2-3 fejezet (A miniregény folytatása)

Sziasztok! Remélem jó sokan locsoltak meg titeket lányok! Én sem úsztam meg :/ Szerencséjükre nem szódával jöttek :D


2. fejezet

Amennyiben édesapám, vagy akár édesanyám tudomást szerzett volna arról, amit Edwarddal műveltünk, nem néznék jó szemmel. Egy gazdag, bunkó férfihoz akarnak hozzáadni. Ez is csak a pénz miatt van. Soha nem akartam gazdag lenni. Nem akartam érdekházasságot. Inkább éltem volna szegényen. Inkább megdolgoztam volna a pénzemért.

Egy lehetetlen helyen voltam egy világot megrengető személlyel. Karjai között feküdtem miközben oldalamat cirógatta. Az idő már jócskán közel járt éjfélhez.

-Ideje lenne menni, nem gondolja? –kérdeztem.
-Hmm… -kaptam a sokatmondó választ. Én sem szerettem volna visszakerülni a való életbe, de az idő sürget.
-Elhiheti, én sem szeretnék távozni, de az időnk véges.
-Ebben sajnos igazat kell adnom Kegyednek –mondta. Egymásra néztünk és újra egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.
Az öltözködés, most jóval több ideig tartott, mint átlagosan. Amint végeztünk a hajófedélzeten, kezdtünk el sétálni.

A hőmérséklet jóval súrolta már a 0 °C –ot. Edward levette magáról kabátját, amelyet rám terített. Egy hálás pillantást küldtem felé. Leültünk az egyik kinti padba. Csendben voltunk. Azonban ez a csend nem kínos volt. Mintha szavak nélkül is megértettük volna egymást.

Már csak pár óra lehetett éjfélig, ezért egymagunkban voltunk a fedélzeten. Kivéve az őrszemet.

1912. április 14. 23:40 –A süllyedés időpontja

Egy pontot mereven nézett a messzeségben, így én is követtem tekintetét.
Ha nem a saját szememmel láttam volna, akkor el sem hiszem. Egy jéghegy felé közelítettünk.

Azonnal riasztotta a megfelelő embert. A vészharang megszólalt.

(Edward szemszöge)

A holdtalan éjszakában, a hullámmentes vízen, egy jéghegyet fedeztek fel, emiatt a vészharang is megszólalt. A szolgálatos tiszt adhatta azt az utasítást, hogy a hajó balra fordítására, és a bal oldali hajócsavar hátramenetbe kapcsolásra. Azonban a hajó lassan fordult el, így ütköztünk, amiből csak enyhe rázkódást észlelhettünk. Sejtettem, hogy itt nagy a gond.

Az elkövetkezendő órákban minden olyan volt, akár a pokol. Ezzel nem túlozni akartam. Az emberek társaikat ölték meg azért, hogy ők életben maradhassanak. A nők és gyermekek, valamint külön a férfiak ülhettek egy csónakba. Az úrihölgyek elöl mentek. Elizabeth már régen biztonságban van. Ránéztem az órámra, amelyen 02: 03 perc állt.

Egyre többet hallattatta a hajó a jól ismert robajlását, amelyet a süllyedéskor hallunk.

1912. április 15. 02: 17 –Pár perccel a süllyedés előtt.

A vég már itt volt nem messze tőlünk. A papok leadják a hívőiknek az utolsó kenetet.
A hajó átfordul függőleges helyzetbe. Mindenki kapaszkodik, hisz’ az életük múlik rajta.

Egy pillanatnyi nyugalom csend, majd a hajó megindul a víz felé.
Nem telik bele sok időbe, már én is a vízben kötök ki.
A hideg víz szabályosan fáj. Égeti minden porcikámat. Emellett a sodródásra is ügyelnem kell. A légzésem nehézkessé válik, majd elnyel a sötétség.

3. fejezet

(Elizabeth szemszöge)

Nem sokkal a hajó elhagyása után olyan érzésem lett, mintha lyukat ütöttek volna a mellkasomba.
Hatalmas hiányérzetem támadt.
Miután már jóval a Titanic láthatárán kívül voltunk, a csónakunk felborult. Több, mint 30 ember a vízbe esett. Mindenki küzdött az életéért.
Én is így tettem, amíg minden elhomályosult előttem.

(Carlisle szemszöge)

A Carpathia által megmenekül, illetve halott embereket hozták be a kórházba. Jelenleg a hullaház felé tartok. Rengeteg embert ért el a halál. Bár még több mint ezer ember teste megtalálható a vízben, néhányukat a megmenekülés után érte a halál.
Oliver Campbell, Richard Harrison, Olivia Lair mind a halottak közé tartozik.
Hallok néhány gyenge, de dobogó szívet is.

Jártam a sorokat, míg nem megakadt a szemem egy fiatal lányon. Sötétbarna haja volt. Az öltözködése alapján bizonyára úri családból származik.
-Megnéztem a pulzusát. Emberi szem számára érzéketlen. Egy normális ember nem érezné a pulzusát, nem hallaná a szívverését.

Egyedül bolyongok a nagyvilágban évszázadok óta. Eme hölgy megfelelő társ lesz a számomra.
Fogaimat a nyakába mélyesztettem. Míg nem terjed szét a méreg a testében, addig megnézem a másik dobogó szívet is.

(Elizabeth szemszöge)

Nem éreztem semmit, csak lebegtem. Egyszer csak szúró fájdalmat véltem felfedezni a nyakamnál. Onnantól kezdődött el számomra a pokol. Mintha láva folyna az ereimben. Percek, órák, vagy akár napok teltek el, eme kínok között.

A szívverésem egyre gyorsult, míg nem egy utolsó dobbanás után megállt.
Amint kinyitottam a szememet mindent élesebben láttam. Egy új színt is felfedeztem. A torkom iszonyatosan kapart, de ez most nem érdekelt.
Körbenéztem és a szobában egy szőke hajú doktor volt, akinek aranybarna szemei vannak. A másik ember, pedig nem volt más, mint Edward Masen.
El sem hiszem. De hát, hogy?
-Elizabeth –szólalt meg a szőke hajú férfi. –Maga már nem ember többé. Nem is tudom, hogy magyarázzam el, de Ön egy vámpír. Akárcsak én és Edward. Magukat most változtattam át.
-Emberi véren kell élnem? –kérdeztem kétségbeesetten.
-Nem, amennyiben úgy dönt, állati véren is élhet. Edward is ezt a megoldást választotta. –az említettre néztem, akinek arcán csibészes mosoly ült.
-Én is állati véren szeretnék élni –nyögtem ki végül.
-Most magatokra hagylak egy keveset. Utána megyünk vadászni.

Nem mondtunk egymásnak semmit, csak átöleltük egymást. Szavak nélkül is könnyen megértettük a másikat. Jó volt újra látni őt, és most már semmi sem választ el minket, mert miénk az örökkévalóság…



Remélem azért tetszett :d
puszi: Doree