Igen azt, aki odafent van! Tudod te, milyen érzés az, ha meg van rá a lehetőséged, hogy megments valakit, de te elszalasztod? Vámpír létemre nem tudtam megmenteni… -mondtam.

- Bella ez lehetetlen! Ne hazudj! –mondta még mindig ordítva.

- Én nem hazudok neked! Ha nem hiszed, meg is mutatnám, hogy megharapott! De tudod mit? Élj csak abban a hitben, hogy én voltam! Tudod mit? Megyek is a városba és lemészárolom a fél sulit! –ordítottam.

Sántítva elindultam kifelé az ajtón, ahol Neil éppen bejött.

- Anya, mi történt? –kérdezte. Nem válaszoltam, csak kitrappoltam az erdő felé.

(Neil szemszöge)

- Hát itt meg mi történt? –kérdeztem, de mintha meg sem hallották volna.

- Edward Anthony Masen Cullen! –kiáltotta Alice. -Még is hogy állíthatsz ilyet Belláról? Nem láttad, hogy menni is alig tud? És, hogy egyetlen vörös csík sincs a szemében?

- Miről maradtam le? –kérdeztem, de szavaim megint süket fülekre találtak.

- A lány életben fog maradni. És nem Bella tehet róla. Megint butaságot követtél el, fiam –mondta Carlisle.

- Milyen lányról van szó? –kérdeztem most már hangosan.

- Édesanyád egy lányra talált az erdőben, akit az a vámpír támadott meg, aki még anno őt… –kicsit zavaros volt az egész, ezért beletelt egy kis időbe, míg felfogtam.

- És akkor most átváltozik? –kérdeztem. Carlisle bólintott.

- Felmehetek hozzá? –kérdeztem, mire ismét bólintott.

Így is tettem. Követtem az ismeretlen illatot, majd benyitottam a szobába. Egy gyönyörű lány volt ott…

(Edward szemszöge)

Helyre kell hoznom a hibáimat. Hogy lehettem ekkora marha? Újra és újra megbántom azt, amit a legjobban szeretek.

Követtem az illatát. A számomra legédesebb illatot a világon.

Nem kellett sokáig futnom. Egy fán ült. Annyira el volt merülve a gondolataiban, hogy észre sem vett. Most bármit megadnék annak érdekében, hogy halljam a gondolatait!

Felugrottam az ágra, amin éppen ült, de nem számoltam vele, hogy kettőnk súlyát nem bírja el, így a faág megadta magát, mi meg leestünk a földre. Én feküdtem alul, rajtam pedig Bella. Szerintem csak most vette észre, hogy itt vagyok. Felnézett és szemeit az enyémbe fúrta. Nem tudtam megszólalni, de ezzel ő is így volt. Aranybarna szemei fogságban tartottak. Mennyire igaza volt Alice –nek, egyetlen vörös árnyalat sincsen benne.

- Jól vagy? –kérdeztem egy torokköszörülés után. Úgy látszik ő is észhez tért.

- Hát, csak a marás helye fáj, de azon egy kiadós vadászat segíthet –mondta mosolyogva.

- Fogjak neked valamit? –kérdeztem.

- Hát, nem is tudom.

- Még mindig haragszol rám? Én nagyon sajnálom. Nem gondoltam végig. Hallottam Jazz gondolatai között, hogy bűntudatod van. Én meg magamból indultam ki. Ahelyett, hogy sajnáltalak volna, még nagyobb bajt okoztam.

- Nem haragszom –suttogta. –Nem is tudnék. Csak néha kiborítasz. –mondta mosolyogva.

Örülök, hogy megbocsátott nekem, nem tudnék úgy élni, hogy ez az angyal nem szól hozzám.

Elvittem vadászni, elejtettem neki egy-két szarvast. Azt mondta, jobban érzi magát, bár a marás helye még mindig nagyon ronda volt, de nem vitatkoztam vele.

Az egyik fa tövében ültünk, amikor kijelentette, hogy haza kell mennie. Nem válaszoltam, csak felkaptam a karjaimba és a házukhoz rohantam…

Örülnék, ha megdobnátok pár komival is! Tudom ám díjazni!

Puszi: Doree