Megáll az eszem!

Kedves írótársam!

Szólni szeretnénk, hogy mostanában egy személy lekoppintja a töriket!
Mivel nem szeretnénk, hogy mással is ez történjen kérünk, hogy vigyázz!
A következő nevű emberrel ne beszélj vagy próbáld meg elkerülni: Tami, VIV
Nem mondjuk, hogy mindenki koppint, de vigyázzatok!
Könyörgünk ezt tegyétek ki és irjátok ki a blogotokra, hogy egyetértetek velünk abban, hogy ez undorító.
Aki szórol-szóra másol az undorító!
Léci írd ki a blogodra, hogy lássa a másoló, hogy mi segítjük egymást ellene!
Könyörgünk segíts hogy senki más ne járjon úgy mint mi!
Itt egy-két dolog amiről megismerhetitek!

Alice oldalát: http://boldogveg.blogspot.com/
Erre:http://ennyitaboldogvegrol.blogspot.com/

Erre másolta le:http://alkonyatmaskepp.blogspot.com/
Ivi oldalát:http://feketeangyalsaga.blogspot.com/

Kérjük ird kia blogodra, hogy ezt nem tartod etikusnak, hogy érezze, hogy mi mind egy közösség vagyunk!

Előre köszönjük:Alice és Ivi


Mint író én is tudom, hogy órák munkája egy-egy fejezet. Aki ezt nem becsüli azt nem is tudom minek nevezzem. Illetve tudnám,csak nem illik ilyet mondani. Vagyis hát szívem szerint leírnám, hogy mekkora egy utolsó sz**** kis r****c, de nem mondom ^^


A Who is Edward?
Meglátom, hogy lesz-e ma friss. Ásót már kértem... :D Meglátom, hogy meddig jutok el a 24.(asszem ennyi, de már ki számolja?) fejezettel. Ha meg van a 6 oldal akkor még 2 fejezet van hátra.
Visszatérve a komikhoz. Már a chat-ben is írtam, hogy volt úgy hogy a második részben egy szereplővel kevesebb lesz.. Nem kell annyira biztosnak lenni abban, hogy életben marad... *sóhajt*
Tudom, tudom, értem én, ha Bella meghal nekem is végem... De ha úgy nézzük már kinyírtam, mert leállt a szíve :D *ördögienvigyorog*
Még nem is tudjátok, hogy mi van a tarsolyomban :D
Ha ma nem lesz friss, akkor legközelebb kedden lesz...

puszi: Doree

Díj

Feladat.

1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdéseket!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!


Szóval:

1: berakva
2: Netty

3:

Kedvenc:

- könyvem: Twilight Saga, ABC-s gyilkosságok
- íróm: Stephenie Meyer, Agatha Christie
- ételem: töltött paprika, pizza
- italom: ICE tea, sprita
- színem: kék
- énekesem: Nick Jonas
- énekesnőm: Lady GaGa, Miley Cyrus,
- együttesem: BNF
- színészem: Robert Pattinson, Asthon Kutcher
- mozifilmem: Twilight, New Moon,
- filmem: Titanic, Dr. Szöszi 1-2, Apádra ütök
- sorozatom: Barátok közt
- dalom: Justin Bieber-Love me, Sterling Knight -Hero, Danity Kane-Stay with me
- hangszerem: gitár, zongora
- hónapom: november, június, augusztus
- napom: szombat
- napszakom: éjjel, alkonyat
- évszakom: tavasz, nyár
- sportom: tánc, kosár
- idézeted: "Ne menjen le a nap a Te haragoddal"

4:

Ginewra
Gicus
Mitchie
Gitta
Szylu
Bella

5: Vettem! xD

23. fejezet –I need a hero

Sziasztok! Meghoztam a frisst! Gondoltam megírom, mert úgy szeretlek titeket xD Remélem tetszeni fog. A végéért előre szólok, hogy ne öljetek meg! Elvileg egy fejezet van hátra,ami jó hosszú lesz...
Holnap nem valószínű, hogy szolgálhatok frissel, de majd meglátom... *sóhajt*
Köszönöm a sok-sok kommentet ^^
A fejezet címét és megírását segítette: Bonnie Tyle- I need a hero c. száma. Régi dal, de nekem sokat segített ^^

Amúgy: nem az volt, hogy a farkasok elintézték Viktóriát is???? (Ani)

Válasz:
Nem, a farkasok nem intézték el Victoriát xD



23. fejezet –I need a hero

(Jacob szemszöge)


Szinte biztos, hogy Cullenéknek köze van Charlie halálához. Minden vámpírban benne lakozik az ölni akarási vágy. Nem érdekel, hogy ösztönlények. Lehetetlenség visszafogni a vágyaikat. Ami nem más, mint a vér. Méghozzá az emberi vér.

Még én is képtelenségnek tartom valamitől megfosztani magamat… Ami ráadásul az életszükségletünkhöz tartozik…

Jó, jó persze, hogy az más, mint a mi helyzetünk. Bennünk ösztönösen bennünk van, az egymás iránti utálat. Ezt is képtelenség visszafogni. Nem bízhatunk bennük!


Bella is eltűnt… Nem igaz, miért nem képes egyszer nyugton maradni? Miért kell állandóan a bajt keresnie?
A kérdéseket, egyetlen egyszerű mondattal meg is válaszolom: Mert ő Bella.


Szelem át az erdőt farkas alakban. Gondolatban üzentem testvéreimnek, hogy baj van. Bella eltűnt. Először vonakodtak, de Sam parancsára ők is nekiálltak a keresésnek. Nem állhattak ellen, az alfa parancsának.

Az idő elteltével azonban egyre nehezebb dolgunk lett, ugyanis az eső is eleredt. Eleinte még halványan érzékeltük Bella illatát, de az is eltűnt. A következő nyom, Cullenék bűze volt, bár aztán ennek is nyoma veszett.

„Érzem…Bűzt érzek. Vámpírok. De nem egyedül vannak. Legalább 10-en, ha nem többen!” -hallottuk meg Embry gondolatait, majd mindannyian követtük a gondolatok tulajdonosát. Nekünk is be kellett látnunk, hogy rengetegen lesznek. Egyedül nem bírunk velük…





(Bella szemszöge)

Az a Riley nevezetű vámpír még mindig fogott. Egyre gyakrabban hallottam feltörni az idegesítő morgásokat. Félelem cseppet sem volt bennem. Inkább aggódás a szeretteim iránt. Tudtam, hogy harc nélkül innen nem mennek el. Viszont mi kevesebben voltunk.

Lehetetlen elképzelni, hogy a törékeny Alice, vagy akár a mindig gondoskodó Esme, harcoljon akárkivel is. Most még elmehetnének. Lenne esélyük tovább folytatni ott az életüket, mielőtt ide költöztek volna. Ha itt hagynának Victoria is megkapná, amit akar és Cullenék is visszatérhetnek a rendes kerékvágásba... nélkülem.

-Ugyan, mit erőlködtök? Nem látjátok, hogy semmi esélyetek nyerni? –kérdezte Victoria.

Szemei feketéllettek, akár az éj. Száját felhúzta, ezzel kimutatva tökéletes fogsorát. Láttam a szemében a dühöt, ami ha nem tévedek irántam irányult. Most már mindenre emlékeztem, azonban a többiek erről nem tudnak…


Míg elmélkedtem a helyzetünkről és végiggondoltam mindent teljesen megfeledkeztem a külvilágról. Körbenéztem. Láttam mindenki arcán a dühöt, féltést és szeretetet.
Edward arcát hagytam utoljára, mert tudtam, ha ránézek, többé nem létezik senki más. A máskor oly szép aranybarna szemek most feketék voltak.
Igazam lett. Senki más nem létezett. Érte képes lettem volna meghalni is. Neki léteznie kellett! A világ nem világ Edward nélkül. Egy ilyen teremtéstől nem foszthatjuk meg a világot!



Az elkalandozásomnak köszönhetően, csak csattanásokra lettem figyelmes. Ha nem tévedek elkezdődött a harc.
Állításom beigazolódott. Azonban, ahelyett, hogy láthattam volna a küzdelmeket hányinger lett rajtam urrá. Tudtam mit jelenthet. Hogy futnak velem. A fák összemosódtak körülöttem. Nem tudtam, hogy ki az illető, de mellkasába hajtottam a fejemet. Illatát érezve ismeretlen volt. Ebből következtettem arra, hogy a tulajdonosa még mindig a Riley nevezetű vámpírfiú.


Éreztem, hogy csak perceim lehetnek hátra. Nagy butaság volt a családomnak (már családomként tekintettem Cullenékre) felvállalni a védelmemet. A csata zajai még idáig is elhangzottak. Hangos reccsenésektől és sikításoktól volt hangos az erdő.
Éreztem, hogy mellettünk fut még valaki. Ezt a vörös csíkok is biztosították.

Jó pár perce futhattunk már, amikor megálltunk egy tisztás szálán. Hiszen én ezt ismerem! Itt találkoztunk először a 3 nomáddal. Akik közül már csak egy él.



(Emmett szemszöge)


Victoria elkapta Bellát. Nem tudtunk mit tenni. Annyival többen voltunk, hogy akár jobbra, akár balra fordultam, mindenhol vámpírokat találtunk. Mindenkit téptem és karmoltam, haraptam ott ahol értem.


Féltettem a családomat persze! Viszont tudtam, hogy ők képesek arra, hogy megvédjék magukat. Bellával ellentétben. Nem sok jót jósolok sem neki, sem nekünk.


Már nem tudom hányadik vámpírt csonkíthattam meg, de még mindig jöttek. A megcsonkítással valljuk be nem valami sokra mentem. Éreztem a jellegzetes füst szagot, tehát már tüzet is gyújtottak.


Egy vámpír éreztem, ahogyan beleharap a vállamba, de nem törődtem vele. Letéptem a fejét és arra dobtam, hol a tüzet sejtettem. Már jött is a következő…


(Jasper szemszöge)

Tudtam, hogy mind újszülöttek. Persze volt közöttük egy-két idősebb vámpír is. Múltamnak köszönhetően tudtam, hogy mit kell tennem. Azonban a többieket féltettem. Ha csak Alice-re gondolok… Ha bármi baja esik. Jó persze tudom, hogy képes arra, hogy megvédje magát. Vagy akár lőre látja az ellenfél mozdulatát.

Nem csak miatta aggódtam. Ott voltak a többiek is. Viszont Bellát elvitték. Azt sem érzékeltem, hogy valaki utána eredt-e vagy sem. Csak az elején lettem arra figyelmes, hogy Edward hiába akar Victoriáék után futni, az újszülöttek elállják útját.


