18. fejezet -Egymáséi

Sziasztok! Ahogyan megígértem itt a friss! Gondoltam előre szólok, hogy holnap 100%, hogy nem hozok frisst, mert délután nem leszek otthon, aztán ha hazaérek tanulnom kell másnapra, meg még ott van egy-két dolog. Ha viszont minden jól megy, akkor szerdán hozom a Múltam a jövőm 5. fejezetét! Köszönöm a komikat! A komihatár a múltam a jövőmre is vonatkozik! Majd az ötödik fejezettől... 18 éven aluliaknak nem ajánlott! <- ezt először nem akartam ideírni :S xD . Először a kérdések, aztán a fejezet: "Bella RÉSZEG ? jó mondjuk meghalt az apja ..." (Lulu)
"Elég furcsa lehet egy részeges Bella:(" (névtelen)
"a részeg Bella, hát valahol megértem" (Virág)
"Teljesen összefog törni, viszont azt nem gondoltam volna hogy leissza magát ez nem rá vall. " (Gina)

Válasz:
Sokan furcsálljátok, hogy Bella leitta magát részegre, pedig nem is vall r. Nos a történet első fejezetében, írtam, (Bella szemszögéből) hogy milyen felelőtlenül viselkedik, hogy egyre furcsább dolgokat tesz.. ilyen volt ez az alkoholos dolog is. Tehetetlenségében nem tudta mit tegyen, ezért folyamodott italhoz. Úgymond "alkoholba fojtotta a bánatát". Remélem így megértettétek xD

"Em-ék mit csinálnak a másikkal?" (Lulu)

Válasz:
Ebben a fejezetben ez is kiderül ;)

"ja remélem ezt nem a valós életedből merítetted mint a lámpabúrás dolgot." (nanita)

Válasz:
Ebben a fejezetben (amit most szándékozok felrakni) többet is átérezhettek majd Bella érzései közül, amibe belecsempésztem egy-két általam átélt élményt is... Persze előre szólok, hogy azt majd nem kell félreérteni! Nem, alkoholba sem temetkeztem, csak egy kissé depisebb voltam, mivel azokat az érzéseket írtam le, amiket akkor éltem át, amikor a nagypapám meghalt :(

Akkor a fejezet:







18. fejezet

(Bella szemszöge)


Nem tudom mi vezérelt. Álltunk kint a zuhogó esőben. Edward valószínűleg a kulcsért nyúlt fel az ereszhez. Elkaptam a felsőjét és magamhoz rántottam és megcsókoltam. Először meglepődött, de viszonozta csókomat. Ajka édes volt, mint a méz. Bár hideg és kemény ajkai vannak, most mégis ellentétes érzést váltott ki belőlem. Olyan puhának éreztem, akár a vajat és forrónak. Nagyon édesen csókolt, de szenvedéllyel.


Elhúzódott tőlem és a szemembe nézett. Én is így tettem és megláttam éjfekete szemeit, amiben vágy csillogott. Most ő nem bírt magával és kereste ajkaival az enyémeket. Halványan rémlik az, hogy belépünk a házba, majd az emelet felé vesszük az irányt.


Éreztem hogy felkapott, így én dereka köré csavartam a lábaimat.
Elváltak egymástól az ajkaink, de a kényeztetést egy percre sem hagyta abba. Áttért a nyakamra, onnan pedig egyre lejjebb haladt. Levette rólam a kabátomat, majd azt követte a pulcsim is. Őt is megszabadítottam eme ruhadarabtól, majd benyúltam inge alá és elkezdtem simogatni izmos mellkasát, hasát, amitől egyre több sóhaj hagyta el ajkait.
Megszabadított a pólómtól, majd megemelt, hogy kicsatolhassa a melltartómat. Fejét újra magamhoz húztam és vadul megcsókoltam. Végigcsókolta a nyakamat, egészen a mellemig, majd haladt egyre lejjebb. Felnyögtem az élvezettől, majd elkezdtem kigombolni az ingjét, ami valljuk be, részegen nem ment egykönnyen. Átfordítottam a hátára. A ruha helyét én váltottam fel csókjaimmal, miközben egyre szaporábban vette a levegőt és néha felnyögött.
Újra én találtam magamat alul, immár nadrág nélkül. A hasamat csókolgatta, míg a belső combomat simogatta. Kezemmel én is bejártam felsőtestét, majd elértem a nadrágja széléhez. Segített levenni magáról a ruhadarabot. Immár meztelenül feküdt mellettem. Nem bírtam betelni teste látványával. Végigsimított oldalamon, egészen a tangámig. Leszabta rólam és elhajította.

