2-3 fejezet (A miniregény folytatása)

Sziasztok! Remélem jó sokan locsoltak meg titeket lányok! Én sem úsztam meg :/ Szerencséjükre nem szódával jöttek :D


2. fejezet

Amennyiben édesapám, vagy akár édesanyám tudomást szerzett volna arról, amit Edwarddal műveltünk, nem néznék jó szemmel. Egy gazdag, bunkó férfihoz akarnak hozzáadni. Ez is csak a pénz miatt van. Soha nem akartam gazdag lenni. Nem akartam érdekházasságot. Inkább éltem volna szegényen. Inkább megdolgoztam volna a pénzemért.

Egy lehetetlen helyen voltam egy világot megrengető személlyel. Karjai között feküdtem miközben oldalamat cirógatta. Az idő már jócskán közel járt éjfélhez.

-Ideje lenne menni, nem gondolja? –kérdeztem.
-Hmm… -kaptam a sokatmondó választ. Én sem szerettem volna visszakerülni a való életbe, de az idő sürget.
-Elhiheti, én sem szeretnék távozni, de az időnk véges.
-Ebben sajnos igazat kell adnom Kegyednek –mondta. Egymásra néztünk és újra egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.
Az öltözködés, most jóval több ideig tartott, mint átlagosan. Amint végeztünk a hajófedélzeten, kezdtünk el sétálni.

A hőmérséklet jóval súrolta már a 0 °C –ot. Edward levette magáról kabátját, amelyet rám terített. Egy hálás pillantást küldtem felé. Leültünk az egyik kinti padba. Csendben voltunk. Azonban ez a csend nem kínos volt. Mintha szavak nélkül is megértettük volna egymást.

Már csak pár óra lehetett éjfélig, ezért egymagunkban voltunk a fedélzeten. Kivéve az őrszemet.

1912. április 14. 23:40 –A süllyedés időpontja

Egy pontot mereven nézett a messzeségben, így én is követtem tekintetét.
Ha nem a saját szememmel láttam volna, akkor el sem hiszem. Egy jéghegy felé közelítettünk.

Azonnal riasztotta a megfelelő embert. A vészharang megszólalt.

(Edward szemszöge)

A holdtalan éjszakában, a hullámmentes vízen, egy jéghegyet fedeztek fel, emiatt a vészharang is megszólalt. A szolgálatos tiszt adhatta azt az utasítást, hogy a hajó balra fordítására, és a bal oldali hajócsavar hátramenetbe kapcsolásra. Azonban a hajó lassan fordult el, így ütköztünk, amiből csak enyhe rázkódást észlelhettünk. Sejtettem, hogy itt nagy a gond.

Az elkövetkezendő órákban minden olyan volt, akár a pokol. Ezzel nem túlozni akartam. Az emberek társaikat ölték meg azért, hogy ők életben maradhassanak. A nők és gyermekek, valamint külön a férfiak ülhettek egy csónakba. Az úrihölgyek elöl mentek. Elizabeth már régen biztonságban van. Ránéztem az órámra, amelyen 02: 03 perc állt.

Egyre többet hallattatta a hajó a jól ismert robajlását, amelyet a süllyedéskor hallunk.

1912. április 15. 02: 17 –Pár perccel a süllyedés előtt.

A vég már itt volt nem messze tőlünk. A papok leadják a hívőiknek az utolsó kenetet.
A hajó átfordul függőleges helyzetbe. Mindenki kapaszkodik, hisz’ az életük múlik rajta.

Egy pillanatnyi nyugalom csend, majd a hajó megindul a víz felé.
Nem telik bele sok időbe, már én is a vízben kötök ki.
A hideg víz szabályosan fáj. Égeti minden porcikámat. Emellett a sodródásra is ügyelnem kell. A légzésem nehézkessé válik, majd elnyel a sötétség.

3. fejezet

(Elizabeth szemszöge)

Nem sokkal a hajó elhagyása után olyan érzésem lett, mintha lyukat ütöttek volna a mellkasomba.
Hatalmas hiányérzetem támadt.
Miután már jóval a Titanic láthatárán kívül voltunk, a csónakunk felborult. Több, mint 30 ember a vízbe esett. Mindenki küzdött az életéért.
Én is így tettem, amíg minden elhomályosult előttem.