(Alcie szemszöge)

Éreztem, hogy kezdek fáradni, de ezzel nem csak én voltam így. Mindannyiunkon volt már sérülés. Ők már vesztettek pár harcost, de fizikailag erősebbek voltak nálunk. Tudtuk, hogy így nem nyerhetünk. Főleg nem Edward nélkül.

Újabb morgásokat hallottunk, majd a fák és bokrok közül előjöttek a farkasok. Akkor ezért nem láttam Bella jövőjét!
Az újszülötteket meglepte a hirtelen erőfölény. Így már biztos, hogy nyerni fogunk!


(Jacob szemszöge)

Amint követtük az újszülöttek nyomát futnunk kellett. Nemsokára morgások, sikítások hangja szelte át az erdőt.

Gyorsabbra vettük a tempót. Tudtuk, hogy itt harc áll fenn. Az égre felnézve lehetett látni a szürkés-feketés füstöt is. A többi farkas gondolatait hallva egyetértettünk abban, hogy Culelnék lehetnek ott.

Ezt közeledésünkkel már a szagok is alátámasztották. Azonban nem heten voltak, hanem csak hatan… Itt rosszat sejtettem.

Nem tudtam mit tenni. Kénytelen voltam harcolni. Már néhányukat megölték, de erőfölénnyel rendelkeztek a pirosszemű vámpírok.
Most azonban a mi kezünkben lesz a győzelem.

Rá is vetettem magamat az egyik vámpírra. Erősebben kapálózott, mint a többi. Letéptem a karjait, majd messzire elhajítottam. Hangos üvöltés rázta meg a rétet, ahol a harc folyt.
Felnéztem és ekkor kezdett eluralkodni rajtam a pánik. Hol van Cullen és Bella?

Figyelmetlenségemnek hála, a vámpír lerúgott magáról és az egyik fának repültem. Ennek hatására a fa kettétört és kidőlt…


(Edward szemszöge)

Hallottam, hogy elkezdődik a harc. Láttam, amint a Riley nevezetű vámpír felkapja kedvesemet és futásnak erednek, Vitoriával egyetemben.

„Búcsúzz el tőle!” –hallottam meg Victoria hangját a fejemben.

A testem automatikusan cselekedett. Elindult utánuk, azonban három újszülött vámpír állta utamat.
Nem volt vesztegetni való időm, mert kedvesem bajban volt, de még mekkorában. Ha elkések, akkor mindennek vége.

Ez motivált, amikor az egyik vámpírnak a kezét, míg a másiknak a fejét téptem le. Gondolkozni nagyon nem tudtak, a harcban mégis nagy segítséget nyújtottak elméik.
Az egyikük a karomban harapott, de még csak egy sziszegés sem hagyta el a számat. Nem volt rá időm, hogy fájjon.

Eszembe jutott, amikor azt hittem, hogy mindennek vége. Nem tehettem! Nem akartam még egyszer átélni az elvesztés emlékét. Pont most, amikor visszakaptam!

Újabb testrészeket téptem le ellenfelemről és hajítottam szét mindenfelé. Arra nem volt időm, hogy a tűzbe is hajítsam. Csak marcangoltam őket ott, ahol értem.

Mind a három vámpírral végeztem. Bár nem úsztam meg mindenféle sérülés nélkül. Még hátrapillantottam testvéreim felé.
Nem akartam őket itt hagyni, azonban nem messze meghallottam a farkasok gondolatait. Megtalálták az újszülöttek nyomait. Hamarosan ideérnek, tehát itt nincs dolgom.

Elindultam kedvesem illata alapján. Teljes testemmel rákoncentráltam. Hallani szívdobbanását, vagy érezni illatát. Ez volt minden segítség, Victoria gondolatain kívül, amiknek hatására még gyorsabban szeltem az erdőt.

Mindig éreztem, hogy ez a korlátom, de sikerült egyre gyorsabban futnom. A saját rekordomat megszégyenítően futottam. Mintha az életem múlna rajta. De ennél sokkal többért küzdöttem.


(Bella szemszöge)

Leraktak a tisztás közepére. Riley folyamatosan mellettem állt készenlétben. Teljesen felesleges volt. Ha akartam, se tudtam volna elfutni előlük. Hiszen vámpírok az istenért.
Victoria, mint aki a prédáját akarja becserkészni és megölni körözött körülöttünk.
Tudtam, hogy Riley-t csak kihasználja.
Valamivel rá kellett, hogy vegye, hogy ilyen hűséges legyen.

-Mit mondott neked? –kérdeztem suttogva.
Ránéztem a mellettem álló fiúra, akinek a szemében értetlenséget láttam.

-Most nem vagy abban a helyzetben, hogy kérdezősködj! Erre nincs sok időm, se energiám!
A hadsereg éppen most tépi szét a családodat, téged még is más érdekel? Tudtam, hogy szánalmasak az emberek, de hogy ennyire! –nevetett fel.
-Fogalmam sincs, hogyan szerethetett beléd az a vámpír! Ilyen egy féleszűt! Hiszen te úgyis meghalsz! Ha nem az öregségben távoztál volna el, akkor most én öllek meg! Nem hagyom James halálát büntetés nélkül! Laurent is a te háziállataid ölték meg! Hogy élhetsz még mindig? Egy jelentéktelen ember vagy, könyörgöm! Senkinek sem kellessz, még is mindenki a te oldaladon áll! Nézd csak meg! A sok marhája képes magát feláldozni érted! Meghalni egy halandóért! Még James-t is képesek voltak megölni azért, mert te létezel! De már nem sokáig! –mondta arcán gúnyos mosollyal.


Monológja cseppet sem rémített meg, mert tudtam, hogy ez a tény. Soha nem láttam értemét Edward szerelmének az irányomba… Nem értettem mit eszik rajtam…


Arra lettem figyelmes, hogy Victoria előttem termett. A nyakamnál fogva felemelt a földről. Lélegzetem egy pillanatra elhalt, majd a nőszemély elhajított, mint egy rongybabát. Úgy is éreztem magamat. Repültem, mint amikor leugrottam a szikláról. A hideg, szúrós víz helyett azonban egy fának eshettem. Emlékezetemben ezek után a dolgok már nem voltak olyan tiszták.
Fejem hasogatni kezdett és éreztem, hogy nem tudok mozogni. Megéreztem az émelyítő vér szagát.
Victoria odajött és újra felemelt a földről, azonban most a hajamnál fogva. Ütéseket éreztem magamon, amelyeknek erőssége felért egy kamion elütésével. Vagy még annál is többel.
Újra elengedett és tehetetlenül rogytam a földre.
A vér szaga egyre erősebben kúszott elmémbe, még jobban részegessé téve.


Hirtelen fájdalomra lettem figyelmes a karomnál, aminek hatására felsikoltottam. Éreztem, ahogyan eltörik a karom.
Ugyan ezt éreztem, amikor James eltörte a lábamat. Sokkal nehézkesebben ment a légzés, gondolom az eltört bordáim miatt.

-Feleslegesen sikítasz kicsim! Senki nem tud rajtad segíteni! –nevetett fölényesen.

Nem tudom mit tett, de gondolom újra elhajíthatott. Elég szerencsétlenül érkeztem, így éreztem, sőt hallottam is, ahogyan újabb csontom törik.

-Ez lehetetlen! –mondta egy hang.

Nem tudtam semmit sem tenni, csak egy gyenge ember vagyok. Hogyan is győzhetnék egy hatalmas vámpírral szemben? Esélyem egyenlő a nullával.

Szemeimet kinyitottam majd fénycsíkokat láttam. Nem fogta fel elmém a helyzetet. Az egész dolog annyira hasonlított az álmaimra, azonban a hősöm nem jött. Pedig most szükségem lenne egyre…
Nehezen érzékeltem a külvilágot, majd a sötétség maga alá is temetett…


(Edward szemszöge)

Nem tudtam, hogy merre keressem őket. Illatukat tovább halványította az eső. Elég messze lehettek, mert a gondolatokat sem hallottam.
Kérlek Istenem, adj valami jelet!
Magamban könyörögtem, míg nem kérésem meghallgatásra talált.

Megéreztem a számomra oly édes vérnek az illatát. A tiltott gyümölcsöt megízlelni nem lehet. Ha már egyszer megkóstoltad úgy sem tudsz neki ellenállni.

Ezen azonban már túl vagyok. Átértékeltem a helyzetet. Bele gondolni is szörnyű, hogy mi van ha nem éli túl…

Örültem, hogy végre tudjam merre keressem. Annak már kevésbé, hogy a nyom ami odavezet, az Bella vére.

Még mindig eszeveszetten rohantam. Az állatok észre sem vehettek, olyan gyorsan haladtam el mellettük.
Fejemben folyamatosan Bella emléke és a vére illata váltakozott. Tehetetlenséget éreztem. Tudtam, hogy nagy baj van.

Gondolatokat kezdtem érzékelni.

„Most mindenért megfizet! Nem élhet büntetlenül!” –ezt jó jelnek vettem. Mármint, hogy hallottam Victoria gondolatait.

A képek azonban, amiket a fejében láttam nem voltak túl kecsegtetőek. Kedvesem inkább tűnt egy halom rongybabának, mint embernek.

Ez még jobban ösztönzött. Bár gyors voltam, fáradtam, a lépteim hangerejét nem korlátozhattam, mert egy vámpír így is meghallotta. Erről biztosított egy újabb gondolat.

„Képtelenség, hogy még mindig éljen akár egyikük is! Nem ez lehetetlen! Bár kettőnk ellen úgy sincs esélye…” –hallottam meg Victoriát.

Kiértem a tisztás szélére. Egyből felismertem. Itt találkoztunk a három nomáddal legelőször. A kezdet lesz egyben a vég. Kattogott valami az agyamban.

Kedvesem élettelenül feküdt a földön. Hallani lehetett egyre lassulóbb szívdobogását. Tudtam, hogy cselekednem kellett.
Rávetettem magamat az újszülöttre. Erősnek erős volt. Karmolt engem ott, ahol ért. Gondolatai nyitottak voltak számomra, így könnyebb dolgom volt. Valószínű, idősebb volt, mint a többiek, mert akkora erővel sem rendelkezett…

Fél szemmel, mindig Victoriát tartottam szemmel. A látvány egyáltalán nem tetszett. Tudtam, hogy azzal, hogy Riley-t gyilkolom, Victoriának adok lapot. Más lehetőségem nem volt.
Victoria éppen Bella nyakához hajolt és valamit suttogott a fülébe, majd fogait a nyakába mélyesztette.