-Gyönyörű vagy –suttogta rekedten.


Beletúrtam hajába és amikor azt hittem nem bírom tovább, felém hajolt és óvatosan belém hatolt. Majd lassan elkezdett mozogni bennem. Amikor már azt hittem, hogy szétrobbanok az élvezettől, zihálni kezdtem. Edward egy kis ideig még húzta a pillanatot, majd végül mindketten egyszerre értünk fel a csúcsra.
Zihálva hajtottam fejemet Edward mellkasára.


Nem tudom, hogy mennyi időbe telhetett, amíg sikerült újra normálisan lélegeznünk.
-Szeretlek –suttogta a fülembe egy kis idő után. Felnéztem a szemeibe és én is válaszoltam:
-Én is szeretlek –mondtam. Valószínűleg elaludhattam, mert egyre nehezebben érzékeltem a külvilágot.

(Edward szemszöge)


Nem bírtam ki. Azzal a csókkal feltüzelte a vágyaimat. Elhúzódtam tőle és a szemeibe néztem, amibe ugyanazt láttam, amit ő is az enyémben. Szerelmet, szenvedélyt. Szemeim újra az ajkaira tévedtek, de nem bírtam tovább és újra megcsókoltam.


Egyik kezemmel a kulcsért nyúltam, majd kinyitottam az ajtót. Lábammal be is löktem, miután átmentünk a küszöbön. A kulcsot elhajítottam, majd felkaptam kedvesemet, mire ő derekam köré csavarta a lábait. Éreztem egyre duzzadó férfiasságomat.
Ajkairól áttévedtem a nyakára, egészen a dekoltázsáig, majd megszabadítottam a kabátjától és a pulcsijától. Az utóbbi ruhadarab rólam is lekerült. Benyúlt ingem alá és elkezdte simogatni mellkasomat és haladt egyre lejjebb. Érintése nyomán enyhe bizsergést éreztem. Sóhajok hagyták el a számat. Ennél többet akartam. Levettem a pólóját, majd gyengéden megemeltem és kicsatoltam melltartóját. A tarkómnál fogva újra magához rántott és megcsókolt. Végigcsókoltam a nyakát a melléig, majd egyre lejjebb. Halk nyögés adta tudtomra, hogy élvezi tetteimet. Nekiállt kigombolni az ingemet, kissé nehézkesen. Hagytam, hogy átfordítson a hátamra. A ruha helyét, édes csókjai váltották fel. Szaporábban vettem a levegőt. Jóleső sóhajok hagyták el számat. Letéptem róla nadrágját és újra én kerekedtem felül. Elkezdtem simogatni belső combját, míg hasát kényeztettem. Ő sem tétlenkedett. Simogatások közepette elérte nadrágom szélét, amelynek levételében segédkeztem. Szememet végigjárattam testén, miközben kezem szabad utat járva, simított végig oldalán fehérneműjéig, amit szintén egy egyszerű mozdulattal lerántottam róla. Számomra hangos puffanással ért földet valahol a szoba másik felében.

-Gyönyörű vagy –hangos rekedtes volt. Teljesen eltért a megszokott bársonyosságtól.

Hajamba túrt. Felé feküdtem, majd egy óvatos mozdulattal váltunk eggyé. Az élvezettől mind a ketten vadul ziháltunk. Egyszerre értünk fel a csúcsra.

Fejét mellkasomra hajtotta, míg lenyugodott a légzése. Annyira gyönyörű egy teremtés. Egy tisztalelkű lény. Akár egy angyal. Ő az én személyes angyalom.

-Szeretlek –suttogtam, mire felemelte fejét. A szemembe nézve válaszolt:
-Én is szeretlek –mondta, majd lassan elaludt.

Néztem, hallgattam békés szuszogását. Még így is annyiféle érzelem olvasható le az arcáról.

Míg aludt, visszagondoltam az elmúlt órák eseményére. Életemben nem éreztem még ilyet. Sőt, kételkedem benne, de ha lehetséges még jobban szeretem Bellát.


Szegény. Szegény Charlie. Bella nem érdemli meg a szomorúságot. Pedig most az. Az édesapja halála nagyon megrendítette. Nem néztem volna ki belőle, hogy leissza magát részegre. Úristen! Részeg?! Mi van, ha csak emiatt volt képes mindent megtenni? Mert részeg volt!


Vajon tényleg csak egy álca? Mi van, ha nem szeret? Ha csak az alkohol késztette?
De hogy lehetek olyan hülye, hogy kételkedjek bármiben is, amit ez az angyal csinál?


Hallottam rezegni a telefonomat, így kénytelen voltam felkelni szerelmem mellől. Kivettem a nadrágom zsebéből, majd megnéztem milyen név áll a kijelzőn: Alice.

-Igen Alice, mit akarsz? –kérdeztem tőle. Közben fel is kaptam magamra a nadrágomat.
-Elintéztük a fickót. Az egyiküket, már a rendőrség elfogta.
-Mit értesz azon, hogy „elintéztük”? –kérdeztem.
-Nyugi, semmi rosszat nem tettünk. Emmett leütötte, majd nem feltűnő módon eljuttattuk a rendőrségre –mesélte Alice.
-Ez megnyugtató. Legalább másnak nem okoz gondot –mondtam és éreztem, hogy a szomorúság átjárja a testemet. Ránéztem Bellára, aki szintén nyugtalanul forgolódott.
-Charlie meghalt –mondta a húgom.
-Tudom… -suttogtam, bár felesleges, hiszen úgyis meghallotta.
-Mondd meg Bellának, hogy sajnálom, bár ahogy láttam eléggé kifárasztottad –hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Nagyon vicces vagy Alice. Van még valami, vagy mehetek? –kérdeztem.
-Hát, csak annyi, hogy válogasd meg a szavaidat, amikor Bella felkel –mondta. –A temetést is elintéztem. 2 nap múlva lesz, délután 3 órakor. Mondd meg Bellának. –utasított.
-Rendben, akkor majd beszélünk. Szia Alice.
-Szia –köszönt el ő is, majd letette a telefont.


Még egy ideig feküdtem kedvesem mellett az ágyban, majd hajnaltájt lementem a konyhába. Muszáj lesz ennie. Nem hagyhatja most el magát. Az, hogy részeg volt, már így is elég rossz.
Most, hogy ez újra eszembe jutott, megint elkezdtem gondolkozni azon, hogy mi van, ha a részegsége miatt szeretkezett velem?


Nincs valami hatalmas nagy főzőtudományom, így gondoltam tojásrántottát készítek neki. Az végül is nem nagy teljesítmény. Miközben már sült a tojás, hallottam, hogy az egyenletes szívdobogás felerősödik. Ezekhez a hangokhoz lassacskán léptek is társultak.

-Mi az a... ? –kérdezte Bella.
-Jó reggelt, Bella –mondtam, megfordultam és láttam, hogy a fejét fogja. Ennek hatására elmosolyodtam, majd kivettem egy tányért és egy poharat. Az utóbbit megtöltöttem vízzel, majd előkerestem a fejfájás-csillapítót. Odaadtam neki a gyógyszert, amit készségesen be is vett. Most vettem csak észre, hogy az ingem van rajta, ami nem valami sokat takart…

-Mi történt? –kérdezte.


Nem emlékszik semmire? Mintha megvilágosodott volna, szemeiből előtörtek a könnyek. Bármit megtettem volna azért, hogy újra mosolyogni lássam. De sajnos ez jelenleg lehetetlen volt. Nem tudtam, hogyan is vidíthatnám fel.
-Charlie meghalt –sírta, mire felkaptam és leültem az egyik székbe, őt pedig az ölembe húztam.


Elkezdtem simogatni a hátát nyugtatásképpen. Tudtam, hogy most egyetlen szó sem segíthetne. Én is így éreztem magam, amikor Carlisle elmondta, hogy édesanyám meghalt.
Őrjöngtem és legszívesebben én is ott helyben meghaltam volna.


Nem tudtam mit tenni. Úgy gondoltam, jobb ha minél előbb túl teszi magát rajta.
-A temetést 2 nap múlva délután tartják. Alice mindent megszervezett –mondtam.
-Rendben, addig rendbe szedem magamat –mondta.
-Gyere, enned kell valamit. Az alkohol nem tápláló –elhúzta a száját, amire halkan felkuncogtam.
Eléraktam a kész ételt, majd nekikezdett az evésnek.
-Öhm –kezdte, zavartan piszkálgatta a tojást. Fejét lehajtotta és úgy tett, mintha valami nagyon érdekes dolgot fedezett volna fel az asztalon.
-Igen? –kérdeztem. Ilyenkor nagyon is zavaró, hogy nem látok a gondolataiba.
-Tényleg megtörtént az tegnap este, amire gondolok? –kérdezte halkan, pironkodva. Megbánta volna?
-Még is mire gondolsz? –kérdeztem, úgy mintha semmiről nem is tudnék.
-Hát, hogy… te… meg… én… együtt? –kérdezte újból, majd felemelte arcát, ahol még mindig ott voltak a piros foltok. Elmosolyodtam. Milyen édes, amikor elpirul.
-Netán megbántad? -kérdeztem halkan.
-Nem dehogyis! Hogy gondolhatsz ilyet? –hangja kétségbeesetten csengett.
-Sajnálom… én csak azt hittem, hogy mivel részeg voltál, hogy… -nem tudtam befejezni a mondatot.
-Hogy nem tudom mit teszek? –beletalált. Bólintottam. –Azért annyira nem voltam kómás állapotban. Még emlékszem is arra, hogy mi történt –az utolsó mondatot csak magának suttogta, de én meghallottam és elmosolyodtam.
-Hát bizonyos dolgokhoz tényleg nem voltál kómás –mosolyom vigyorrá alakult.
-Te perverz disznó! –mondta hangosan, majd elmosolyodott és felnevetett.


(Bella szemszöge)


Miután megettem az Edward által elkészített reggelit, felmentem, hogy lezuhanyozhassak.
Edward ingét levettem magamról, majd megnyitottam a vízcsapot.
El sem hiszem, hogy lefeküdtem vele! Persze nem bánom! Minden érintése, csókja mérhetetlen szerelemről, féltésről, aggódásról árulkodott.


Beálltam a zuhany alá. Hagytam hadd’ folyjon végig az összes vízcsepp. A hőfokot a legforróbbra állítottam. Égette a bőrömet, de nem érdekelt. Erre volt szükségem. A hajamat is megmostam kedvenc samponommal, majd megtöröltem magamat nagyjából és kifésültem a hajamat.


Ekkor jöttem rá, hogy nem hoztam be magammal ruhát. Magam köré csavartam a törölközőt és kiléptem a fürdőből. A szobámba mentem. Edward az ágyamon feküdt és a plafont bámulta. Amikor beléptem a szobába, azonban rám emelte a tekintetét. Amikor rám nézett, nyelt egy nagyot. Éreztem, ahogyan egy vízcsepp elindul a hajam tövéből, át az arcomon, egészen a törölköző széléig.
Látta m, amint Edward szemei követik a vízcseppek útját. Szeme hirtelen elsötétült. Odajött elém és végigsimított az arcomon. Egyre közelebb hajolt hozzám, míg nem egy csókban forrtunk össze.


Az események ezután felváltva követték egymást. Ugyan ott folytattuk, ahol tegnap este abbahagytuk…

~°~

Charlie szobájában, az ágyon ülök. Edward is rendbe teszi magát, addig gondoltam nekiállok összeszedni Charlie holmijait. Kinyitottam a szekrényét, és minden egyes darabot szépen lassan kivettem, majd összehajtogatva egy dobozba raktam őket. Ezeket követte minden a szennyes kosárból is. Visszatérve a szobájába, minden földön heverő ruhadarabját is beletettem egy dobozba. Az asztala előtt a széken volt a pulóvere. Felkaptam. Még érezni lehetett rajta az illatát.


Most jut eszembe. Még anyut is fel kell hívnom!
Szomorúan ültem fel az ágyban és éreztem, hogy a könnycseppek újra kicsordulnak szememből. Egy hideg kar érintette meg a vállam, amire összerezzentem.
-Minden rendben? –kérdezte bársonyos hangján Edward.
-Még Renée –t is fel kellene hívni –mondtam elhaló hangon.
-Ha szeretnéd, majd én felhívom –ajánlotta. Válaszképpen csak bólintottam. Nem lettem volna képes most a beszédre.


Néhány perc múlva Edward visszajött. Arca nem éppen a boldogságtól sugároztak.


