A múltam a jövőm 2. fejezet – Egy dallam

Mivel teljesítettem egy kéréseteket én is kérek komit! (A kérésetek a fejezetben van).

A múltam a jövőm 2. fejezet

(Bella szemszöge)

Rohantam és csak rohantam. Élveztem a száguldást. Imádtam, ha a szél játszik a hajammal. Amint a szél az arcomba fúj.

Beleszagoltam a levegőbe és egy kellemes illatot hozott felém a szél. Hegyi oroszlán. Ez az amire most szükségem van.

Újra futásnak eredtem és meg is pillantottam a prédámat.

Megindultam felé, amikor valaminek nekiütköztem. Hideg, és kemény volt. Tehát vámpír. Az ütközéstől több métert repültünk. Több fa is kárát látta.

Felültem és újra azzal a szempárral találtam szembe magam, mint a suli parkolójában.

Ő is ugyanolyan döbbenten nézett rám, de előbb kapcsolt. Odarohant hozzám, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen.

El is fogadtam. Amint felálltam leporoltam magamat. Rám is fért.

-Szia öhm bocsánat, a nevem Edward Cullen. Téged láttalak ma a suli parkolójában, igaz? –kérdezte.

-Igen én pedig… -kezdtem, de nem tudtam végigmondani, mert belenéztem azokba a szemekbe.

-Bella, ugye? –hát ezt meg honnan tudja?

-Igen, Bella Swan. Ezt honnan tudod? –kérdeztem.

-Tudok olvasni mások fejében. Vagyis gondolatolvasó vagyok –mosolygott közben csibészes mosollyal. Ezt nem ér! Nem lehet ilyen aranyosan elmosolyodni. Nem is, inkább szexis! Miket gondolsz?

-Értem. Akkor ezek szerint sokat tudsz rólam.

-Nem, nem éppen, csak annyit, hogy Bellának hívnak, van egy Audi R8-ad és, hogy gyönyörű vagy –mondta, mire én éreztem, hogy az arcom bizsereg. Ha ember lettem volna, már tuti elpirulok.

-Hát, az is több mint a semmi –nevettem. –Gondolom, ti most költöztetek ide.

-Inkább úgy mondanám, hogy ide vissza –mosolygott továbbra is. Úgy éreztem, hogy benne bízhatok. De a bizalmat ilyen rövid idő alatt nem lehet kiérdemelni.

-És mondd csak, neked van valami képességed? –kérdezte, mire én megmerevedtem. Elmondjam? Igen, azt teszem.

-Hát van egy fizikális, és egy mentális pajzsom, amiket ki tudok terjeszteni másokra –mondtam.

-Akkor ez lehet az oka annak, hogy nem hallom a gondolataidat? –kérdezte. Ezen teljesen ledöbbentem. Nem hallja a gondolataimat?

-Gondolom igen. Van még időd? –kérdeztem reménykedve.

-Igen, miért? –most rajta volt a sor, hogy kérdezzen.

-Szeretnék mutatni valamit –mondtam, majd karon ragadtam és elkezdtem húzni magam után. Nem kellett sok idő, már mellettem jött. Kiértünk egy rétre. Ha valami nyomasztja a lelkemet, akkor általában itt ütöm el az időmet.

Szinte majdnem teljesen szabályos kör alakú.

(Edward szemszöge)

A vadászat jól sikerült. Elkergettük a zsákmányt. Sebaj.

De ez a rét… fantasztikus! A virágok gyönyörűek! Főleg most, hogy az egészet megvilágítja a hold fénye. Kivételesen nem esik… egyelőre.

Bella is csodálatosan festett a hold megvilágítása által. Annyira szép. Főleg, amikor nevet.

Leültünk a rét közepére, egymással szemben.

Belenéztem sötétarany szemeibe, és teljesen elmerültem bennük.

Olyan, mint egy angyal.

Nem tudom, hogy meddig ültünk ott. Kérdeztem én is őt, és fordítva. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az eső elkezd esni. Már hajnaltájt lehetett.

-Ideje lesz hazamenni… -törte meg Bella a csendet.

-Igen, szerencsére nem süt majd ma a nap.

-Miért is? –kérdezte értetlenül.

-Mert akkor pár óra múlva újra láthatlak –mosolyodtam el.

-Értem –mosolygott ő is. Felsegítettem a földről, majd megöleltem s elindultam hazafelé.

Mindenki a nappaliban volt, amikor megérkeztem.

-Hát te hol jártál? –kérdezte letörölhetetlen vigyorral Em.

-Mintha nem tudnád, hogy vadászni voltam… -mondtam.

-Igen? És mire… vagy inkább kire? –kérdezte. Kapott egy taslit Esme –től.