-Neee! –kiáltottam majd letéptem Riley fejét és elhajítottam. Rávetettem magamat Victoriára.

Ha szerelmemhez megyek, akkor a nőszemély elmenekül és Bella később újra veszélyben lesz.
Ha Victoriáhot megyek, Bella meghalhat.

Végül az elsőt választottam. Egy éhes vámpírnál, csak a szerelmes vámpír a rosszabb.
Teljes erőmből harcoltam, bár gyenge és fáradt voltam. Mindent a szerelemért.

„-Edward hagyd! Menj Bellához! Mi körbevettünk titeket!” –hallottam meg Emmett gondolatait, majd így is cselekedtem.

Elengedtem Victoriátk, aki futásnak eredt, de nem menekülhetett messzire.
Bellához futva, láttam, hogy több csontja is eltört. Szíve alig vert. Éreztem, hogy valaki finoman félretol. Gondolom Carlisle. Semmi mást nem érzékeltem, csak szerelmem arcát néztem.
Egyszer azonban minden elcsendesült én pedig ijedten fordultam apám felé…



Bocsi, a helyesírási hibákért, csak a bétámat nem értem el, a ti idegeiteket meg nem akartam tovább húzni. Jó, nem írom azt, hogy megér-e egy-két komiz, hanem azt, hogy remélem komiztok! xD
puszi: Doree

Ui.: Életet! Még élni akarok! Azt hozzáfűzném, hogy aki nem érti, Bellának leállt a szíve. Még nem biztos, hogy vámpír lesz belőle! Meglátjuk Carlisle milyen ügyes? Vagy tényleg átváltozik? Lehet, hogy már nem tudják újraéleszteni? Akármi megtörténhet, hiszen már csak 1 rész van hátra...

22. fejezet- Elszabadul a pokol

Sziasztok! Meghoztam a frisst! Végre itt a hétvége! Nem is tudom, hogy mit írjak, ez is egy fontos fejezet lesz. A függővégért előre is bocsi, de itt a vége előtt pár fejezettel nem hagyhattam ki! NE öljetek meg, mert akkor nem tudjátok meg mi lesz a vége! Aminél még mindig nem árulom el, hogy szomorú lesz-e vagy sem...

Köszönöm a sok kommentet és a 35 rendszeres olvasót!
Nagyon örülök amúgy, hogy tetszik a történet xD
Néha úgy utálom, hogy egyeseknek milyen jó megérzései vannak!


22. fejezet- Elszabadul a pokol

(Edward szemszöge)


Azt hittem, hogy itt menten nekimegyek ennek a korcsnak. Hogy jön ő ahhoz, hogy ilyeneket feltételezzen. Az apjával együtt… Tudom mi áll a szerződésbe. Ó pont én ne tudnám?
Nem az ő feladatuk az emberek védelmezése? Mégis rengeteg halandó veszti életét, mert nem végzik jól a munkájukat.
Ahhoz bezzeg értenek, hogy utánunk ugráljanak. Pont utánunk. Mintha eddig nem tartottuk volna be a szerződést…


„Edward nyugalom. Gondold át a helyzetet. Ez egy temető.” –üzente gondolatban Jasper, majd éreztem, hogy a nyugalom eláraszt, de ezzel pont az ellenkező hatást érte el nálam.

„Edward! Neee! Ne támadd meg!” –sikította Alice gondolatban.

„Fiam higgadj le. Ez nem megoldás!” –Carlisle.

„Végre egy kis bunyó. Hajrá Edward!” –Emmett.

„Edward, kedvesem gondolj Bellára is… Bella? Hol van?” –Esme.

Ez a gondolat volt az, ami észhez térített. Felegyenesedtem. A családom gondolatai először nyugodtak voltak és fellélegeztek, de csak egy pillanatra.
Körbenéztem, de a temetőben Bella nem volt sehol. Hová tűnhetett?


-Hol van Bella? –nyögtem ki nehezen.
-Már hol lenne, hiszen itt van mellettem… -mutatott oda Emmett, de arcáról lefagyott a mosoly, amint meglátta az üres helyet.

-Ó, Istenem! –mondta Esme, majd a kezét a szája elé kapta.
-Meg kell keresnünk! –jelentette ki Carlisle a nyilvánvalót. –Hajlandóak vagytok segédkezni? –fordult a kutyusok felé.
-Persze. Belláért bármit! Ha már erről is ti tehettek –itt egyöntetűen mindenkiből egy morgás szabadult fel. Még van pofája minket hibáztatni…
-Megyek és szólok a falkának. Azzal elindult az erdő felé és pár másodperccel később lehetett is hallani az anyagszakadást.


A feszült csendet egy hatalmas dörgés törte meg. Mintha az idő is ellenünk szövetkezne. Érezni lehetett a levegőben, hogy az eső pár percnyire van.
Ha elkezd zuhogni, akkor elveszítünk minden nyomot.


-Oszoljunk szét! –mondta apám, majd el is tűntem.
Hallottam még beszélgetés foszlányokat, de semmi egyéb.

Rohantam, mintha az életem múlna rajta, mert így is volt. Bella jelentett számomra mindent. Nem élhetek nélküle.
Istenem, miért keveredik folyton bajba? Miért nem bír egyszer elülni azon a formás popóján?

Követtem az illata nyomát, azonban egy idő után eltűnt. Az eső elmosta. Remek. Még csak a gondolatait sem hallom. Nem tudom, hogy jó irányba megyek-e vagy sem. Ha Bella lennék, hova mennék?
Istenem, már így kell gondolkoznom? Nincs más választás…


(Bella szemszöge)

Remek. Tökély. Ez az állapot maga a tökéletesség. Nem igaz… most már az eső is rákezdett. Hát ez nem az én napom az biztos.
Az ég dörgött. Olyan, mint egy égiháború. Az eső zuhogott, mintha ez lenne az örökös feladata. Mintha soha meg nem akarna szűnni.

Kellett nekem elmenni a Cullen család mellől. Utólag belátva, tényleg hülyeség volt, de áhh… Annyira kusza vagyok. Még én magam sem igazodok ki magamon…

Az eső viszont tényleg jót tesz... olyan akár… az álmomban.
Nem, az nem lehet, hogy megálmodtam előre a dolgokat… Nem, ez képtelenség!

Annyira elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy elbotlottam. Azonban ne, érdekelt, felálltam és mentem tovább, amíg…:

„− Csak nem megérkeztünk? − kérdeztem zsörtölődést színlelve.
− Majdnem. − Elmosolyodott, érzékelte megváltozott hangulatomat. − Látod ott elöl a
világosságot?
Hunyorogtam.
− Uhm, látnom kellene? Elvigyorodott.
− Lehet, hogy a te szemednek innen még túl távoli.
− Ideje szemorvoshoz mennem − morogtam, mire Edward még szélesebben vigyorgott.”

Egy emlékkép. Úgy látszik, hasznos volt az erdőbe jönni. Megengedtem egy fintort, majd ballagtam tovább előre, de hirtelen meg is torpantam. Ezt nem hiszem el!
Pont ott álltam, ahol az emlékképben is! Minden bokor, fa a helyén volt. Ahogyan előre mentem, úgy kezdett világosodni. Most végre megtudhatom, hogy mi az a hely, amiről már annyit hallottam, láttam, álmodtam…

Már annyira kíváncsi voltam, hogy futásnak eredtem, de ennek azonban meg is volt a gyümölcse. Míg az előbb egy kis karcolással megúsztam, most a jobb tenyeremet elég szépen felhorzsoltam. Éreztem is a vér émelyítő szagát. Kíváncsiságom, azonban most is felülkerekedett rajtam. Felálltam, most viszont lassabban közelítettem meg a helyet.

Amint kiléptem a fák árnyékából, az eső még jobban ostromolta testemet. Ez azonban nem nagyon foglalkoztatott. A döbbenettől szerintem még a szám is tátva maradt. Ennél szabályosabb kört, még körzővel sem lehet rajzolni. A fák mintegy kerítés, körbevették ezt a csodálatot. Az ámulatból felébredve közelítettem a kör középpontja felé.

Azonban légzésem nehézkessé vált, mert az események hirtelen pörögtek a szemem előtt. Térdre rogytam a fűbe, majd átadtam magamat a „filmnek”.

„− És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba... − suttogta, és én lesunytam a fejem,
nehogy meglássa, milyen boldog izgalmat keltett bennem ez a szó.
− Micsoda buta bárány! − sóhajtottam.
− Micsoda beteg, mazochista oroszlán! − Megint az árnyas erdő felé bámult, én meg azon
töprengtem, hová ragadhatták a gondolatai.”

Meg sem tudtam emészteni, már jött is a következő:

„− Azon gondolkodtam, amíg futottam... − Elhallgatott.
− Remélem, azon, hogyan kerüljük el a fákat!
− Buta Bella! − kuncogott. − A futás a második természetem, nem kell gondolkodnom
rajta!
− Felvágós! − morogtam újra. Elmosolyodott.”

Aztán…

„− Azon gondolkodtam, hogy van valami, amit szeretnék megpróbálni!
− És azzal újra a két keze közé fogta az arcomat.
Elakadt a lélegzetem.
Aztán hideg, márvány ajkát nagyon gyöngéden az enyémhez érintette.
Amire egyikünk sem számíthatott, az az én reakcióm volt.”

Mindegyik emlékben Edward és én szerepeltünk. Most már megismertem. Azonban ez a pillanatnyi nyugalmam nem tartott sokáig.

„− Eltörött a lábad, négy bordád, van egy-két repedés a koponyádon, horzsolások a bőröd
minden egyes négyzetcentiméterén, és jó sok vért vesztettél. Többször is kaptál
vérátömlesztést. Nem mondhatnám, hogy kedvemre volt, mert egy időre egészen
megváltozott a szagod!
− Legalább részed volt egy kis változatosságban!
− Nincs rá szükségem. Én a te illatodat szeretem.
− Hogy bírtad megtenni? − kérdeztem csöndesen, és Edward rögtön tudta, mire gondolok.
− Magam sem tudom. − Elfordította a tekinteté.”

Most egy emlék Alice-szel.

„Alice előre ugrott hogy üdvözöljön, tündér arca valósággal ragyogott
egyenes fekete frizurája alatt.
- Boldog szülinapot, Bella!
-Shh! - Sziszegtem, miközben gyorsan körbekémleltem nem hallotta-e esetleg meg valaki más is a
parkolóban.Az utolsó dolog amire vágytam az volt, hogy örömünnep törjön ki e lehangoló esemény
alkalmából.”