-Elmeséltem neki mi történt. Azt mondja, hogy nagyon sajnálja. Megadtam neki a temetés időpontját is, de azt felelte, hogy nem tudnak eljönni. Képtelenség lenne eljönniük, mert Phillel nem valami közel vannak.


Hát ezt nem hiszem el! Lehet, hogy már nem a férje, de miért nem képes eljönni? Milyen elfoglaltság lenne ennél fontosabb?


-Mi lesz most? Mihez kezdjek? –kérdeztem inkább magamtól, miközben lefeküdtem az ágyra.
-Ha gondolod, odajöhetsz hozzánk is. Esme és Carlisle biztos örülnének neki.


Ezen elgondolkoztam. Amennyiben itt maradok, az emlékek megrohamoznak és semmire sem megyek vele. Csak a fájdalom maradna. Ha elmennék a Cullen házhoz, ott élnék, akkor legalább társaságban lennék.

-Rendben –mondtam.


Elgondolkoztam. Ha már náluk élek, el kell nekik mondanom, hogy emlékszek arra, hogy vámpírok…
Igen, elmondom de csak akkor, amikor már ott leszünk.


A délután nagyon nem telt el mással, csak pakolászással. Edward is sokat segített nekem. Késő délutánra végeztünk. Míg Edward lent várt, addig én szalonképesebb állapotba ráztam magamat.
A kocsimnak defektje volt valahol, így az övével mentünk. Tényleg erről is szólnom kell majd.


-Öhm Edward –szólítottam már meg a kocsiban ülve.
-Igen? –kérdezte.
-A kocsimért ugye majd elmegyünk valahogy? Azt hiszem defektje volt –homlokomat ráncolva néztem ki az ablakon.


Ennyire részeg lettem volna? Még erre sem emlékszem. Ajjaj.
Edward vezetési stílusa mellett valamivel több, mint 10 perc múlva megérkeztünk a Cullen házhoz. Tudom, hogy jártam itt, mert ismerős… de semmi komolyabb emlékem nincsen…


Elmélkedésemből az rántott ki, hogy Edward kinyitja nekem az autó ajtaját. Elrebegtem egy köszönöm –öt, majd befelé vettük az irányt. Még az ajtó közelében sem jártunk, már is kivágódott és Alice „röpült” ki rajta.

-Bella de jó!! Edward felhívott és mindent elmondott! Már berendeztem a szobádat is! –ujjongott a kis tündér szerű lány. Amint beléptem, egyből megláttam Esme –t.

-Szia, kedvesem! Milyen régen láttalak! –mondta, majd megölelt.
-Szia kislány! –köszönt Emmett is, majd egy bordaropogtató ölelésben részesített.

Jasper egy fejbólintással jelzett köszönésképpen.
Alice megragadta a karomat és felfelé kezdett tuszkolni.
-Gyere! Megmutatom a szobádat! –mondta, majd így is tett.


Benyitott az említett helyiségbe a szemközti falon hatalmas üvegablakok voltak. Balra a falon található a hatalmas franciaágy. Vele szemben a Tv. Balra volt egy íróasztal. Jobbra a falon 2 ajtó is volt. Az egyik szerintem a fürdő, míg a másik a gardróbhoz vezet. Az ajtó mögött egy könyvespolc helyezkedett el, míg a hatalmas szemközti fal előtt egy kanapé volt. Előtte egy kis asztallal.
A falak kék színűek voltak.


-Wow –csak ennyit bírtam kinyögni. –Köszönöm, ezt igazán nem kellett volna –motyogtam.
-Ugyan már! Pakolj le, aztán gyere a nappaliba közénk –mondta vigyorogva.
-De Alice, nincs itt… -kezdtem, de befejezni nem tudtam, mert Edward meg is jelent e csomagjaimmal.
-Köszönöm –mondtam.
-nincs mit –felelte.


A legszükségesebb dolgokat kipakoltam, majd fogtam magam és lementem a földszintre. Mindenki ott volt. A párok egymás mellett foglaltak helyet.
-Öhm lenne valami fontos, amit el szeretnék mondani –kezdtem.
-Rajta, hallgatunk –mondta Carlisle egy mosoly kíséretében.
-Én emlékszem arra, hogy ti mik is vagytok… -mondtam, majd felnéztem és hét döbbent szempárral találtam szembe magamat…

Komikat és puszi! Doree