Fejcsóválva mentem fel a szobámba, hogy átöltözzek, de előtte le is zuhanyoztam. Amint kijöttem a fürdőből, a kanapémra ki volt készítve a ruhám… Alice.

„Ezt vedd fel… kérlek!

Puszi, a kedvenc húgod Alice.”

Felöltöztem, majd gondoltam csatlakozom a többiekhez a nappaliban. De azalatt a pár másodperc alatt, míg leértem, egy dallam jutott eszembe.

Leültem a rég nem használt zongora elé, és engedtem, hogy az ujjaim automatikusan játsszák a dallamot.

Újabb és újabb részlet következett. Néhol a lágyabb dallamok között egy erőteljesebb hang is keletkezett. Majd újra egy lágyabb. Lassan véget ért a nóta, amikor észrevettem a mögöttem álló, szipogó Alice –t és Esme –t.

-Ez csodás lett Edward! –mondta Esme, Alice pedig helyeslően bólogatott.

-Köszönöm –mondtam. –itt az ideje, hogy menjünk iskolába! Nem lenne értelme az első napon elkésni!

-Vagy inkább az újra első napon? –kérdezte Emmett, mire én csak a szememet forgattam. Már nem fog felnőni, az biztos.

Most csak az én Volvómmal mentünk. Mellettem ült Alice, míg hátul Rose, Em, és Jazz.

Az út, most akármennyire is mentem gyorsan, hihetetlen hosszúnak tűnt.

Legalább tíz percbe telt, míg megláttam a Forks –i Gimnázium táblát.

Apró mosollyal fordultam be a parkolóba, majd megálltam a szokásos helyen.

(Bella szemszöge)

Milyen gyorsan is telik az idő, ha nem akarjuk. Egy pillanatban még a hold fénye világít be bennünket a réttel együtt, a következőben pedig, már zuhog az eső és hazafelé tartok.

Jó volt végre beszélgetni Edward –al. Annyira rossz érzés, hogy nem mondtam el neki az igazságot. Hogy nem mondtam el neki az igazat Neil –ről. De ez még nem megy.

Amikor hazaértem Neil még aludt. Hiszen neki szüksége van alvásra.

Gondoltam készítek neki reggelit. Jobb dolgom úgy sincs.

Készítettem neki pirítóst, valamint tojásrántottát. Raktam a tálcára még egy kis lekvárat is, majd írtam egy üzenetet, amin ez állt:

„Jó reggelt álomszuszék! Készülődj, én időbe hazaérek! Puszi Bella.”

Felmentem a szobámba és lezuhanyoztam, bár öntisztítók vagy mik vagyunk. A lehető legmelegebbre állítottam a vizet. Jó érzés volt, ahogyan a forró cseppek találkoztak a bőrömmel.

Jó néhány perc „áztatás” után, kilibbentem a fürdőszobából, és a gardróbom felé vettem az irányt. Szeretek vásárolni, de csak mértékkel.

Kiválasztottam egy szűkszárú, sötétkék farmert, és egy mélyebb kivágású sötétkék hosszú ujjút. Felvettem hozzá, egy viszonylag nem olyan magas sarkú, fekete csizmát. Megfésülködtem, hagytam, hogy a hajam szabadon omoljon a vállaimra.

Felkaptam az Ipodom -at és kiugrottam az ablakomon. A rét felé vettem az irányt. Örömmel tapasztaltam, hogy még több virág nyílt ki. A nap nem sütött, de nem is esett. Leheveredtem a fűbe, és elkezdtem a zenét hallgatni. Én is dúdoltam magamban.

Olyan két óra múlva, rávettem magam és elindultam hazafelé.

Neil már végzett a konyhába, a szíve dobogása alapján, pedig a szobájában öltözködött. Elmostam a tányérokat, majd halk lépteket hallottam. Mikor végeztem megfordultam és Neil –el találtam szembe magamat. Odajött hozzám és megölelt.

-Köszönöm, isteni finom volt a reggeli –mondta.

-Nincs mit. Elkészültél? Ideje lenne menni a suliba –mondtam. Mire grimaszolt.

-Jajj ne vágd itt a képeket! Hiszen odavannak érted a lányok! Kell ennél több? –kérdeztem.

-Aha, úgy, mint érted a fiúk.

Kifelé vettük az irányt a házból. Felkaptam a kabátomat, majd beültünk a kocsimba. Hangos fékcsikorgás után, már a földi úton haladtunk. Nem kellett tíz percnek sem eltelnie, már is megpillantottam a sulit jelző táblát. Leparkoltam a szokásos helyemre és örömmel vettem tudomásul, hogy mellettem parkol a jól ismert szürke autó.

Kiszálltunk az autóból és a biológia terem felé vettük az irányt. Majd egy hangra lettem figyelmes, ami a nevemen szólít.

-Bella állj meg! –kiáltotta egy apró, koboldszerű lány. –Szia, a nevem Alice Cullen. Gyere, be szeretnélek mutatni titeket a családomnak. –mondta, mi pedig követtük.

Első benyomásra szimpinek tűntek…

-Ő itt… -kezdte a lány. –Emmet Cullen. Azt hiszem, elmondhatjuk nektek, hogy Emmett felesége Rosalie Hale –mutatott először egy hatalmas, mackószerű fiúra., majd utána egy hosszú, szőke hajó lányra. Nála szebb vámpírt még nem láttam.

-Üdv. –köszönt Em hatalmas vigyorral a képén, mire én is elmosolyodtam. Rosalie csak egy fejbiccentéssel köszönt.

-Ő itt Jasper Hale, aki nem mellesleg a férjem –mutatott most egy alacsonyabb, de eléggé izmos, szőkés hajó férfira. –Hello –köszönt Jasper.

-Ő pedig Edward Cullen –mutatott az ismerős személyre. Mind a ketten elvigyorodtunk.

-Hékás, mi miről maradtunk le? –kérdezte Emmett.

-Semmiről –mondtuk egyszerre, mire nevetésben törtünk ki.

-Én Isabella Swan vagyok, de csak szólítsatok Bellának. Ő pedig Neil Hawk mutattam be én is magunkat.

-Üdv –biccentett egyet Neil.

-Bella, mit szólnál hozzá, ha elmennénk suli után vásárolni? –kérdezte Alice. Ajjaj gondok lesznek még ebből. –Este, pedig átjöhetnétek hozzánk. –ajánlotta a gumilabda. Ránéztem Neil –re aki csak egy aprót biccentett.

-Oké. Átmegyünk, és én a vásárlást is elfogadom –mondtam majd elindultam az első órámra.

Az egész nap halál unalmas volt. Olyan 11 óra körül még az eső is elkezdett szakadni. Az egyik szünetben fogtam magam és kimentem az épületből. Leültem a tövébe és elkezdtem zenét hallgatni. Valamint gondolkoztam. Ha átmegyünk hozzájuk, akkor kérdezősködni fognak, onnantól pedig csak egy hajszál választ el attól, hogy megtudják az igazságot. Nem tűnnek ellenségesnek, sőt inkább kedvesnek. Olyannak, akikben bízhatunk. Majd megkérdezem róla Neil –t.

Arra lette figyelmes, hogy az én dúdolásom mellé egy másik is társul. Kinyitottam a szememet és a világ leghelyesebb férfijával találtam szembe magamat.

-Nem is tudtam, hogy te is szereted ezt a számot –mondtam.

-Igen, de van ennél egy szebb dal is –mondta, majd elkezdett dúdolni, egy számomra ismeretlen dalt. Viszont csodálatos volt. Amikor véget ért, csak ennyit bírtam kinyögni:

-Ez csodás.

-Remélem, nem lepődsz meg eléggé, ha azt mondom, hogy én írtam… és rólad –a végén suttogott. Most olyan volt, mint egy szégyenlős kisfiú. De mindenképpen édes.

-Köszönöm –csak ennyit bírtam kinyögni.

Arca egyre közeledett felém, mintha az engedélyemet kérné. De én nem bírtam várni. Áthidaltam a kettőnk között lévő távolságot és lecsaptam ajkaira. Bele is mosolygott csókunkba. Éreztem, ahogyan elválnak ajkaim, és hogy nyelve utat tör a számba. Nyelveink vad táncot jártak. Felemelő érzés volt. Ebbe a csókba benne volt minden. Az irántam érzett szerelme a féltés és az aggódás. Valamint a szenvedély.

Zihálva váltunk el egymástól, de mindvégig mosolyogtunk. Felállt mellőlem a földről és fel is segített.

Kézen fogva sétáltunk a menza felé, mivel ebédszünet volt. Elengedtem kezét, és beálltam a sorba. Ő jött utánam és hátulról átölelt, mire rajtam jóleső borzongás futott végig. Csak egy üres ásványvizet és egy almát vettem. Úgyis csak a látszat kedvéért.

Neil már ott várt a szokásos asztalnál. Edward –al leültünk, ő pedig csak felhúzott szemöldökkel méregetett.

Nemsokára a többi Cullen is belibbent az épületbe, és miután ők is vásároltak ételt, csatlakoztak hozzánk…

Remélem értettétek, hogy a kérés,vagyis inkább álmodozás, többeteknél is az volt, hogy fussanak össze az erdőbe. Ez a fejezet kicsit rövid lett. De a kövi hosszabb lesz. A Who is Edward? 13. fejezeténél írta valaki, hogy rövid lett, én pedig csak azt szeretném rá válaszolni, hogy kicsivel hosszabb is lett, de lehet, hogy csak az a gond, hogy tovább is olvastad volna:p

Pusszancs: Doree