Újra Edward

„- Szóval, ha már nem engeded, hogy megvegyem neked az Audit, lenne valami aminek
örülnél a születésnapodra?
A szavak suttogásként érkeztek: - Tudod mire vágyom!
Mély ránc futott végig márvány homlokán.”

"-Viszlát, Bella! – mondta azon a csendes, békés hangján. "

Ez volt az utolsó lassú emlékkép, majd a film tovább folytatódott. Minden egyes perc visszatért az életebe. Mindenre emlékszem! Minden Edwaddal töltött időre. A kiskoromra. Arra, hogyan is kerültem Forks-ba. La Push. Az iskolai bál. A balett terem. A születésnapi party. A baleset. Minden egyes dologra emlékszem!


Én szeretem Edwardot!


(Emmett szemszöge)

Mindenhol keresem a mi kis Bellánkat, de semmi. Ez a rohadt eső sem segít. Ázunk, akár egy kutya. Bezzeg az illatokat nem érezzük. Semmi. Sehol sem érzem az illatát.

A lábnyomokat is ha volt, a drága jó eső elmosta. Abban biztosak voltunk, hogy a hugi az erdőbe jött, de tovább nem jutottunk…


(Jasper szemszöge)

Mindenki kétségbeesett érzését érzékelem, de semmi mást. Állatok szívverését hallom, azonban akiét keressük, az övé rejtett. Érzem az állatok bódító vérét. Nehéz az önkontroll, de most egy családtag forog veszélyben. Az erdő egyedül, egy emberi lény számára halálos lehet.
Még bele gondolni is rossz.
Régebben, a vámpírok kiképzésében sok tapasztalatra tettem szert,azonban most minden hiába, Ha nincs egy lábnyom, egy szívverés, érzelem vagy illet, akkor ez felesleges…
Bella illatát, nem azonban idegen vámpír szagát éreztem.


(Rosalie szemszöge)

Nem igaz. Előbb az apja, most meg lehet, hogy ő maga. Mi lesz, legközelebb Bella temetésére megyünk? Mi van, ha összetalálkozik egy nomád vámpírral?
Amilyen szerencséje van, az elsőbe belebotlik…

Most, mikor végre újra boldogok lehetnének Edwarddal…


(Alice szemszöge)

Miért nem látok semmit. Itt vagyok megáldva a jövőbe látással, még sincs egy aprócska látomás sem, amin elindulhatnánk, ha már az időjárás így közbevágott.

A legjobb barátnőm, a testvérem élete a tét. Aki sebezhető és törékeny.
Mióta visszajöttünk, annyi bonyodalom és gond várt ránk… Most Edward és Bella is végre boldog... Remélem megtaláljuk, mert annak nem lesz jó vége.
De miért nem látok semmit. Az egyetlen dolog, amit nem érzékelek, azok a …farkasok… Netán közük lenne a jövőnkhöz?

Nem volt időm ezzel a kérdéssel, mert idegen vámpírokat éreztem, így követtem a nyomukat…


(Edward szemszöge)

Néhányszor elcsípem a testvéreim gondolatait, de mindegyikbe ugyanaz van, akár az enyémben… kétségbeesés. Mennyire felemésztő ez az érzés. Egy ilyen „legyőzhetetlen” lány, mint a vámpír, ennyire meginog ez alatt az érzés alatt.
Félelem, aggódás. Egyszerre ennyi érzés egy lélektelen szörnyben…

Azonban egy valami nagyon aggasztott. Mindegyik családtagom gondolatai között szerepelt egy (vagy több) ismeretlen vámpír illata. Ha pont vadászás céljából járják az erdőt, akkor Bella tényleg nagy veszélyben forog.

Követtem a családomat az illat nyomába, amihez egy gyorsan dobogó szív is társult. Mivel gyorsabb voltam a többieknél, ezért követtem az illatot és elértem a rétünkre. Ahol minden kezdődött. Lehet, hogy itt lesz vége is?


(Bella szemszöge)

Annyira örültem, hogy visszakaptam az emlékeimet!
Az összes közös percünket! Ha kijutok innen, akkor végre boldogan élhetünk.. vagy sem…
Ezt a gondolatot akkor hessegettem el, amikor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül.

Felpillantottam és egy vörös démonnal találtam szembe magamat. De nem volt egyedül. Ha 15-20 vámpír nem volt, akkor egy sem. Éreztem, itt a vég.

-Victoria –suttogtam.
-Hát emlékszel rám, kedvesem? –kérdezte merő gúnnyal a hangjában. –Elég kitartó vagy hallod-e? Először James elől menekülsz meg a vámpírjaidnak köszönhetően. Másodszorra Laurent-et intézték el a dögök. Akkor már azt hittem, hogy megleszel, de úgy látszik tévednem kellett… Azonban, most nincs esélyed menekülni –vigyorgott, de elehet, hogy inkább vicsorgott.

-Riley! –szólt Victoria, mire az említett elő is lépett. –Fogd meg! –adta ki az utasítást. Egy pillanattal később éreztem, hogy egy kar erősen megragad.
-Elég volt! –kiáltotta egy bársonyos hang, majd elszabadult a pokol…

Ez megér 1-2 komit?
puszi: Doree

21. fejezet -A temetés

Sziasztok!Nos szóval ez a rész elég szomorú lett. Én őszintén szólva majdnem sírtam, miközben írtam, mert próbáltam azt a temetést leírni, ami akkor volt mikor meghalt a nagypapám. Nagyon szerettem. A halála óta teljesen megváltoztam. Pozitívabb felfogású lettem. Másképp állok az élethez és reálisabban látom a világot is. Újra átéltem a temetést, a részemről ezért lehetséges a sírás...
Az írásban segített Miley Cyrus-I miss you és Butterfly fly away c. száma. A szövegben található vers, nem az én művem, hanem kedves jó ismerősömé Ginerwáé. Ezt a fejezetet elsőként Neki szeretném küldeni :) Majd minden kedves olvasómnak. Köszönöm a sok kommentet, erőt ad az íráshoz ;)



21. fejezet- A temetés

(Bella szemszöge)


Most direkt lassan vezette az autót Edward. Előttünk haladt Carlisle, Esme, Emmett és Alice, a Mercedes-szel. Mögöttük jöttünk mi a Volvóval. Éreztem, hogy Jasper próbál felvidítani, de nem járt sok sikerrel. Egy „vidámsághullámmal” nem lehet az emlékeket elfeledtetni. Szinte minden apuval együtt eltöltött időt az emlékezetembe véstem.


Emlékszem, amikor kiskoromban elvitt az erdőbe.
Emlékszem minden itt eltöltött karácsonyra…
Az itt eltöltött nyarakra…
Most már megbántam, hogy az elmúlt években nem jöttem sűrűbben…


Hiányzol…


Több időt kellett volna vele töltenem. Mindig segített nekem. Mindig mellettem állt. Amikor a kórházban magamhoz tértem.
Ha szomorú voltam. Soha nem volt jó abban, hogy kinyilvánítsa az érzéseit, mégis mindig tudtam, ha baj van mellettem áll.


Hiányzol…


Emlékszem minden ölelésére, ami most is hiányzik
Ahogy az apai szigora is.
Úgy kívánnám, hogy most is itt legyél velem apu…
Mintha egy kis darabomat magaddal vitted volna…


Hiányzol…


Bíztál bennem és mindig a legjobbat kívántad az életre. Megtanítottál küzdeni és szeretni.

Hiányzol…


Most már tudom, hogy egy jobb helyen vagy. Valahol a mennyben. Az angyalokkal. Egy olyan ember, mint Te, nem kerülhetne máshová. Már ha létezik ilyen hely.
Szükségem van Rád…

Hiányzol…


Ha megöleltél, a karjaidban biztonságra leltem. Most már tudom, mi az igazi Atyai szeretet. Mindvégig másokon segítettél. Megmentetted őket ha baj volt. Ez okozta a vesztedet…

Hiányzol…


A szívem sosem fog elengedni. Úgy érzem, hogy mos tis velem vagy. Akárhányszor eszembe fogsz jutni, mindig könnybe lábad majd a szemem.


De megpróbálok erős lenni, hiszen te sem szeretnéd, ha szomorú lennék. Hogy butaságot csináljak.
Az életedet emberek védelmére adtad, csak nem akarhatod, hogy a saját lányod legyen öngyilkos…


Most, hogy elmentél, rájöttem, hogy eddig álomvilágban éltem. Rájöttem mi az igazi célom és ezt neked köszönhetem.


-Bella! Bella hallassz? –kezdte el előttem rázogatni a kezét Edward.
-Hm..? Kérdeztél valamit? –kérdeztem.
-Nem, de már vagy egy órája szólongatunk –forgatta meg a szemeit Alice, majd láttam, hogy szomorúbb lesz. –Viszont megérkeztünk.


Kinéztem az ablakon és már láttam is a sok embert. Elhiszem, hogy sokan ismerték őt.. na de ennyien…
Mondjuk, van benne logika. Mindenkit ismert Forks-ban. Vagy csak igazoltatta az illetőt. Vagy csak jóban volt vele…
Nagyon megnyerő személyiség volt.. Anyu nem tudta, hogy akkor mit hagyott itt…


Az ajtó nyitódására lettem figyelmes. Szemeimbe újra könnyek szöktek, azonban ez hangtalan sírás volt.
A templomi szertartásra nem szerettem volna elmenni, mert tudtam azt úgy sem élném túl…


Edward a mellkasára vont és hagyta, hadd sírjam ki magamat. Alice is elkezdte simogatni a hajamat.
Majd elindultunk befelé. Elöl ment Carlsile, mögötte jöttünk Edwraddal. Jobb oldalamon szerelmem, míg a bal oldalon Esme jött. Mögöttünk Alice és Jasper, majd őket követte Rosalie és Emmett.


Sajnáltam Jazz –t a sok érzelem miatt. Edward-ot az érzelmek miatt.
Elhiszem, sokak gondolatai között az a felvetés is szerepelhet, hogy megöltem az apámat…
Hogy miből gondolom?
Egyesek olyan hangosan sugdolóznak, hogy nem kell a vámpír képesség, ahhoz, hogy meghalljam.


