20. fejezet -Még álmomban is ezzel álmodok...

Sziasztok! Tehát itt a friss! Valószínűleg, most addig csak ebből a történetből lesz friss, amíg nem lesz vége... Utána pedig belehúzok a Múltam a jövőmbe, hiszen ott most indulnak csak be az események. Utána pedig a Sors keze következik ;) Azt eel kell, hogy mondjam először nem terveztem leírni a bunyó kimenetelét, de mivel annyira vártátok megesett rajtatok a szívem ;) Előre is bocsi a helyesírási hibákért, de bétám nem ért rá. :)



Victoria és színre fog lépni? (Szepy)
Még Viktória is fel fog tünni gondolom, nem elég baja van szegény lánynak? (D.)

Válasz:
Hát az álma valószínűleg erre utal és az is, hogy a szereplők közütt is ott van, de én nem mondok el semmit ;) :P

Rose miért nem mondja el Bellának hogy ki az a Victoria? (Lulu)

Válasz:
Ez egyszerű, mert Bellának amnéziája van. Így nem tanácsos elmondani neki az igazságot, mert az egészségügyi gondokhoz vezethet (pl.: sokk stb.)



20. fejezet-Még álmomban is ezzel álmodok...

(Edward szemszöge)

Gondolatolvasási képességemnek köszönhetően láttam Emmett lépését előre. Mikor megiramodtam felé, balra akart kitérni, de én gyorsabb voltam nála és ráugrottam.
Le akart rúgni magáról, de megint egy kicsivel előbb cselekedtem, így én magam másztam le róla.


A legviccesebb az volt, amikor az öklével próbált eltalálni, de mindig időben elhajoltam. Egyre mérgesebb volt, így egyre többet hibázott.
Elfutottam előle, de ő követett. Hirtelen megálltam és vártam, hogy utolérjen. Mielőtt ez megtörténhetett volna felugrottam az egyik faágra, aminek hatására csak a levegőt markolta. Nem tudtam leplezni a nevetésemet.
Mérgében belevágott annak a fának a törzsébe, aminek ágán ültem. Mielőtt én is burultam volna a fával együtt leugrottam pontosan Emmett elé.

Azzal viszont most én nem számoltam, hogy behúz nekem egyet. Ettől jó pár métert repültem a fűben. Már eldöntöttem magamban, hogy mit akarok csinálni, emiatt Alice előre látta tervemet, mert hangosan nevetni kezdett.
Emmett már odaért a fejemhez, amikor én megfogtam a bokáját és miután egyet pördítettem rajta, a fák közé dobtam, amik hangos reccsenéssel adták meg magukat.


Egy, kettő, három, négy, öt fa dőlt ki szép sorjában. Erre már mindenkiből kitört a nevetés. Egyedül akkor próbáltuk meg visszafogni a röhögést, amikor Emmett durcás képpel jött felénk.De ez sem tartott több ideig, mert arra az arckifejezésre még jobban kitört belőlünk a nevetés.

Hajnal lehetett tán, amikor haza felé vettük az irányt. Röpke egy óra alatt haza is értünk. Rosalie lent ült a nappaliban és egy újságot olvasott. Bár nem éppen azzal volt elfoglalva. Gondolatai aggodalomról árulkodtak. Méghozzá Bella iránt.
Félelem suhant át rajtam. Rosalie tényleg ennyire megkedvelte Bellát, hogy aggódik érte, vagy történt vele valami. Szerencsére az előbbi bizonyult igaznak.
Azonban Bella álma aggasztott. Victoriát látta… még jó, hogy Rosalie nem mondott róla többet.
Így is nehéz neki feldolgozni az apja halálát, nemhogy még, ha elmondanánk neki minden igazságot.

Carlisle már az elején figyelmeztetett minket, hogy hadd hagyjuk magától rájönni a dolgokra. Az amnézia veszélyes dolog. De Victoria akkor is nagy veszélyt okoz mindenkinek.
Egyszer el fog jönni értem, hogy megöljön, bosszúból, amiért végeztünk az ő társával.

Arra lettem figyelmes, hogy Emmett elindul Bella szobája felé.

-Hé, te meg mit művelsz? –kérdeztem.
-Hát, te utánad Bella sem úszhatja meg a felvilágosítást… -kezdte.
-De ő egy ember! Aludnia kell! Nem hiszem, hogy díjazná, ha hajnalban felkeltenéd a te hülyeségeiddel –mondtam neki dühösen.
-Miért, mit csinálna, megverne? –kérdezte és elnevette magát. Erre csak a szememet forgattam.
-Ha ő nem is, én biztos –vigyorogtam rá.
-Jól van, de akkor sem ússza meg! –biggyesztette le száját, majd durcásan leült a Tv elé és kapcsolgatni kezdte a csatornákat.
Én felmentem az emeletre és a szobám felé vettem az irányt. Átöltöztem, majd bementem Bella szobájába, hogy őrizzem az álmát…


(Bella szemszöge)


Reggel hideg simogatásokra ébredtem. Mosolyogva nyitottam ki a szememet, azonban ez a mosoly azonban le is lohadt, amint eszembe jutott a holnapi temetés.

-Mi a baj, szerelmem? –kérdezte Edward aggodalmas tekintettel. –A tegnapi álmod aggaszt? –faggatózott tovább. –Netán rosszul vagy?
-Nem, nem az álmommal van a gond, még csak nem is vagyok rosszul. Hanem eszembe jutott a temetés, de semmi gond –még egy műmosolyt is megpróbáltam az arcomra erőltetni, azonban tudtam, hogy nem vagyok túl jó színésznő.
-Emiatt nem kell aggódnod. Mindannyian ott leszünk veled. Ne felejtsd el, hogy te is a családunk tagja vagy. Rosalie is egész megkedvelt.
-Igen, ezzel tisztában vagyok –mondtam.

-Gyere, Esme készített neked reggelit. Annyira örül, hogy végre kipróbálhatja magát a főzés terén is –mondta, majd kezét felém nyújtotta, amit készségesen el is fogadtam.


Esme palacsintát készített nekem reggelire, ami isteni finom volt, de nem bírtam mindet megenni. Értékelem az igyekezetét, de a mennyiséggel túlzott.


Amikor a nappaliba értem, Edwardot pillantottam meg a kanapén, amint a fejét fogja. Nem messze tőle Jasper ült, hatalmas vigyorral a képén. A fotelben pedig Emmett foglalt helyet, egy kaján vigyorral a képén, amiből én rosszat sejtettem…


-Nos Bella, hallottál már arról, hogy ha az élettől citromot kaptál, kérj mellé egy kis martinit, vagy tequilát? De lehet, hogy te vodkát ittál? –kérdezte a szemöldökét húzogatva.


Erre a kijelentésére elpirultam. Magamnak is be kell, hogy valljam, nem emlékszem hol jártam. Hogy mit ittam, hogy mit műveltem.


-Ezek szerint az alkohol segített az ágyba és döntött le a lábadról… vagy inkább Edward segédkezett benne? –kérdezte és röhögött. Úgy látszik nem csak ő találta viccesnek, hanem Jasper is.

Még jobban zavarba jöttem, de ahogy Edward-ra néztem ő sem volt jobb állapotban. Most jutott eszembe, hogy neki a gondolataikat is el kell viselnie…


-Miért vagy ennyire zavarban Bella? –kérdezte Jasper. –Netán valami rossz dolgot követtél el? –folytatta.
-Hé, Jazz megegyeztünk, hogy én tartom a felvilágosítást. Bella –fordult most felém –megfelel a méhecskés változat, vagy valami máshoz folyamodjak? Már meg is van! Ne mozdulj, mindjárt jövök! –mondta és azzal már el is tűnt.

Segítségkérően néztem Edwardra de csak egy grimasz kíséretében az égnek emelte a szemét.
Emmett a következő pillanatban leért a lépcsőn. Az egyik kezében egy tábla volt, míg a másikban egy filc.

-Nos Bella, te ülj ide. Edward, te pedig ide –ültetett minket egymás mellé.
Jasper is felállt a helyéről és eltűnt az emelet irányában. A következő pillanatban egy fehér orvosi köpenyben és egy szemüvegben. Míg Jazz –t figyeltem, addig Emmett valamit rajzolgatott. A két testvér helyet foglalt a tábla két helyén, majd Emmett megköszörülte a torkát.

-Gyerünk Emmett essünk túl rajta! –mondta Edward.
-Jajj, most miért rontod el az örömünket? –kérdezte Jazz.
-Csak essünk túl rajta –mondta még egyszer Edward, majd égnek emelte a tekintetét.
-Nos –kezdett bele Emmett, majd lerántotta a leplet a tábláról –Ez itt Edward –mutatott egy vámpír fogas, pálcika emberre, akinek össze -vissza állt a haja.- ez pedig itt Bella –mutatott most egy alacsonyabb, szintén pálcika figurára, hosszú hajjal. A lábai kissé esetlenül álltak. A kép láttán felhorkantam, de ők ezt figyelmen kívül hagyták. –Ez pedig itt a kicsi, félig ember, félig vámpír baba. Nem is egy, hanem 3 –mondta vigyorogva.

-Ez a hasonlat teljesen azonos a méhecske + virág felvilágosítással. Gyerünk Emmett, fedd fel a következő elméletet! –kérte Jazz.


Emmett letépte a felső lapot, amelynek helyén újabb kép volt. Ez, az említett méhecskét és virágot ábrázolta, azonban…
-Te Jazz –suttogta Emmett –a méhecske +virág = a… Mivel egyenlő, a méhecske + virág?
-Hát az úgy van, hogy… -kezdte Jasper, de nem figyeltem rá. Helyette Edwardot néztem, aki alig tudott elfojtani egy kitörni készülő nevetést.
-De ez nem is igaz! –tiltakozott Emmett Jasper valamelyik állítására.

-Gyere, menjünk –suttogta a fülembe, majd megfogta a kezem és az emelet felé húzott.
-Nincs sok időnk… most Emmették vissza akarják adni, amikor még anno én piszkáltam őket. Nem tehetek róla, de azért 10-10 év egymással eltöltött idő, hagy némi dolgot maga után –kuncogott.
-Nagyon élethűek voltak azok a rajzok –mondtam én is mosolyogva.
-Mire célzol? Arra, hogy a görbe lábaid az ügyetlenséget, míg az én pálcika alkatom a „gyengeségem” szimbolizálják? –kérdezte felhúzott szemöldökkel?
-Én a vámpírfogakra értettem. Most, hogy így mondod, mi van a görbe lábaimmal? Ezt honnan gondoltad? –kérdeztem és próbáltam elrejteni a kitörő nevetésem.


-Hát, öhm… izé… én Emmett gondolatai között hallottam.. igen –mondta és próbált mosolyt erőltetni az arcára.
Mintha el is hinném…
-Ahha én meg most jöttem le a falvédőről… -forgattam a szemeimet, majd elmentem lefürdeni.

Még alig múlt 11 óra, amikor kijöttem a fürdőből. A szívem őrülten elkezdett dübörögni, annyira megijedtem Emmett –től.

-Nah, mi az csajszi? Megijedtél a nagy Em –től? –kérdezte és színpadiasan megkongatta a mellkasát.
-Hát, ha van, aki fél King Kong –tól… -váltottam én is színpadias módra…
-Igazad van, King Kong semmi Edward –hoz képest! Mesélj! Milyen volt! Tudod, ha előbb megtudtam volna, akkor készítettem volna videót is… Meg akkor már előbb túl estem volna a felvilágosításon –sóhajtott.

És ez ment órákon keresztül. Ha nem a szexuális életemről kérdezgetett, akkor magáról és Rosalie –ról mesélt…
Ha nem kioktatott, olyan dologról, amit el sem mondtam, akkor bizonyos kameráról beszélt.
Bár nem nagyon figyeltem arra, amit mond, elég sok mindent meghallottam.

-És akkor lesmároltam egy medvét… -először le sem esett, hogy mit mond…
-Aha, tök világos… -mondtam.
-Te nem is figyelsz rám? –kérdezte tettetett felháborodással.
-Dehogynem, hallottam, hogy egy medvével smároltál…
-És ez téged cseppet sem döbbent meg? Még csak fel sem tűnt, hogy túlzok?
-Belőled kinézem, hogy smárolsz egy medvével –mosolyogtam.
-Ez megtorlásra vár –mondta, majd felkapott és elkezdett csiklandozni.


Visítottam és sikítoztam. Azért sem hagyta abba.
-Elég legyen már –küszködtem a vasmarkok között.
-A.a. Sajnálom, de rossz kislány voltál –nevetett, de egy percre sem hagyott fel a kínzásommal.
-Mi ez a hangzavar gyerekek? –jött be a szobába Esme.

Már mindenki ott tornyosult az ajtóban mosolyogva.
-Emmett, nekem levegőre is szükségem van! –próbáltam menteni a menthetőt.

Erre eleresztett, de még továbbra is nevetett. Edward fájdalmas tekintettel odajött hozzám.
-Jasper se jobb, hidd csak el –mormolta a nyakamba.
-Te szegény –mondtam neki, majd megcsókoltam. Hallottam, hogy Emmett felröhög, majd szinte vele párhuzamosan kiáltja, hogy:
-Aú, ezt meg miért kaptam? –kérdezte.
-Ha nem viselkedsz rendesen, kapsz tőlem! –jegyezte meg Rosalie.


Miután elszakadtam Edward ajkaitól az ajtó irányába néztem, ahol azonban senki sem volt.
Szerelmem szemébe néztem, ahol vágyat láttam. Ajkaival újra az enyém felé közelített, amikor:
-Állj! -kiáltotta Alice. –Bella most az enyém! Még ki kell választani a ruháját holnapra! –mondta és ezzel együtt a rossz hangulat újra visszaköltözött belém.
-Hogy lehet valaki ennyire kicsi és idegesítő? –mormolta Edward az orra alatt, de Alice kristály tisztán meghallotta.

-Egyszerű, minden tehetség kérdése –vigyorgott. Azzal kitoloncolta Edwardot a szobámból, engem pedig a gardróbomba utasított.

Egész végig csak a ruhákról fecsegett. Soha nem hittem volna, hogy valaki ennyit tudna a ruhákról. Még a divattervezők sem érnének Alice nyomába.

Végül fáradtan másztam le a lépcsőn a konyha felé véve az irányt. Ez az élmény teljesen kifárasztott.
Laposakat pislogva léptem be az említett helyiségbe, ahol már várt rám két szép melegszendvics. Pillanatok alatt végeztem vele.
Most a fürdőbe igyekeztem, amikor két kar ragadt meg hátulról.
Edward belecsókolt a nyakamba, majd egy mély levegőt vett.
-Holnap után Jasper téged akar kezelésbe venni.
-És Emmett téged? –kérdeztem.
-Ő tőle már kaptam egy kis ízelítőt a vadászat alatt. El is láttam a baját –kuncogott.
-A kis mázlista –mondtam.
-Nem mondanám. Emmett gondolatait hallva, egy 10 évig biztosan nem száll le rólam. Rólunk –hallottam a hangján, hogy mosolyog.

Akármennyire nem akartam még lefeküdni aludni, egy ásítás előtört belőlem.
-Menj, fürödj le aztán aludj. Holnap nehéz nap vár ránk –mondta.

Engedelmeskedtem neki és elmentem lefürödni. Kómásan érzékeltem azt, hogy mi történik. Csak gépiesen mozogtam. Ösztönösen nyúltam a dolgokért. A hajamat is megmostam… azt hiszem.

Álmosan estem be az ágyba, de pont úgy, hogy a fejem a párnába hullott, arccal.
Halk kuncogást hallottam, majd hűvös karokat éreztem a derekamnál.
Még egy dallamot kezdtek el mellettem dúdolni, de lassan férkőzött csak a tudatomba minden egyes dallam.

Az álmom hasonló volt, csak kicsit másképp:

„Az erdőben bóklásztam, a Nap sütött. Gyönyörű volt így látni mindent.
Mintha egy más arcát mutatná a természet. Oly ritkán látni napsütést Forks –ban.
Most is egyedül kóvályogtam az erdőben. A madarak csiripelését lehetett csupán hallani.
Elhaladtam egy patak mellett is.
Morgásokat hallottam, majd mikor megfordultam egy hatalmas barna medvét láttam. De nem volt egyedül. Először csak egy hatalmas fénycsillogást láttam, majd ki tudtam venni, ki azaz alak, aki a medvén csüngött.
Emmett volt az. Az hagyján, hogy a medvével viaskodott. Először azt hittem, hogy éppen vadászik, de tévednem kellett. Éppen a medvével smárolt.
Még álmomban is elnevettem magamat.
Aztán minden hirtelen történt. Az ég besötétedett és én egy réten találtam magamat. Úgy éreztem, hogy még nem jártam itt.
Az a vörös hajú vámpír, Victoria újra megjelent. Azonban volt mellette valaki, aki szintén vámpír volt. A vörös démon arcán, újra egy gúnyos mosoly terült szét, majd hirtelen előttem termett.
Mintha az időjárás is alkalmazkodna, elkezdett zuhogni az eső, de mellé villámlás is csatlakozott.
Victoria megragadott a nyakamnál fogva. Éreztem, hogy itt a vég, amikor…”

Hirtelen felriadtam. Tudtam, hogy csak álmodtam, még is átjárt a félelem, de csak egy kicsit. Inkább attól féltem, hogy nem tudom ki ez a vámpír. Érzem, hogy ismerem, de nem tudom, hogy honnan.

Egy hideg kezet éreztem az arcomon, amire összerezzentem. Rájöttem, hogy csak Edward van mellettem.
-Mi a baj, kedvesem? –kérdezte. A hangjából tisztán ki lehetett hallani az aggódást.
-Nincs semmi baj, csak egy álom volt –bizonygattam, bár úgy tűnt, mintha csak magamat akarnám meggyőzni.
-El szeretnéd mesélni? –kérdezte.
-Majd reggel, ha még emlékszem rá –mondtam, majd visszabújtam mellkasára és fel sem ébredtem egészen reggelig.

~°~

Reggel még hallani lehetett az éjszakai vihar pár esőcseppjét. Ezek szerint még ezt sem vettem észre. Annyira gondolkoztam egész reggel, hogy emlékezzek az álmomra, hogy az időérzékemet teljesen elhagytam.

Az ablak előtt álltam és at erdőt kutattam. Annyi rémlik is, hogy az erdőben játszódott és volt valami köze Victoriához, de semmi más.

Azonban eszembe jutott, hogy mindjárt kezdődik a temetés.
Ahol rengeteg negatív érzelem kavarog majd.
Megkerestem az én „érzelmi” bátyámat.
-Jasper, ha nem akarsz, nem muszáj eljönnöd a temetésre –mondtam.
-Miért ne akarnék? –kérdezte értetlenül.
-Mert nem akarom, hogy az érzelmek kiakasszanak –mondtam nemes egyszerűséggel. Úgy látszik, hogy jót mulatott rajtam, mert felnevetett.
-Az évtizedek alatt már megtanultam kezelni. Tény, hogy nem a legkellemesebb, de nem hagyhatom magára az én testvéremet, amikor szüksége van ránk –mondta. Nem tudom mi vezérelt, de megöleltem.

A legközelebbi emlékem, hogy az autóba szállunk be és indulunk a temetésre. A torkomban egy hatalmas gombóc volt és én már előre féltem, hogy mi vár rám…




Akkor kérném a komikat! Előre is Kellemes Húsvéti ünnepeket szeretnék kívánni és sok-sok locsolót a lányoknak ;)
Puszi: Doree