(Carlisle szemszöge)

A Carpathia által megmenekül, illetve halott embereket hozták be a kórházba. Jelenleg a hullaház felé tartok. Rengeteg embert ért el a halál. Bár még több mint ezer ember teste megtalálható a vízben, néhányukat a megmenekülés után érte a halál.
Oliver Campbell, Richard Harrison, Olivia Lair mind a halottak közé tartozik.
Hallok néhány gyenge, de dobogó szívet is.

Jártam a sorokat, míg nem megakadt a szemem egy fiatal lányon. Sötétbarna haja volt. Az öltözködése alapján bizonyára úri családból származik.
-Megnéztem a pulzusát. Emberi szem számára érzéketlen. Egy normális ember nem érezné a pulzusát, nem hallaná a szívverését.

Egyedül bolyongok a nagyvilágban évszázadok óta. Eme hölgy megfelelő társ lesz a számomra.
Fogaimat a nyakába mélyesztettem. Míg nem terjed szét a méreg a testében, addig megnézem a másik dobogó szívet is.

(Elizabeth szemszöge)

Nem éreztem semmit, csak lebegtem. Egyszer csak szúró fájdalmat véltem felfedezni a nyakamnál. Onnantól kezdődött el számomra a pokol. Mintha láva folyna az ereimben. Percek, órák, vagy akár napok teltek el, eme kínok között.

A szívverésem egyre gyorsult, míg nem egy utolsó dobbanás után megállt.
Amint kinyitottam a szememet mindent élesebben láttam. Egy új színt is felfedeztem. A torkom iszonyatosan kapart, de ez most nem érdekelt.
Körbenéztem és a szobában egy szőke hajú doktor volt, akinek aranybarna szemei vannak. A másik ember, pedig nem volt más, mint Edward Masen.
El sem hiszem. De hát, hogy?
-Elizabeth –szólalt meg a szőke hajú férfi. –Maga már nem ember többé. Nem is tudom, hogy magyarázzam el, de Ön egy vámpír. Akárcsak én és Edward. Magukat most változtattam át.
-Emberi véren kell élnem? –kérdeztem kétségbeesetten.
-Nem, amennyiben úgy dönt, állati véren is élhet. Edward is ezt a megoldást választotta. –az említettre néztem, akinek arcán csibészes mosoly ült.
-Én is állati véren szeretnék élni –nyögtem ki végül.
-Most magatokra hagylak egy keveset. Utána megyünk vadászni.

Nem mondtunk egymásnak semmit, csak átöleltük egymást. Szavak nélkül is könnyen megértettük a másikat. Jó volt újra látni őt, és most már semmi sem választ el minket, mert miénk az örökkévalóság…



Remélem azért tetszett :d
puszi: Doree

Húsvéti ajándék, miniregény :D

Sziasztok! Nos, igazság szerint ezt a miniregényt egy versenyre írtam, de gondoltam felrakom nektek, mint húsvéti ajándék :D 2 fejezetet ma, egyet pedig holnap :D
Ez egy Titanicos story, amit ráadásul a Titanic betétdala a My heart will go on alatt írtam :D
A versenyt az alábbi oldal rendezi:

http://netty-blogja.blogspot.com/

A fejezetek nem a leghosszabbak de nem ez a lényeg xD

Szereplők: Edward Masen
Elizabeth Swan
Carlisle Cullen
Bár a történet 1912 –ben játszódik és eredetileg Edward 1918-ban lett 17 éves, ebben a töriben már most annyi Elizabeth-tel együtt, aki amúgy, tisztára úgy néz ki, mint Bella (mert ős is, csak az Elizabeth régiesebb név) Itt Edward még ember!

1. fejezet

1912. április 14. (az ütközés napja)

(Edward szemszöge)

A nap megvilágítja a nyílt óceánt. Olyan, mintha ezer gyémánt ragyogná be a vizet. A déli órákban járhatunk, mivel a nap magasan az égbolt közepén helyezkedik el. 1912 április 16 –ára végre elérjük úticélunkat.


Ekkor még senki sem gondolta, hogy ez lesz az első és utolsó útja a hajónak.
Éppen Írországból tartunk New York –ba, immár néhányadik napja.
A fedélzeten 2207 utas tartózkodik és én mégis azon szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a világ legnagyobb utasszállító hajóján lehetek.