A szertartás elkezdődött. Csodálatos volt a szöveg, meg az egész. Majd meg kell köszönnöm Alice –nek.
Mivel unokája sajnos nem született, ezért a pap nem is említette. Ez is csak azt mutatja hogy mennyire fiatal volt. Még kezdhetett volna új életet, egy új nővel az oldalán. Akivel boldog. Bár tudom, hogy az igaz szerelme örökre anyu marad…


Egész jól bírtam ezt az egészet, mindaddig, amíg a koporsót örök nyugalomra nem helyezték. Itt feltört belőlem a sírás. Nem bírtam odanézni, így Edward mellkasára hajtottam a fejemet.
Csak zokogtam percekig. Láttam a könnyeimen keresztül, ahogyan a virágokat és minden mást ráhelyeznek a sírra.


Majd jött a még rosszabb rész. A részvétnyilvánítás.
Mikor el akarod felejteni ezt az egészet, de nem megy, mert még eszedbe juttatják.
Rengeteg ismerős volt közöttük.
Valaki szemében megértést, sajnálatot, valaki szemében viszont szemrehányást láttam.
Amint végeztek a részvétnyilvánítással, a sírhoz mentem, hogy a koszorúmat én is ráhelyezzem. Végighúztam a kezemet a feliraton.

Charlie Swan
(1964-2006)
Élt 42 évet
,,Ha majd alszom zúgó lomb alatt, ne zavarjátok édes álmomat. Boruljatok le halkan, csendesen, és gondoljátok, hogy nem fáj semmi sem. Ha majd rátértek ti is erre az útra, megyek elétek, találkozunk újra."

A sírásom újra zokogássá vált. Akaratlanul is eszembe ötlöttek a régi emlékek. Az arca. A mosolya. Hogy mennyire jól kijött az emberekkel…

Pillangó szárnyakon érkezik a halál,
Megváltást teremt az élet nyomán.
Hosszú szenvedés után igazi álom,
Könnyektől mentes, de nem várod.

Meghalni könnyű, élni nehezebb,
Gyászolni fáj, feladni nem lehet.

Egy napon eltűnik minden
Megszűnik dobogni a szíved
Nem leszel más, csak emlék
Amit majd elfúj a hideg szél

Nem tehetsz mást, emlékezz
Gyászolj büszkén, ne vérezz
Éld úgy az életed, hogy ha vége lesz
Legyen, ki megőrizze emléked

Csak emlékekben élhetsz örökké,
Nem kell aggódnod soha többé.
Én megőrzöm életed, s gyászolom halálod,
Őrzöm nevetésed, s őrzöm bánatod.

Gyászolni fáj, feladni nem lehet,
Halálod fáj, hiányzol nekem.
De tudom, hogy bárhol is vagy
Ott csak jobb lehet neked.

Örülök, hogy elmúlt a fájdalmad,
De bánom, hogy ennek az ára:
Hosszú harc után, a veszted,
Egy békés álom, a halálod lett.

Jegyezd meg jól, én nem felejtelek,
Szívemben kibéreltél egy helyet.
Szeretettel emlékszem én Reád
És büszkén mondom el, hogy
Te Voltál Az Én Édesapám!

Jegyezd meg jól, én nem felejtelek,
Köszönöm a boldog perceket,
Nyugodj békében, szeretlek!

Észre vettem, hogy a Cullen család több tagja is odajön mellém és átölel. Tényleg olyan, mint egy igazi család. Mintha én is a család része lennék…
Belegondoltam, hogy azzal, hogy ők vámpírok lettek, mennyi embert kellett maguk mögött hagyniuk… Kivéve azokat, akiknek már amúgy sem volt családtagjuk…
Éreztem, hogy Jasper átölel, így próbálja a lelkemet nyugtatni.

Még, hogy a vámpíroknak nincs lelkük! Itt állnak mellettem egy temetésen. Az imént még rengeteg ember tarózkodott itt. Még sem bántották őket. Megpróbálnak normális életet élni, hogy egy embernek ne kelljen ugyanazt átélni, mint most nekem. Mert, ha megölnének egy embert, több embernek is szomorúságot okozna. Hiszen az áldozatnak lehet, hogy volt családja, gyermekei, szerelme, felesége.

De nem csak emiatt hiszek én abban, hogy tényleg nem lelketlen szörnyetegek…
Látom a szemükben az évtizedes fájdalmat. Hogy fáj nekik, hogy így látnak. Hogy itt vannak és segítenek, pedig nem is vagyok a családjuk tagja.
Hogy próbálnak vigasztalni…


Jasper nyugtat a képességével… Alice és Esme ugyan úgy le vannak törve, akárcsak én, mégis nyugtató szavakat próbálnak megbékíteni a körülménnyel, hogy az édesapám meghalt…

Emmett nem próbál humorizálni. Most ő is szomorú, hiszen a „húga” sem vidám, akkor ő minek legyen az?
Rosalie is átérzi szomorúságom fájdalmát, de csendesen meghúzódik a háttérben Carlisle-al együtt. Most ez is nyugtat. Hogy van, aki nem vigasztalni akar, hanem megérteni…

Azonban Edward sehol sincs…

A szél süvített, újabb hideg fuvallatot hozva magával… Lábaim annyira lehűltek, hogy az már fáj, de csak most vettem észre eme problémát. Arcomat kicsípte a hideg. Könnyeimet rászárította arcomra az eső.
Lehunytam a szemeimet és mélyet lélegeztem.

Mikor kinyitottam már sokkal nyugodtabb voltam, azonban ez a nyugalom nem tartott sokáig.


(Edward szemszöge)

Tudtam, hogy Bellának szüksége van rám, azonban jobb, ha egy kicsit egyedül van. Vagyis nincs egyedül, hiszen majdnem az egész család körbeugrálja.

Nagyon sajnáltam. Emlékszem én is mennyire a padlót súroltam, amikor Carlisle elmondta, hogy az Édesanyám elhunyt. Hogy nincs többé. Bár az emlék halvány, a nem dobogó szívemben mindig is ott fog élni.

A szél újra erőteljesebb lett, egy borzalmas illatot hozva magával.
A szaghoz gondolatok is társultak.
Az öreg Billy jött a fiával. A kutyával Jacobbal.

Gondolataik idegesítőek voltak. Még a feltételezés, amit ott hallottam, az is eléggé bántó…
-Edward –biccentett Billy. Köszönésképpen mind a kettejüknek bólintottam.
-Vérszívó –üdvözölt Jake

„Biztos vagyok benne, hogy ők ölték meg Charlie-t. Vagy miért nem változtatta át az agyar doki vámpírrá? Miket gondolsz?! Hogy belőle is pióca legyen? Igaz, annál még a halál is jobb.” –gondolta a korcs.

„Kegyetlen lények vagytok Cullenék. Nem vártam volna, hogy így akarjátok Bellát visszaszerezni. Most remélem boldogok vagytok! De a szerződést ne felejtsétek el!” –üzente gondolatban Billy.

Hogy képzelhetik, hogy képes lennék ilyen mély fájdalmat okozni Bellának? Na jó, igaz akkor is eléggé szenvedett, amikor elhagytam.

-Amíg nincs semmi bizonyíték, én nem ítélkeznék másik felett a fajtájuk miatt –mondtam.
-Minden jogunk meg van rá! –sziszegte Jacob.
-Ennyi erővel a ti hibátok is lehetne Charlie halála.
-Még van képed minket okolni? –kérdezte a rühes kutya és elkezdett remegni.
-Nem a ti feladatotok az emberek védelmezése? –kérdeztem teljesen nyugodtan, de belül fortyogtam a dühtől.
-Igazán, Bellát is miattad kellett megmenteni! –vágta a fejemhez a kutyus, mire értetlenül néztem rá.

Arcára önelégült mosoly ült ki, majd megmutatta az emlékeket, amik a farkaslét miatt mindenki látott a többiek fejében.

„Bella az erdőben sötétben zokog, míg rá nem talál valaki”

„Összefonja a karjait maga előtt, mintha csak szét akarna esni”

„A nomád vámpírtól való félelem a szemében. A vámpír meggyilkolása”

-Elég hagyd abba! –mondta Bella mellőlem dühösen.


(Bella szemszöge)


Hiába szóltam rá Jake-re a vigyora nem tűnt el az arcáról. Azonban nem volt teljesen nyugodt. Továbbra is remegéshullámok futottak át testén.
Vele ellentétben Edward olyan volt, akár egy szobor. Izmai megfeszülve. Mellkasából többször is morgás tört fel.

-Jacob hagyd abba!- Kiáltotam most már hangosabban.
A többiek is odagyűltek körénk, majd lefogták Edward-ot nehogy Jake-nek essen.
Jacobhoz azonban, már nem mertek nyúlni, így őt Jazz próbálta lenyugtatni… sikertelenül.

Ezt nem hiszem el! Hogy tehetik ezt Charlieval? Pont a temetése napján képesek lennének egymásnak esni? Miért? Miért nem értik meg, hogy milyen nehéz nekem? Miért akarnak még nagyobb fájdalmat okozni?


A könnyeim újra utat törtek maguknak. Szerencsére senki nem figyelt rám. Ügyeltem arra is, hogy ne tervezzem el a szökésemet.
Futásnak eredtem. A lábaim csak úgy életre keltek. Követtem amerre a lábam vitt. Futottam, míg be nem értem az erdőbe.
Nem tudom, hogy mennyi ideje futhattam már…

Komikat és puszi:Doree

2-3 fejezet (A miniregény folytatása)

Sziasztok! Remélem jó sokan locsoltak meg titeket lányok! Én sem úsztam meg :/ Szerencséjükre nem szódával jöttek :D


2. fejezet

Amennyiben édesapám, vagy akár édesanyám tudomást szerzett volna arról, amit Edwarddal műveltünk, nem néznék jó szemmel. Egy gazdag, bunkó férfihoz akarnak hozzáadni. Ez is csak a pénz miatt van. Soha nem akartam gazdag lenni. Nem akartam érdekházasságot. Inkább éltem volna szegényen. Inkább megdolgoztam volna a pénzemért.

Egy lehetetlen helyen voltam egy világot megrengető személlyel. Karjai között feküdtem miközben oldalamat cirógatta. Az idő már jócskán közel járt éjfélhez.

-Ideje lenne menni, nem gondolja? –kérdeztem.
-Hmm… -kaptam a sokatmondó választ. Én sem szerettem volna visszakerülni a való életbe, de az idő sürget.
-Elhiheti, én sem szeretnék távozni, de az időnk véges.
-Ebben sajnos igazat kell adnom Kegyednek –mondta. Egymásra néztünk és újra egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.
Az öltözködés, most jóval több ideig tartott, mint átlagosan. Amint végeztünk a hajófedélzeten, kezdtünk el sétálni.

A hőmérséklet jóval súrolta már a 0 °C –ot. Edward levette magáról kabátját, amelyet rám terített. Egy hálás pillantást küldtem felé. Leültünk az egyik kinti padba. Csendben voltunk. Azonban ez a csend nem kínos volt. Mintha szavak nélkül is megértettük volna egymást.

Már csak pár óra lehetett éjfélig, ezért egymagunkban voltunk a fedélzeten. Kivéve az őrszemet.

1912. április 14. 23:40 –A süllyedés időpontja

Egy pontot mereven nézett a messzeségben, így én is követtem tekintetét.
Ha nem a saját szememmel láttam volna, akkor el sem hiszem. Egy jéghegy felé közelítettünk.

Azonnal riasztotta a megfelelő embert. A vészharang megszólalt.

(Edward szemszöge)

A holdtalan éjszakában, a hullámmentes vízen, egy jéghegyet fedeztek fel, emiatt a vészharang is megszólalt. A szolgálatos tiszt adhatta azt az utasítást, hogy a hajó balra fordítására, és a bal oldali hajócsavar hátramenetbe kapcsolásra. Azonban a hajó lassan fordult el, így ütköztünk, amiből csak enyhe rázkódást észlelhettünk. Sejtettem, hogy itt nagy a gond.

Az elkövetkezendő órákban minden olyan volt, akár a pokol. Ezzel nem túlozni akartam. Az emberek társaikat ölték meg azért, hogy ők életben maradhassanak. A nők és gyermekek, valamint külön a férfiak ülhettek egy csónakba. Az úrihölgyek elöl mentek. Elizabeth már régen biztonságban van. Ránéztem az órámra, amelyen 02: 03 perc állt.

Egyre többet hallattatta a hajó a jól ismert robajlását, amelyet a süllyedéskor hallunk.

1912. április 15. 02: 17 –Pár perccel a süllyedés előtt.

A vég már itt volt nem messze tőlünk. A papok leadják a hívőiknek az utolsó kenetet.
A hajó átfordul függőleges helyzetbe. Mindenki kapaszkodik, hisz’ az életük múlik rajta.

Egy pillanatnyi nyugalom csend, majd a hajó megindul a víz felé.
Nem telik bele sok időbe, már én is a vízben kötök ki.
A hideg víz szabályosan fáj. Égeti minden porcikámat. Emellett a sodródásra is ügyelnem kell. A légzésem nehézkessé válik, majd elnyel a sötétség.

3. fejezet

(Elizabeth szemszöge)

Nem sokkal a hajó elhagyása után olyan érzésem lett, mintha lyukat ütöttek volna a mellkasomba.
Hatalmas hiányérzetem támadt.
Miután már jóval a Titanic láthatárán kívül voltunk, a csónakunk felborult. Több, mint 30 ember a vízbe esett. Mindenki küzdött az életéért.
Én is így tettem, amíg minden elhomályosult előttem.

(Carlisle szemszöge)

A Carpathia által megmenekül, illetve halott embereket hozták be a kórházba. Jelenleg a hullaház felé tartok. Rengeteg embert ért el a halál. Bár még több mint ezer ember teste megtalálható a vízben, néhányukat a megmenekülés után érte a halál.
Oliver Campbell, Richard Harrison, Olivia Lair mind a halottak közé tartozik.
Hallok néhány gyenge, de dobogó szívet is.

Jártam a sorokat, míg nem megakadt a szemem egy fiatal lányon. Sötétbarna haja volt. Az öltözködése alapján bizonyára úri családból származik.
-Megnéztem a pulzusát. Emberi szem számára érzéketlen. Egy normális ember nem érezné a pulzusát, nem hallaná a szívverését.

Egyedül bolyongok a nagyvilágban évszázadok óta. Eme hölgy megfelelő társ lesz a számomra.
Fogaimat a nyakába mélyesztettem. Míg nem terjed szét a méreg a testében, addig megnézem a másik dobogó szívet is.

(Elizabeth szemszöge)

Nem éreztem semmit, csak lebegtem. Egyszer csak szúró fájdalmat véltem felfedezni a nyakamnál. Onnantól kezdődött el számomra a pokol. Mintha láva folyna az ereimben. Percek, órák, vagy akár napok teltek el, eme kínok között.

A szívverésem egyre gyorsult, míg nem egy utolsó dobbanás után megállt.
Amint kinyitottam a szememet mindent élesebben láttam. Egy új színt is felfedeztem. A torkom iszonyatosan kapart, de ez most nem érdekelt.
Körbenéztem és a szobában egy szőke hajú doktor volt, akinek aranybarna szemei vannak. A másik ember, pedig nem volt más, mint Edward Masen.
El sem hiszem. De hát, hogy?
-Elizabeth –szólalt meg a szőke hajú férfi. –Maga már nem ember többé. Nem is tudom, hogy magyarázzam el, de Ön egy vámpír. Akárcsak én és Edward. Magukat most változtattam át.
-Emberi véren kell élnem? –kérdeztem kétségbeesetten.
-Nem, amennyiben úgy dönt, állati véren is élhet. Edward is ezt a megoldást választotta. –az említettre néztem, akinek arcán csibészes mosoly ült.
-Én is állati véren szeretnék élni –nyögtem ki végül.
-Most magatokra hagylak egy keveset. Utána megyünk vadászni.

Nem mondtunk egymásnak semmit, csak átöleltük egymást. Szavak nélkül is könnyen megértettük a másikat. Jó volt újra látni őt, és most már semmi sem választ el minket, mert miénk az örökkévalóság…



Remélem azért tetszett :d
puszi: Doree

Húsvéti ajándék, miniregény :D

Sziasztok! Nos, igazság szerint ezt a miniregényt egy versenyre írtam, de gondoltam felrakom nektek, mint húsvéti ajándék :D 2 fejezetet ma, egyet pedig holnap :D
Ez egy Titanicos story, amit ráadásul a Titanic betétdala a My heart will go on alatt írtam :D
A versenyt az alábbi oldal rendezi:

http://netty-blogja.blogspot.com/

A fejezetek nem a leghosszabbak de nem ez a lényeg xD

Szereplők: Edward Masen
Elizabeth Swan
Carlisle Cullen
Bár a történet 1912 –ben játszódik és eredetileg Edward 1918-ban lett 17 éves, ebben a töriben már most annyi Elizabeth-tel együtt, aki amúgy, tisztára úgy néz ki, mint Bella (mert ős is, csak az Elizabeth régiesebb név) Itt Edward még ember!

1. fejezet

1912. április 14. (az ütközés napja)

(Edward szemszöge)

A nap megvilágítja a nyílt óceánt. Olyan, mintha ezer gyémánt ragyogná be a vizet. A déli órákban járhatunk, mivel a nap magasan az égbolt közepén helyezkedik el. 1912 április 16 –ára végre elérjük úticélunkat.


Ekkor még senki sem gondolta, hogy ez lesz az első és utolsó útja a hajónak.
Éppen Írországból tartunk New York –ba, immár néhányadik napja.
A fedélzeten 2207 utas tartózkodik és én mégis azon szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a világ legnagyobb utasszállító hajóján lehetek.

Jelenleg itt tartózkodik, az egyik nemesebb családból származó hölgy is, Elizabeth Swan.
A legszebb hölgyek közül is a legszebb. Kecses járású, okos és a többi nemessel ellentétben egyáltalán nem kicsinyli le az alsóbb rétegeket.

Egy napernyő társaságában járja körbe a hajófedélzetet.

-Jó napot, kisasszony. Milyen csodás napunk van ma –mondtam mosolyogva.
A hölgy felnézett rám, majd szintén elmosolyodott.
-Igen valóban az.

(Elizabeth szemszöge)

-Jó napot kisasszony –hallottam egy ismerős hangot, majd a fejemet odafordítottam.
Megláttam az egyik fiút, aki általában rajzokat készített mindenkiről. Szája csibészes mosolyra húzódott, ami engem is arra késztetett, hogy felfelé görbüljön a szám.
-Igen, valóban az –mondtam. Bár alacsonyabb „rétegből” származó fiú lehet, mégsem annak megfelelően viselkedik. Sokkalta udvariasabb, mint az összes itt tartózkodó nagyúr.

-Kegyed, ma nagyon csinosnak mondható –bókolt kedvesen, aminek hatására elpirultam. Nem értem, hiszen eddig egy férfi sem hozott ily helyzetbe. Ő viszont már az első alkalomtól fogva, udvarias mindenkivel. Nem társalogtam vele valami sokat, ő mégis különösebb volt a többieknél.

-Köszönöm. Mondja, maga talán valami művész? Gyakorta látom, hogy rajzolgat, vagy akár zongorán játszik –mondtam, ezzel beismerve, hogy gyakran bámulom, úri hölgyekhez egyáltalán nem méltóan.
-Igen, valóban szeretem a művészeteket. Amennyiben Ön is benne van, játszhatnék valamit magának –ajánlotta. Kezét kinyújtotta felém, amit örömmel fogadtam el.
Beinvitált az egyik báltermébe a hajónak, ami meglehetősen nagy volt. A terem közepén volt megtalálható egy emelvényen a hatalmas versenyzongora.
Edward felkísért engem, majd maga mellé ültetett. Elkezdett játszani egy számomra ismeretlen dalt. Minden egyes dallam magával ragadott. Annyira csodás egy mű, hogy meg is könnyeztem. Viszont azt is fel véltem fedezni, hogy eme művet még sehol sem hallottam.
-Mondja, én tévednék vagy ezt a dalt valóban maga alkotta? –kérdeztem.
-Nem, teljesen jól látja. Eme mű is a sajátjaim közé sorolható –válaszolta készségesen.

-Ha megkérném rá, mesélne magáról? –kérdeztem. Hangomban fellelhető volt az érdeklődés.
-Egy ilyen hölgynek lehet nemet mondani? Ezer örömmel mesélek magának…

Rengeteg mindent megtudtam ezáltal eme férfiról. Meg kell, hogy valljam, teljesen lekötött az amit mondott és ahogyan mondja. Az órák teljességgel repültek! Az ember észre sem veszi, már is alkonyodik.

A hajóorrhoz sétáltunk. A menetszél kellemes volt, akárcsak az idő, kora tavasz ellenére.
Nem tudtam mire vélni, amikor karjait derekamra rakta és felemelt a korlátokra. Mögém lépett.
-Engedje el a korlátot –kérlelt. –Ne aggódjon, én vigyázok magára –szavaiban benne volt az ígéret pecsétje. Ha akartam volna, se tudtam volna megkérdőjelezni. Bíztam benne.
Karjaimmal elengedtem az említett darabot. Ő ígéretét betartva megtartott engem.
-Hunyja le a szemét! –kérlelt. Miért ne tettem volna azt, amit mond?
Karjaimat széttárta. Az érzés olyan volt, akár a repülés. Felemelő. Úgy éreztem, hogy a lábam sem érinti a talajt.

Egyikünk sem szerette volna megtörni a pillanat varázsát, de az időnk véges.
Miután segített leszállni, és szemeibe néztem, némely érzéseket tisztán ki tudtam venni.
Most döbbentem rá, hogy én is így érzek iránta. Ajkaival közelített felém, majd egy csókban forrtunk össze.
Szenvedélyes, mindent elsöprő csók volt. Abban a percben úgy éreztem, semmi sem állhat közénk.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket és a lányoknak sok locsolót kíván: Doree

20. fejezet -Még álmomban is ezzel álmodok...

Sziasztok! Tehát itt a friss! Valószínűleg, most addig csak ebből a történetből lesz friss, amíg nem lesz vége... Utána pedig belehúzok a Múltam a jövőmbe, hiszen ott most indulnak csak be az események. Utána pedig a Sors keze következik ;) Azt eel kell, hogy mondjam először nem terveztem leírni a bunyó kimenetelét, de mivel annyira vártátok megesett rajtatok a szívem ;) Előre is bocsi a helyesírási hibákért, de bétám nem ért rá. :)



Victoria és színre fog lépni? (Szepy)
Még Viktória is fel fog tünni gondolom, nem elég baja van szegény lánynak? (D.)

Válasz:
Hát az álma valószínűleg erre utal és az is, hogy a szereplők közütt is ott van, de én nem mondok el semmit ;) :P

Rose miért nem mondja el Bellának hogy ki az a Victoria? (Lulu)

Válasz:
Ez egyszerű, mert Bellának amnéziája van. Így nem tanácsos elmondani neki az igazságot, mert az egészségügyi gondokhoz vezethet (pl.: sokk stb.)



20. fejezet-Még álmomban is ezzel álmodok...

(Edward szemszöge)

Gondolatolvasási képességemnek köszönhetően láttam Emmett lépését előre. Mikor megiramodtam felé, balra akart kitérni, de én gyorsabb voltam nála és ráugrottam.
Le akart rúgni magáról, de megint egy kicsivel előbb cselekedtem, így én magam másztam le róla.


A legviccesebb az volt, amikor az öklével próbált eltalálni, de mindig időben elhajoltam. Egyre mérgesebb volt, így egyre többet hibázott.
Elfutottam előle, de ő követett. Hirtelen megálltam és vártam, hogy utolérjen. Mielőtt ez megtörténhetett volna felugrottam az egyik faágra, aminek hatására csak a levegőt markolta. Nem tudtam leplezni a nevetésemet.
Mérgében belevágott annak a fának a törzsébe, aminek ágán ültem. Mielőtt én is burultam volna a fával együtt leugrottam pontosan Emmett elé.

Azzal viszont most én nem számoltam, hogy behúz nekem egyet. Ettől jó pár métert repültem a fűben. Már eldöntöttem magamban, hogy mit akarok csinálni, emiatt Alice előre látta tervemet, mert hangosan nevetni kezdett.
Emmett már odaért a fejemhez, amikor én megfogtam a bokáját és miután egyet pördítettem rajta, a fák közé dobtam, amik hangos reccsenéssel adták meg magukat.


Egy, kettő, három, négy, öt fa dőlt ki szép sorjában. Erre már mindenkiből kitört a nevetés. Egyedül akkor próbáltuk meg visszafogni a röhögést, amikor Emmett durcás képpel jött felénk.De ez sem tartott több ideig, mert arra az arckifejezésre még jobban kitört belőlünk a nevetés.

Hajnal lehetett tán, amikor haza felé vettük az irányt. Röpke egy óra alatt haza is értünk. Rosalie lent ült a nappaliban és egy újságot olvasott. Bár nem éppen azzal volt elfoglalva. Gondolatai aggodalomról árulkodtak. Méghozzá Bella iránt.
Félelem suhant át rajtam. Rosalie tényleg ennyire megkedvelte Bellát, hogy aggódik érte, vagy történt vele valami. Szerencsére az előbbi bizonyult igaznak.
Azonban Bella álma aggasztott. Victoriát látta… még jó, hogy Rosalie nem mondott róla többet.
Így is nehéz neki feldolgozni az apja halálát, nemhogy még, ha elmondanánk neki minden igazságot.

Carlisle már az elején figyelmeztetett minket, hogy hadd hagyjuk magától rájönni a dolgokra. Az amnézia veszélyes dolog. De Victoria akkor is nagy veszélyt okoz mindenkinek.
Egyszer el fog jönni értem, hogy megöljön, bosszúból, amiért végeztünk az ő társával.

Arra lettem figyelmes, hogy Emmett elindul Bella szobája felé.

-Hé, te meg mit művelsz? –kérdeztem.
-Hát, te utánad Bella sem úszhatja meg a felvilágosítást… -kezdte.
-De ő egy ember! Aludnia kell! Nem hiszem, hogy díjazná, ha hajnalban felkeltenéd a te hülyeségeiddel –mondtam neki dühösen.
-Miért, mit csinálna, megverne? –kérdezte és elnevette magát. Erre csak a szememet forgattam.
-Ha ő nem is, én biztos –vigyorogtam rá.
-Jól van, de akkor sem ússza meg! –biggyesztette le száját, majd durcásan leült a Tv elé és kapcsolgatni kezdte a csatornákat.
Én felmentem az emeletre és a szobám felé vettem az irányt. Átöltöztem, majd bementem Bella szobájába, hogy őrizzem az álmát…


(Bella szemszöge)


Reggel hideg simogatásokra ébredtem. Mosolyogva nyitottam ki a szememet, azonban ez a mosoly azonban le is lohadt, amint eszembe jutott a holnapi temetés.

-Mi a baj, szerelmem? –kérdezte Edward aggodalmas tekintettel. –A tegnapi álmod aggaszt? –faggatózott tovább. –Netán rosszul vagy?
-Nem, nem az álmommal van a gond, még csak nem is vagyok rosszul. Hanem eszembe jutott a temetés, de semmi gond –még egy műmosolyt is megpróbáltam az arcomra erőltetni, azonban tudtam, hogy nem vagyok túl jó színésznő.
-Emiatt nem kell aggódnod. Mindannyian ott leszünk veled. Ne felejtsd el, hogy te is a családunk tagja vagy. Rosalie is egész megkedvelt.
-Igen, ezzel tisztában vagyok –mondtam.

-Gyere, Esme készített neked reggelit. Annyira örül, hogy végre kipróbálhatja magát a főzés terén is –mondta, majd kezét felém nyújtotta, amit készségesen el is fogadtam.


Esme palacsintát készített nekem reggelire, ami isteni finom volt, de nem bírtam mindet megenni. Értékelem az igyekezetét, de a mennyiséggel túlzott.


Amikor a nappaliba értem, Edwardot pillantottam meg a kanapén, amint a fejét fogja. Nem messze tőle Jasper ült, hatalmas vigyorral a képén. A fotelben pedig Emmett foglalt helyet, egy kaján vigyorral a képén, amiből én rosszat sejtettem…


-Nos Bella, hallottál már arról, hogy ha az élettől citromot kaptál, kérj mellé egy kis martinit, vagy tequilát? De lehet, hogy te vodkát ittál? –kérdezte a szemöldökét húzogatva.


Erre a kijelentésére elpirultam. Magamnak is be kell, hogy valljam, nem emlékszem hol jártam. Hogy mit ittam, hogy mit műveltem.


-Ezek szerint az alkohol segített az ágyba és döntött le a lábadról… vagy inkább Edward segédkezett benne? –kérdezte és röhögött. Úgy látszik nem csak ő találta viccesnek, hanem Jasper is.

Még jobban zavarba jöttem, de ahogy Edward-ra néztem ő sem volt jobb állapotban. Most jutott eszembe, hogy neki a gondolataikat is el kell viselnie…


-Miért vagy ennyire zavarban Bella? –kérdezte Jasper. –Netán valami rossz dolgot követtél el? –folytatta.
-Hé, Jazz megegyeztünk, hogy én tartom a felvilágosítást. Bella –fordult most felém –megfelel a méhecskés változat, vagy valami máshoz folyamodjak? Már meg is van! Ne mozdulj, mindjárt jövök! –mondta és azzal már el is tűnt.

Segítségkérően néztem Edwardra de csak egy grimasz kíséretében az égnek emelte a szemét.
Emmett a következő pillanatban leért a lépcsőn. Az egyik kezében egy tábla volt, míg a másikban egy filc.

-Nos Bella, te ülj ide. Edward, te pedig ide –ültetett minket egymás mellé.
Jasper is felállt a helyéről és eltűnt az emelet irányában. A következő pillanatban egy fehér orvosi köpenyben és egy szemüvegben. Míg Jazz –t figyeltem, addig Emmett valamit rajzolgatott. A két testvér helyet foglalt a tábla két helyén, majd Emmett megköszörülte a torkát.

-Gyerünk Emmett essünk túl rajta! –mondta Edward.
-Jajj, most miért rontod el az örömünket? –kérdezte Jazz.
-Csak essünk túl rajta –mondta még egyszer Edward, majd égnek emelte a tekintetét.
-Nos –kezdett bele Emmett, majd lerántotta a leplet a tábláról –Ez itt Edward –mutatott egy vámpír fogas, pálcika emberre, akinek össze -vissza állt a haja.- ez pedig itt Bella –mutatott most egy alacsonyabb, szintén pálcika figurára, hosszú hajjal. A lábai kissé esetlenül álltak. A kép láttán felhorkantam, de ők ezt figyelmen kívül hagyták. –Ez pedig itt a kicsi, félig ember, félig vámpír baba. Nem is egy, hanem 3 –mondta vigyorogva.

-Ez a hasonlat teljesen azonos a méhecske + virág felvilágosítással. Gyerünk Emmett, fedd fel a következő elméletet! –kérte Jazz.


Emmett letépte a felső lapot, amelynek helyén újabb kép volt. Ez, az említett méhecskét és virágot ábrázolta, azonban…
-Te Jazz –suttogta Emmett –a méhecske +virág = a… Mivel egyenlő, a méhecske + virág?
-Hát az úgy van, hogy… -kezdte Jasper, de nem figyeltem rá. Helyette Edwardot néztem, aki alig tudott elfojtani egy kitörni készülő nevetést.
-De ez nem is igaz! –tiltakozott Emmett Jasper valamelyik állítására.

-Gyere, menjünk –suttogta a fülembe, majd megfogta a kezem és az emelet felé húzott.
-Nincs sok időnk… most Emmették vissza akarják adni, amikor még anno én piszkáltam őket. Nem tehetek róla, de azért 10-10 év egymással eltöltött idő, hagy némi dolgot maga után –kuncogott.
-Nagyon élethűek voltak azok a rajzok –mondtam én is mosolyogva.
-Mire célzol? Arra, hogy a görbe lábaid az ügyetlenséget, míg az én pálcika alkatom a „gyengeségem” szimbolizálják? –kérdezte felhúzott szemöldökkel?
-Én a vámpírfogakra értettem. Most, hogy így mondod, mi van a görbe lábaimmal? Ezt honnan gondoltad? –kérdeztem és próbáltam elrejteni a kitörő nevetésem.


-Hát, öhm… izé… én Emmett gondolatai között hallottam.. igen –mondta és próbált mosolyt erőltetni az arcára.
Mintha el is hinném…
-Ahha én meg most jöttem le a falvédőről… -forgattam a szemeimet, majd elmentem lefürdeni.

Még alig múlt 11 óra, amikor kijöttem a fürdőből. A szívem őrülten elkezdett dübörögni, annyira megijedtem Emmett –től.

-Nah, mi az csajszi? Megijedtél a nagy Em –től? –kérdezte és színpadiasan megkongatta a mellkasát.
-Hát, ha van, aki fél King Kong –tól… -váltottam én is színpadias módra…
-Igazad van, King Kong semmi Edward –hoz képest! Mesélj! Milyen volt! Tudod, ha előbb megtudtam volna, akkor készítettem volna videót is… Meg akkor már előbb túl estem volna a felvilágosításon –sóhajtott.

És ez ment órákon keresztül. Ha nem a szexuális életemről kérdezgetett, akkor magáról és Rosalie –ról mesélt…
Ha nem kioktatott, olyan dologról, amit el sem mondtam, akkor bizonyos kameráról beszélt.
Bár nem nagyon figyeltem arra, amit mond, elég sok mindent meghallottam.

-És akkor lesmároltam egy medvét… -először le sem esett, hogy mit mond…
-Aha, tök világos… -mondtam.
-Te nem is figyelsz rám? –kérdezte tettetett felháborodással.
-Dehogynem, hallottam, hogy egy medvével smároltál…
-És ez téged cseppet sem döbbent meg? Még csak fel sem tűnt, hogy túlzok?
-Belőled kinézem, hogy smárolsz egy medvével –mosolyogtam.
-Ez megtorlásra vár –mondta, majd felkapott és elkezdett csiklandozni.


Visítottam és sikítoztam. Azért sem hagyta abba.
-Elég legyen már –küszködtem a vasmarkok között.
-A.a. Sajnálom, de rossz kislány voltál –nevetett, de egy percre sem hagyott fel a kínzásommal.
-Mi ez a hangzavar gyerekek? –jött be a szobába Esme.

Már mindenki ott tornyosult az ajtóban mosolyogva.
-Emmett, nekem levegőre is szükségem van! –próbáltam menteni a menthetőt.

Erre eleresztett, de még továbbra is nevetett. Edward fájdalmas tekintettel odajött hozzám.
-Jasper se jobb, hidd csak el –mormolta a nyakamba.
-Te szegény –mondtam neki, majd megcsókoltam. Hallottam, hogy Emmett felröhög, majd szinte vele párhuzamosan kiáltja, hogy:
-Aú, ezt meg miért kaptam? –kérdezte.
-Ha nem viselkedsz rendesen, kapsz tőlem! –jegyezte meg Rosalie.


Miután elszakadtam Edward ajkaitól az ajtó irányába néztem, ahol azonban senki sem volt.
Szerelmem szemébe néztem, ahol vágyat láttam. Ajkaival újra az enyém felé közelített, amikor:
-Állj! -kiáltotta Alice. –Bella most az enyém! Még ki kell választani a ruháját holnapra! –mondta és ezzel együtt a rossz hangulat újra visszaköltözött belém.
-Hogy lehet valaki ennyire kicsi és idegesítő? –mormolta Edward az orra alatt, de Alice kristály tisztán meghallotta.

-Egyszerű, minden tehetség kérdése –vigyorgott. Azzal kitoloncolta Edwardot a szobámból, engem pedig a gardróbomba utasított.

Egész végig csak a ruhákról fecsegett. Soha nem hittem volna, hogy valaki ennyit tudna a ruhákról. Még a divattervezők sem érnének Alice nyomába.

Végül fáradtan másztam le a lépcsőn a konyha felé véve az irányt. Ez az élmény teljesen kifárasztott.
Laposakat pislogva léptem be az említett helyiségbe, ahol már várt rám két szép melegszendvics. Pillanatok alatt végeztem vele.
Most a fürdőbe igyekeztem, amikor két kar ragadt meg hátulról.
Edward belecsókolt a nyakamba, majd egy mély levegőt vett.
-Holnap után Jasper téged akar kezelésbe venni.
-És Emmett téged? –kérdeztem.
-Ő tőle már kaptam egy kis ízelítőt a vadászat alatt. El is láttam a baját –kuncogott.
-A kis mázlista –mondtam.
-Nem mondanám. Emmett gondolatait hallva, egy 10 évig biztosan nem száll le rólam. Rólunk –hallottam a hangján, hogy mosolyog.

Akármennyire nem akartam még lefeküdni aludni, egy ásítás előtört belőlem.
-Menj, fürödj le aztán aludj. Holnap nehéz nap vár ránk –mondta.

Engedelmeskedtem neki és elmentem lefürödni. Kómásan érzékeltem azt, hogy mi történik. Csak gépiesen mozogtam. Ösztönösen nyúltam a dolgokért. A hajamat is megmostam… azt hiszem.

Álmosan estem be az ágyba, de pont úgy, hogy a fejem a párnába hullott, arccal.
Halk kuncogást hallottam, majd hűvös karokat éreztem a derekamnál.
Még egy dallamot kezdtek el mellettem dúdolni, de lassan férkőzött csak a tudatomba minden egyes dallam.

Az álmom hasonló volt, csak kicsit másképp:

„Az erdőben bóklásztam, a Nap sütött. Gyönyörű volt így látni mindent.
Mintha egy más arcát mutatná a természet. Oly ritkán látni napsütést Forks –ban.
Most is egyedül kóvályogtam az erdőben. A madarak csiripelését lehetett csupán hallani.
Elhaladtam egy patak mellett is.
Morgásokat hallottam, majd mikor megfordultam egy hatalmas barna medvét láttam. De nem volt egyedül. Először csak egy hatalmas fénycsillogást láttam, majd ki tudtam venni, ki azaz alak, aki a medvén csüngött.
Emmett volt az. Az hagyján, hogy a medvével viaskodott. Először azt hittem, hogy éppen vadászik, de tévednem kellett. Éppen a medvével smárolt.
Még álmomban is elnevettem magamat.
Aztán minden hirtelen történt. Az ég besötétedett és én egy réten találtam magamat. Úgy éreztem, hogy még nem jártam itt.
Az a vörös hajú vámpír, Victoria újra megjelent. Azonban volt mellette valaki, aki szintén vámpír volt. A vörös démon arcán, újra egy gúnyos mosoly terült szét, majd hirtelen előttem termett.
Mintha az időjárás is alkalmazkodna, elkezdett zuhogni az eső, de mellé villámlás is csatlakozott.
Victoria megragadott a nyakamnál fogva. Éreztem, hogy itt a vég, amikor…”

Hirtelen felriadtam. Tudtam, hogy csak álmodtam, még is átjárt a félelem, de csak egy kicsit. Inkább attól féltem, hogy nem tudom ki ez a vámpír. Érzem, hogy ismerem, de nem tudom, hogy honnan.

Egy hideg kezet éreztem az arcomon, amire összerezzentem. Rájöttem, hogy csak Edward van mellettem.
-Mi a baj, kedvesem? –kérdezte. A hangjából tisztán ki lehetett hallani az aggódást.
-Nincs semmi baj, csak egy álom volt –bizonygattam, bár úgy tűnt, mintha csak magamat akarnám meggyőzni.
-El szeretnéd mesélni? –kérdezte.
-Majd reggel, ha még emlékszem rá –mondtam, majd visszabújtam mellkasára és fel sem ébredtem egészen reggelig.

~°~

Reggel még hallani lehetett az éjszakai vihar pár esőcseppjét. Ezek szerint még ezt sem vettem észre. Annyira gondolkoztam egész reggel, hogy emlékezzek az álmomra, hogy az időérzékemet teljesen elhagytam.

Az ablak előtt álltam és at erdőt kutattam. Annyi rémlik is, hogy az erdőben játszódott és volt valami köze Victoriához, de semmi más.

Azonban eszembe jutott, hogy mindjárt kezdődik a temetés.
Ahol rengeteg negatív érzelem kavarog majd.
Megkerestem az én „érzelmi” bátyámat.
-Jasper, ha nem akarsz, nem muszáj eljönnöd a temetésre –mondtam.
-Miért ne akarnék? –kérdezte értetlenül.
-Mert nem akarom, hogy az érzelmek kiakasszanak –mondtam nemes egyszerűséggel. Úgy látszik, hogy jót mulatott rajtam, mert felnevetett.
-Az évtizedek alatt már megtanultam kezelni. Tény, hogy nem a legkellemesebb, de nem hagyhatom magára az én testvéremet, amikor szüksége van ránk –mondta. Nem tudom mi vezérelt, de megöleltem.

A legközelebbi emlékem, hogy az autóba szállunk be és indulunk a temetésre. A torkomban egy hatalmas gombóc volt és én már előre féltem, hogy mi vár rám…




Akkor kérném a komikat! Előre is Kellemes Húsvéti ünnepeket szeretnék kívánni és sok-sok locsolót a lányoknak ;)
Puszi: Doree

Újabb ötletek

Sziasztok! Jó hírrel szolgálok, ugyanis m,a lesz friss a Who is Edward? -ból! Kemény 1 oldalt már meg is írtam. xD Kicsit gyenge is lett mivel tegnap este írtam félkómásan, de ma majd kijavítom.

2 történet ötletem is van, de abból csak az egyiket tudom még elmondani, mivel azzal elárulnám a dolgok végkimenetelét.

Tehát, a Who is Edward? -nak mindjárt vége van, kb 5-6 fejezet van hátra jó esetben...
Amint befejezem, egy ideig a Múltam a jövőmből lesz friss, majd elkezdem a The hand of the Destiny, azaz A sors keze. