13. fejezet - Kitekerném a nyakát!

(Jacob szemszöge)

Nem tudom mi vezérelt akkor, amikor megcsókoltam.

Vagyis, de tudom, a szerelem. Viszont rosszul esett, hogy nem csókolt vissza. Nézem távolodó alakját, ahogyan egyre közeledik a határvonalhoz. Egy önelégült vigyor jelenik meg arcomon, mert láttam, ahogyan a vérszopó végignézi csókunkat. Ezt neked Edward!

Bella pont ebben a pillanatban lépte át a határt, esett össze, és fogta meg Edward. Ugyan ebben a pillanatban morgott egyet a pióca és…

(Edward szemszöge)

Nem igaz! Egész nap kiborítanak ennek a Jessicának a gondolatai. Mit érdekli őt a másik élete? Mi köze van hozzá? Legszívesebben megfojtanám!

Akárhányszor Bellával beszélt mindig szóbahozott. És akármennyire is fájt kedvesem válasza, hogy nem vagyunk együtt, Jessica kikészített! Azt hinni, egy olyan ártatlan lényről, mint Bella, hogy hazudik, engem mindig ki hoz a sodromból.

Bementünk az ebédlőbe. Nem sokkal utánunk érkeztek meg Belláék. A családom minden tagjával volt közös órája, velem is. Mindig mindenki azzal nyaggatja, hogy hogyan van. Beállt a sorba, én pedig mögötte mentem.

Megint nem vett valami sok mindent, és ennek hangot is adtam:

-Nem lesz ez egy kicsit kevés? –kérdeztem. Arcomra erőltettem egy féloldalas mosolyt és örömmel vettem tudomásul, hogy még mindig ekkora hatással vagyok rá. Ugyan is a szíve kihagyott egy pillanatra, légzése elakadt.

„Még, hogy nincsenek együtt! Csak rá kell nézni mindkettejükre!” –hallottam meg Jessica idegesítő gondolatait! Néha áldás, néha viszont átok ez a képesség!

„Bár csak rám nézne ilyen szemekkel Bella” –még egy idegesítő gondolat, csak Mike felől.

-Nem, nem vagyok valami éhes, és különben is, Esme reggelijével bőven elteltem –mondta. Nem mintha olyan sokat evett volna reggelire!

-Annak legalább öt órája… -motyogtam inkább magam elé. -Értem. Hát gondolom, nem ülsz oda hozzánk, akkor majd máskor. Öhm, hány órád is lesz még? –kérdeztem. Kezeim önkéntelenül is ökölbe szorultak, amit Bella is észrevett. Nem tehettem róla! Ez a gondolat már kikészített!

„Vajon lefeküdtek már?” –újabb kedveskedés Jess –től.

-Még egy tesim lesz… -mondta alig hallhatóan.

-Rendben, nekem is, szóval, ha gondolod, hazaviszlek. Úgyis útban esik nekünk, szóval…

–Öhm, köszi tényleg, de nem akarok teher lenni a számotokra… -vágott közbe. Még, hogy teher? Ha az is lenne, ő lenne számomra a világ legédesebb terhe. Most én nem hagytam neki végigmondani:

-Nem teher. Szívesen hazaviszlek. Akkor suli után –mondtam és elmosolyodtam. Már ott sem voltam, mielőtt még mondhatott volna valamit.

Leültem a családomhoz, ő pedig a barátaihoz. Muszáj volt hallgatnom a beszélgetésüket:

-Sziasztok –köszönt és repített egy mosolyféleséget.

-Szia –köszöntek kórusban.

-Hogy telt a mai napod? Kérdezte Angela. Ő az egyetlen igaz emberi barátnője. A gondolatai is tiszták.

„Látszik rajta, hogy valami nyomja a lelkét. Szegény lány… „

-Biztos remekül telt neki, hiszen Cullenékkel jött iskolába, és ők is viszik haza. A mi Bellánk újra el fog tűnni. Tényleg, ha már itt tartunk, mi van közted és Edward között? –kérdezte Jessica, mire egy morgás tört fel a mellkasomból.

„Nyugi Edward! Már nem tudlak lenyugtatni!” –hallottam Jazz hangját, így próbáltam eleget tenni a kérésének.

Alice- nek hirtelen látomása támadt, amit én is végignéztem.

„Bella hirtelen feláll, majd úgy tesz, mintha el akarna menni. Jessica hátrafordul, Bella pedig képen törli. Jessica döbbent képpel mered a semmibe.”

Alice jót kuncogott rajta, majd miután megosztotta Emmett –tel a látomását ő is elkezdett röhögni.

Felénk kapta a fejét, hiszen ki nem hallotta ezt az öblös nevetést?

-Ne is törődj vele –suttogta Angela.

-Jessica, ha valami nem tetszik el, lehet innen ülni! Bella akkor csatlakozik hozzánk, amikor akar! –mondta erélyes hangon Mike. De neki csak egy dolog járt a fejében… Bella… meztelenül. Próbáltam nem a gondolatokra figyelni és arra, hogy letépjem annak a szerencsétlennek a fejét…

-Ne, igazán hagyjátok! –mondta. Hát még ilyenkor sem ő az első? Megint másokat helyez előtérbe.

-Nah szóval Bella, hol is tartottunk? –kérdezte kedvesen Ang.

-Azt hiszem ott, hogy mi történt ma velem –mondta szerelmem mosolyogva.

-Értem. Akarsz róla beszélni? –kérdezte, mire Bella megrázta a fejét.

-Rendben.

-Na és veled mi történt? –ohh, ez az állandó kíváncsisága…

-Áh semmi különös, de képzeld spanyolon… -kezdett bele Angela, de Bella egész végig úgy tűnt, hogy máshol jár.

„Hát ez nem igaz! Megint a Cullenék járnak a fejében! Még, hogy nincs köztük semmi! Ekkora egy kétszínű cafkát!” –na itt betelt a pohár. Felálltam, de Emmett a vállamnál fogva visszarántott a székbe.

-De hát nézzétek meg! Nem is figyel arra, amit mondunk! Ugyanolyan kétszínű, mint volt! Ha nincs ló, jó a szamár is, mi? –ordította kikelve magából Jessica, mire morogtam egyet, de éreztem a nyugalom hullámait, így Jazz –re kaptam a tekintetem. Erre még mérgesebb lettem és már indultam volna, hogy széttépjem az a senkiházit, de Em és Jazz fogtak és kivittek az épületből.

-Mondd csak, te teljesen megőrültél? –kérdezte Emmett. Most nem viccelt.

-Igen, minden a legnagyobb rendben van –mondtam, majd elindultam a tornaterem felé.

Felöltöztem, majd bementem a terembe.

A tesi, elvileg közös órám Alice –el és Bellával. Nemsokára egyre többen lettünk. Bella viszont sehol. De hová tűnt?

-Alice? –kérdeztem.

-Hm?

-Nem tudod, hogy Bella hol van? –érdeklődtem.

-Biztos hazament. Azok után, ami történt nem is csodálom –mondta a húgom.

Az óra elején futottunk. Valljuk be, nekünk a tesi kész kínszenvedés.

Futás közben visszafogni a gyorsaságunkat. Kidobózás közben az erőnket.

Ma röplabdáztunk. Labdás játék. Amiben a labdát, ütni kell. Nem megmondtam?

Alice és én, két külön csapatba kerültünk.

Egyszer a tekintete a távolba meredt. Látomása volt.

Nem tudott a külvilágra figyelni, így fejbe találta a röplabda. Lezuttyant a földre. Odasiettem hozzá. Bár tudtam, hogy vámpír és semmi baja nem eshet, de érdekelt a látomása. Nem mutatta meg.

„Odafutottam” hozzá.

-Mi történt? Mit láttál? –kérdeztem, de csak a kétségbeesett arcát látta.

-Tanár úr! Nem érzem jól magam! –kiáltotta hirtelen.

Felsegítettem a földről a látszat kedvéért és odasegítettem a tanárhoz.

-Tényleg elég sápadtnak tűnsz –mondta a tanár.

-Nem is érzem túl jól magam –Alice kicsi túljátszotta a szerepét. Ezen még nevettem is volna, ha nem lenne ennyire súlyos a helyzet. Kishúgom nem szokott csak úgy hazudni!

-Mr. Cullen szerintem, kísérje haza –mondta a tanár, mire én bólintottam. Amíg a látóhatárán belül voltunk segítettem testvéremet, utána viszont elengedtem.

-Ez meg mi volt? Mégis mit láttál? –kérdeztem.

-Öltözz fel! Addig szólok Jasper -nek és Emmett –nek.

Bólintottam, majd azt tettem, amit mondott.

Miután kiértem az öltözőből, a két fivérem és Alice már ott volt.

-Most már elmondanád, hogy mit is láttál? –kérdeztem.

-Bella jövője eltűnt Edward! Ez két dolgot jelenthet! Ugye tudod? –kérdezte most ő. Én meg teljesen ledöbbent. Mi történhetett vele?

Kimentünk az épületből, amikor egy bűzre összehúztam az orromat. Egy farkas. Az eső zuhogott a javából.

-Ti is érzitek? –húztam fel a szemöldököm.

-Ezt nem lehet nem érezni! –mondta Emmett és poénból, befogta az orrát.

-Akkor ez azt jelenti, hogy a kiskutyával ment el! Jelentette ki Emmett.

-Te tudod, hogy milyen veszélyes egy fiatal vérfarkas? –kérdezte felháborodottan Alice. Nem mindig ilyen.

Nem hallgattam tovább, elindultam a határhoz vezető úton. Persze az erdőben, az út mellett.

Jó ideje futottam már, amikor egyre intenzívebben kezdtem érezni kedvesem illatát. Bár az eső zuhogott az illata, ugyanolyan maradt. De várjunk csak. Ez vér!

Mi történhetett?

Nagyobb sebességre kapcsoltam, majd pár percnyi futás után, a határ előtt találtam magamat.

Láttam, ahogyan Bella esetlenül közeledik felém. Alig állt a lábán. Pólója itt- ott a vértől volt átázva.

Ekkor megláttam azt a személyt is, akit majdnem a legjobban utálok a világon. Jacob. Telán ő tette vele?

Jóval lemaradva ment kedvesem mögött, de a távolság egyre csak fogyott. Már hallottam fivéreim közeledő lépteit.

Jake megragadta kedvesem karját, majd visszarántotta és megcsókolta. Ott azt éreztem, hogy legszívesebben átlépném a határt és felrúgnám azt a kutyát. De nem tehettem. Nem szeghettem meg a szerződést.

-Jake engedj el! –hallottam Bella, erőtlen, rekedt hangját. Alig volt benne élet. Majd fogta és lökött a kutyán egyet.

-Most nagyot csalódtam benned Jacob Black –mondta.

Most eltűnt a kutya, majd egyre közelebb ért szerelmem a határhoz. De a korcs, újra előbukkant a fák közül. Kedvesem alig tíz métert tett meg jó 5 perc alatt.

-Jake hagyj békén! –mondta erőtlenül

-Bella kérlek, állj meg! –mondta a kutya, de kedvesem nem állt meg. Jacob arcán egy diadalittas mosoly jelent meg.

„Ezt neked Edward!” –hallottam meg Jacob hangját. Bella

Bella pont ebben a pillanatban lépte át a határt, esett össze, és fogtam el, mielőtt eleshetett volna. Egy vad morgás tört fel a mellkasomból. Legszívesebben most azonnal széttéptem volna, de a családtagjaim megjelentek. Értetlenül néztek rám, Bellára és a vigyorgó Jake –re.

-Én most odamegyek és széttépem –mondta Emmett.

-Nektek nem az a feladatotok hogy vigyázzatok az emberre? –ordította Alice. Az ég folyamatosan oltotta az esőcseppeket.

Rápillantottam Alice –re, aki gondolatban üzent.

„Már hívtam Carlisle-t! Menj csak, ezt mi majd lerendezzük!” –bólintottam, majd eszeveszett rohanásba kezdtem a házunk felé.

Amint beléptem a Cullen házba, apám már tényleg várt. Meg sem kérdezte, hogy mi történt Elég volt neki ránéznie Bellára. Rengeteg vért vesztett.

Felvitte a vendégszobába.

Követtem. Felhajtotta a pólóját, majd letekerte a kötést, ami rajta volt. Egy közepesnek mondható, viszont elég mély seb éktelenkedett ott.

-Nem tudom, hogy melyik épelméjű kötözte be. Előbb le kellett volna fertőtleníteni. Elég sok vért is vesztett. El is fertőződhetett volna. Lefertőtlenítem, majd összevarrom a sebet. Edward, ha nem bírod, nyugodtan kimehetsz –mondta apám.

-Nem nincs semmi gond. Segíthetnék valamiben? –kérdeztem. Esme éppen ekkor lépett be az ajtón. Szemében aggodalom tükröződött.

„Mi történt?” –kérezte.

-Egy farkas volt, ez biztos –mondta apám.

Végig ott voltam, míg kedvesemet elátta. Időközben Esme lement, hogy ebédet készítsen Bellának. A többiek is hazaértek. Alice is itt volt, mert ő is aggódott a legjobb barátnője miatt. Em teljesen letört, mert elmaradt a bunyó. Jazz pedig próbál mindenkit nyugtatni. Míg mi itthon voltunk, ő elugrott a suliba, hogy hazahozza az autómat. A suliban is vége lett a tanítási napnak így Rose is hazaért. Előkészítette a szobámat Bellának. Milyen furcsa, hogy ennyire megkedveltél egymást. Akkor sem mozdultam Bella mellől, amikor már a szobámban feküdt az ágyban…