24. fejezet (2.rész) –Igazságszolgáltatás? +epilógus

Sziasztok! Elérkeztünk az utolsó fejezethez! Ez volt az első történetem, szóval nagyon furcsa lesz befejezni és ezentúl sehova sem írni. Az epilógust is ide írom, mert rövid lett. remélem tetszik. Még az utolsó fejezetben is egy csomó meglepetés vár titeket! Nem is húzom tovább az időt.


24. fejezet (2.rész) –Igazságszolgáltatás?


(Alice szemszöge)

Már láttam! Bella nemsokára felébred! Alig fél óra, vagy kevesebb! De jóóó! A barátnőm végül vámpír lesz! Nem kell többé vigyázni rá és nem lehet semmilyen fáradságra kifogása! Ez jó ok, hogy menjünk vásárolni!
Végre mindenki gond nélkül lehet a közelébe. Végre rendesen ölelhetem meg. És milyen szép lesz! Jó, jó persze eddig is az volt, de most…

Szemeim elhomályosodtak, már nem barátnőm arcát láttam, hanem az ürességet. Ez azt jelentené, hogy nem látom a jövőt… Akkor nem látom a jövőt…Ha farkasnak van hozzá köze…

Ezen gondolkodtam, majd hallottam egy üvegcsörömpölést és a pokol elszabadult…


(Esme szemszöge)

Éppen Bella szobáját takarítottam. Végre ő is vámpír lesz. Már mindannyian nagyon vártuk ezt a pillanatot. A Cullen család egy újabb taggal bővül. Egy újabb gyermek. Egy újabb leány. Bella igazán rendes. Végre megérdemlik a boldogságot Edwarddal, miután annyi mindenen keresztül mentek. Már csak az emlékeit kellene visszakapnia. Akkor tényleg minden tökéletes lenne. Bella egy önzetlen és nagyon kedves, rendes lány. Pont Edwardoz illik. Kiegészítik egymást, mint a család többi párja is.

A családon és a jövőn gondolkodtam, amikor üvegcsörömpölésre és üvöltésre lettem figyelmes.
Azonnal kirohantam a szobából és lementem a földszintre. A nappali egyik ablaka ki volt törve. Mindenki ott állt. Kinéztünk a lyukon és Edwardot, valamint egy farkast –azt hiszem Jacobot- láthattuk.
Mindketten morogtak és harcállásba helyezkedtek. Nem sejtettem itt semmi jót. Ezt nem tehetik! A végén valamelyikük megsérül! Edward sem vadászott 3 napja.

-Esme, te menj fel Bellához! Mindjárt felébred! –mondta Alice.
-Egyedül nem engedhetjük! Majd én vele megyek! –jelentette ki másik lányom, Rosalie.

Mindketten az emelet felé vettük az irányt. Benyitottunk abba a szobába, ahol Bella tartózkodik. Hallottuk verdeső szívverését. Tudtuk, hogy az utolsó fázisba került, vagyis nemsokára felébred. Mi fog itt történni…

Percek elteltével néma csendbe burkolóztunk. Csak a kinti zajok hallatszottak. Ezek azonban egyáltalán nem volt kecsegtetőek. Többször lehetett morgásokat, sőt üvöltéseket és nyüszítéseket is hallani.

-Odamegyek és kibelezem azt a korcsot! –morogta Rosalie.
Vállára raktam kezemet. Nyugalomra intettem. Most itt van dolgunk. Ezt alátámasztotta, hogy Bella szíve egy utolsó dobbanás után végleg leállt. Tudtam, hogy milyen zavaros lehet neki most minden.
Kinyitotta szemeit, amelyek most vörösen csillogtak. Látni lehetett a zavarodottságot arcán. Megvártuk, amíg minden új dolgot érzékel.
-Bella, kedvesem. Tudom, hogy most sok mindent újnak látsz. Mindez azért van, mert vámpír lettél. Amikor Victoria megtámadott annyira megsérültél, hogy Carlisle –nak újra kellett élesztenie téged. Mivel Victoria már megharapott így átváltoztál –vázoltam fel a helyzetet nagyjából.

Azonban ez messze volt az egész történettől. Szegénykémet biztosan megrázta az egész ügy. Bele se merünk gondolni, hogy Victoria miket tehetett a lányunkkal, amíg Edward nem ért oda.
-Akkor, Victoria miatt változtam át? –kérdezte.
-Az igazság az, hogy Edward mentette meg az életedet. Valamint Carlisle –válaszoltam.
-Edward –suttogta. –Hol van Edward? –kérdezte. Hangjából mintha félelmet lehetett volna kihallani.
-Edward lent van azzal a büdös korccsal –sziszegte Rosalie, mire Bella szemei kitágultak.

(Edward szemszöge)


Bár nem szerettem volna, ha Bella vámpír lesz, tudtam, hogy ez előbb-utóbb elekrülhetetlen lesz. Ha nem akarom elveszíteni, ha örökké vele szeretnék lenni tudtam, hogy csak ez az egyetlen megoldás. Bár sajnálom… Tudom, hogy most milyen kínokat kell átélnie. Az a fájdalom… mintha izzó vassal égetnék a bőrödet. Nem lehet szavakkal leírni eme fájdalmat.
Élénken él emlékeimben az én átváltozásom. Férfi létemre sem bírtam ki anélkül, hogy kiadjam magamból a fájdalmat ordítás formájában.
Azonban Bella még csak egy szisszenést se hallani. Semmit. Már kezdtem aggódni miatta, azonban húgom gondolatai megnyugtattak.

„Már láttam! Bella nemsokára felébred! Alig fél óra, vagy kevesebb! De jóóó! A barátnőm végül vámpír lesz! Nem kell többé vigyázni rá és nem lehet semmilyen fáradságra kifogása! Ez jó ok, hogy menjünk vásárolni!
Végre mindenki gond nélkül lehet a közelébe. Végre rendesen ölelhetem meg. És milyen szép lesz! Jó, jó persze eddig is az volt, de most…”

Már megint a vásárláson jár az esze. Nem értem, hogy a nők mit szeretnek annyira a vásárlásban… Szobányi méretű gardróbok tele ruhákkal. Ráadásul az a hülyeségük, hogy nem vehetünk fel egy ruhát kétszer… Én megértem, hogy van rá pénzünk, hogy megvegyük, de ez akkor is túlzás…
Alice szeme elködösült. Kíváncsi voltam gondolataira, azonban egy sokkal érdekesebb gondolatra lettem figyelmes…


„Már megbántam, hogy hazudtam neki. Mi lett volna, ha meghal? Akkor tudatlansággal, hazugsággal együtt? Inkább éljen a vérszívóval, mint sehogy. Hiszen, ha nem lennének Cullenék, akkor Bella sem élne. Hogy mondhattam azt, hogy Edward bántotta?”

A kutya gondolatait hallottam. Egy pillanat alatt futottak át az agyamon a hallott dolgok. Hazudott Bellának. Ezért volt szerelmem eleinte olyan távolságtartó. Hogy állíthatta, hogy bántottam? Soha életemben nem tennék ilyet. A létezésemnél is fontosabb! Mióta megismertem és rájöttem kétbalkezességére, azóta minden időmet a védelmére szenteltem. Erre jön egy ilyen kis senkiházi és mindent elront! Ráadásul tudhatná, ha már az orvosok is elmondták, hogy nem tesz jót a betegnek, ha valaki elmondja mi történt. Mindenre magától kell rájönnie!

Agyamat annyira ellepte a vörös köd, hogy nem is tudtam, hogy mit cselekszek. Lerohantam a lépcsőn, mindenkit félrelökve. Gondolom nem érthették viselkedésemet, pedig ha tudnák, hogy mit tett ez a korcs, akkor másképp néznének, ők is!
Megláttam és odafutottam hozzá, majd a mellkasánál fogva kilöktem az ablakon, ami hangos csörömpöléssel adta meg magát… Jacob átalakult farkassá, s torkát önkéntelen morgás hagyta el.

-Hogy tehetted ezt? Tönkre akartad tenni? –üvöltöttem. Mit képzel magáról? Még mindig fortyogtam a dühtől… Tudtam, hogy nem hagyhatom büntetlenül amit tett…
Még csak gondolatban sem válaszolt. Agya először leblokkolt. Emiatt adódhatott az, hogy nekem támadott és a fék közé kerültem.
Gondolom az egész család ott állhatott a törött üvegnél és döbbenten néznek rám. Főleg, hogy azt sem tudják miért tettem.
Újra nekiiramodtam a farkasnak és mellkason vágtam, aminek hatására hátraesett. Hallani lehetett, ahogyan a csontjai törnek. Megérdemelte…
Ránéztem a családomra, azonban sem Esme, sem Rosalie nem volt velük.
Figyelmetlenségemnek hála, Jacob megint felülkerekedett rajtam így, egy rántással megszabadított bal karomtól. Hangos reccsenés követte eme testrészem elvesztését. Megfordultam oda hol sejtettem és egy jól irányzott rúgással oldalba találtam. Gurult párat a földön, majd sántikálva újra felállt és megiramodott felém. Újabb és újabb rúgások, harapások és marások követték egymást. Tudtuk, hogy mind a ketten legyőzhetetlenek vagyunk a másik számára…


(Jacob szemszöge)

Morgás szakadt fel mellkasomból. Az összes vérszívó premier plánból nézte végig „összetűzésünket”. Fogadjunk, hogy a fogyi agyuk még ezt sem fogta fel… Míg őket figyeltem, nekem támadott és éreztem, ahogyan eltörte a csontomat. Fájdalmamban felnyüszítettem.
Felkászálódtam és ránéztem. Újra a családját figyelte, így nekimentem és letéptem karját. Erre teremtettem. Hogy megöljem a vérszívókat. Hangos reccsenés, majd a testrész a földön van. A Cullenék meg sem tudtak minket akadályozni. Egyikünket sem tudtak lefogni, mert agyunkat elborította a düh.
Figyelmetlenségemnek köszönhetően, megfordulása közben az oldalamba rúgott, így jó pár métert gurultam a földön. Hülye vérszívók!
Sántítottam, de felálltam és neki iramodtam. Éreztem, hogy tudja, hogy mind a ketten egyenlően erősek vagyunk. Patthelyzet. Újra egymásnak iramodtunk és…


(Bella szemszöge)

Miután a mélybe zuhantam egyre különösebb dolgok történtek. Érzékeltem, hogy folyamatosan zuhanok lefelé, ami elég kellemetlen érzés volt. Mintha süllyednék lefelé a vízben. Megfulladni itt azonban esélyem sincsen. Küzdeni nem tudok a mélységgel szemben. Hiába is próbálkozok. Eszembe jutottak a szeretteim. A szüleim, a Cullen család, Edward.
Mindez egy pillanat alatt történt, mint a filmlepörgés is. Majd nyomást éreztem, azonban a helyzetem nem változott. Majd mintha egy fuldoklót. Mintha kihúztak volna a vízből. Minden teher leszállt a nyakamról.
Nyugalomra azonban nem volt okom, mert hatalmas fájdalom temetett maga alá. Olyan érzés volt, mint a balett teremben. Mintha láva folyna vér helyett az ereimben. Iszonyatosan fájt. Inkább ezer törés, ficam vagy akármi, csak ne ez!

Minden percben azon imádkoztam magamban, hogy múljon el a fájdalmam. Hogy legyen vége. Ennél még a halál is jobb. Aztán megvilágosodtam. Vámpír leszek! Végre valahára teljesült a régi kívánságom! Együtt lehetek Edwarddal, már ha ő is így akarja.

Másodpercek, percek, órák, napszakok és órák múlva a fájdalmam még mindig ugyanolyan erős volt. Egy kicsit sem enyhült.
Kis idő elteltével éreztem, hogy a fájdalom kezd elmúlni a lábujjaimtól kezdve. Egyetlen egy dologra összpontosítva. A szívemre. Ennél még az a napokig tartó szenvedés is jobb volt.

Ami aggasztott, hogy még a recsegések és üvöltések sem hagytak nyugtot. Szívem egyre gyorsabban dübörgött, míg az utolsó dobbanás után örökre elhallgatott.

Felültem és kinyitottam a szemeimet. Esme-t és Rosalie-t láttam magam mellett. Furcsa volt, hogy mindent olyan élesen látok. Az összes porszemet a levegőben… A szivárvány összes színe mellett egy újabbat. A szobában tartózkodó két családtagomat is élesebben láttam. Így még szebbnek találtam Rosalie-t. Éreztem magamban az erőt. Hogy sokkal többre vagyok képes.

-Bella, kedvesem. Tudom, hogy most sok mindent újnak látsz. Mindez azért van, mert vámpír lettél. Amikor Victoria megtámadott annyira megsérültél, hogy Carlisle –nak újra kellett élesztenie téged. Mivel Victoria már megharapott így átváltoztál –vázolta a helyzetet Esme.

Tehát a vámpír dolgot jól sejtettem. Visszaemlékeztem arra, amikor Victoria megtámadott. Az emlék olyan volt, mintha egy függöny mögül néztem volna az egészet. Olyan homályos.
-Akkor, Victoria miatt változtam át? –kérdeztem a számomra egyértelműt. Sok dolog homályos volt, szó szerint.
-Az igazság az, hogy Edward mentette meg az életedet. Valamint Carlisle –válaszolt kedvesen anyám.
-Edward –suttogtam. –Hol van Edward? –kérdeztem. Hangomból tisztán ki lehetett venni a félelmet. Ezt alátámasztotta több kiáltás, recsegés, szakadás és ropogás.
-Edward lent van azzal a büdös korccsal –sziszegte Rosalie, mire szemeim kitágultak.

Korcs? Jacob? Mi miatt? Ne! Mondd, hogy nem! Felpattantam semmivel és senkivel sem foglalkozva majd feltéptem az ajtót. Hangos reccsenéssel adta meg magát.
Majd megjavítom, vagy veszek egy újat.
Nem fordítottam rá több figyelmet, hanem futottam lefelé. Leértem a lépcsőn és láttam, hogy a nappali egyik ablaka ki van törve. A család tehetetlenül áll ott.

-Miért nem csináltok valamit? –kérdeztem kétségbeesetten.
Meg sem vártam reakciójukat, mellettük elhaladva elindultam a viaskodó Edward és Jacob felé.
A két hülye! Mindketten sérülten, mégis tele energiával harcoltak.
Jacob újabb támadást akart Edward felé intézni, amikor…
-Bella! Menj onnan! –ébredt fel az iménti döbbenetből Jasper a leghamarabb. Nem foglalkoztam vele, csak kettejük közé vetettem magamat. Pont felfogtam a Jacob által intézett lendületet. Hátrarepültem, azonban velem együtt még valaki.
Karjaim fájtak, azonban még sem törődtem vele.
Nehezen, de felálltam. Már mindenki ott volt. Az egész család. Mögülem Edward is feltápászkodott, immár teljesen.
Mindkettejükből újabb morgás szabadult fel.
Kettejük közé álltam és kezeimet széttártam.

-Normálisak vagytok? Képesek lennétek megölni egymást? Tisztában vagytok azzal, hogy mennyit jelentetek nekem? Úgy látom nem. Akkor rajta! Támadjátok meg egymást! De előbb engem kell, hogy megöljetek! –ordítottam.
-Bella, te nem tudod, hogy miket... –kezdte Edward mérgesen.
-Ó dehogynem, tudom miket hazudott. Jacob –fordultam felé –Most nagyot csalódtam benned. Én barátként, testvérként szerettelek és te még is ezt teszed velem… Azt hittem a boldogságomat akarod nem pedig a vesztemet… -néztem mélyen a szemébe. Fejét lehajtotta, majd megfordult és elfutott.
-Bella –kezdte Edward.
-Igen? –fordultam felé.
-Soha többé ne tegyél ilyet –mondta. –Te, ezek szerint mindenre emlékszel? –kérdezte.
-Igen. Még a rétünkön jött vissza minden emlékem –sóhajtottam. Most vettem észre, hogy torkom eddig is kapart.

Edward odajött hozzám, majd megölelt.
-Gyere menjünk vadászni –húzott maga után, mire csak egy bólintást kapott válaszul. Amikor már jól bent voltunk az erdőben, megfordult és megölelt.
-Szeretlek –mondta.
-Én is szeretlek, örökké –suttogtam.
-Igen, örökké –mosolygott.

Epilógus

Már 3 hónapja vámpír vagyok. Végre nyugton éljük az életünket. Boldogan, békésen örökké. Azóta elköltöztünk. Mindenkinek elterjesztettük hogy meghaltam, mivel már én sem öregszem. Most Angliában, azon belül is London mellett élünk az erdő mélyén. Nem szándékozunk nagyon emberek közelébe menni, amíg újszülött vámpír vagyok.
Ez a ház még hatalmasabb lett, mint az előző. Kiderült, hogy Cullenék már itt is laktak. Azonban ez abban különbözött a többitől, hogy medencéje is van. Egyik nap is éppen „áztattuk magunkat”. A fiúk éppen a vereségüket heverik ki, mert legyőztük őket. Annyira gyerekesek…

Elkezdtem a medence széle felé úszni, amikor két kar ragadott meg és magához húzott. Tudtam, hogy Edward az. Megfordultam és csókban forrtunk össze.
Elhúzódtam tőle, majd ránéztem. Haja vizesen és kócosan meredezett az ég felé. Arcán kedvenc féloldalas mosolyom ült.

-Nagyon szexi vagy ebben a fürdőruhában. Még meg kell köszönnöm Alice-nek –mondta kaján vigyorral a képén szerelmem.

Éreztem, hogy arcom bizsereg. Ezer hálát adtam az égnek, hogy már nem tudok elpirulni.
-Mond csak, kérdezhetnék valamit? –kérdezte komolyan.
-Most is azt teszed –mosolyogtam.
-Bella, lennél a feleségem? –kérdezte úgy, mint aki izgulna a választól…

The End

Remélem így a végén is megtiszteltek pár megjegyzéssel. A héten pihenek, de jövő héttől folytatom a Múltam a jövőmet! Pont a következő fejezetben indulnak be az események! Jó olvasóim voltatok!
Olyan furcsa azt írni egy töri végére, hogy vége...

Puszi: Doree
ui.: Most nem kötelezlek titeket ennél a fejinél komikra, csupán jól jönne. Mégis egy történetnek a vége. Kíváncsi vagyok a véleményetekre na!