Jelenleg itt tartózkodik, az egyik nemesebb családból származó hölgy is, Elizabeth Swan.
A legszebb hölgyek közül is a legszebb. Kecses járású, okos és a többi nemessel ellentétben egyáltalán nem kicsinyli le az alsóbb rétegeket.

Egy napernyő társaságában járja körbe a hajófedélzetet.

-Jó napot, kisasszony. Milyen csodás napunk van ma –mondtam mosolyogva.
A hölgy felnézett rám, majd szintén elmosolyodott.
-Igen valóban az.

(Elizabeth szemszöge)

-Jó napot kisasszony –hallottam egy ismerős hangot, majd a fejemet odafordítottam.
Megláttam az egyik fiút, aki általában rajzokat készített mindenkiről. Szája csibészes mosolyra húzódott, ami engem is arra késztetett, hogy felfelé görbüljön a szám.
-Igen, valóban az –mondtam. Bár alacsonyabb „rétegből” származó fiú lehet, mégsem annak megfelelően viselkedik. Sokkalta udvariasabb, mint az összes itt tartózkodó nagyúr.

-Kegyed, ma nagyon csinosnak mondható –bókolt kedvesen, aminek hatására elpirultam. Nem értem, hiszen eddig egy férfi sem hozott ily helyzetbe. Ő viszont már az első alkalomtól fogva, udvarias mindenkivel. Nem társalogtam vele valami sokat, ő mégis különösebb volt a többieknél.

-Köszönöm. Mondja, maga talán valami művész? Gyakorta látom, hogy rajzolgat, vagy akár zongorán játszik –mondtam, ezzel beismerve, hogy gyakran bámulom, úri hölgyekhez egyáltalán nem méltóan.
-Igen, valóban szeretem a művészeteket. Amennyiben Ön is benne van, játszhatnék valamit magának –ajánlotta. Kezét kinyújtotta felém, amit örömmel fogadtam el.
Beinvitált az egyik báltermébe a hajónak, ami meglehetősen nagy volt. A terem közepén volt megtalálható egy emelvényen a hatalmas versenyzongora.
Edward felkísért engem, majd maga mellé ültetett. Elkezdett játszani egy számomra ismeretlen dalt. Minden egyes dallam magával ragadott. Annyira csodás egy mű, hogy meg is könnyeztem. Viszont azt is fel véltem fedezni, hogy eme művet még sehol sem hallottam.
-Mondja, én tévednék vagy ezt a dalt valóban maga alkotta? –kérdeztem.
-Nem, teljesen jól látja. Eme mű is a sajátjaim közé sorolható –válaszolta készségesen.

-Ha megkérném rá, mesélne magáról? –kérdeztem. Hangomban fellelhető volt az érdeklődés.
-Egy ilyen hölgynek lehet nemet mondani? Ezer örömmel mesélek magának…

Rengeteg mindent megtudtam ezáltal eme férfiról. Meg kell, hogy valljam, teljesen lekötött az amit mondott és ahogyan mondja. Az órák teljességgel repültek! Az ember észre sem veszi, már is alkonyodik.

A hajóorrhoz sétáltunk. A menetszél kellemes volt, akárcsak az idő, kora tavasz ellenére.
Nem tudtam mire vélni, amikor karjait derekamra rakta és felemelt a korlátokra. Mögém lépett.
-Engedje el a korlátot –kérlelt. –Ne aggódjon, én vigyázok magára –szavaiban benne volt az ígéret pecsétje. Ha akartam volna, se tudtam volna megkérdőjelezni. Bíztam benne.
Karjaimmal elengedtem az említett darabot. Ő ígéretét betartva megtartott engem.
-Hunyja le a szemét! –kérlelt. Miért ne tettem volna azt, amit mond?
Karjaimat széttárta. Az érzés olyan volt, akár a repülés. Felemelő. Úgy éreztem, hogy a lábam sem érinti a talajt.

Egyikünk sem szerette volna megtörni a pillanat varázsát, de az időnk véges.
Miután segített leszállni, és szemeibe néztem, némely érzéseket tisztán ki tudtam venni.
Most döbbentem rá, hogy én is így érzek iránta. Ajkaival közelített felém, majd egy csókban forrtunk össze.
Szenvedélyes, mindent elsöprő csók volt. Abban a percben úgy éreztem, semmi sem állhat közénk.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket és a lányoknak sok locsolót kíván: Doree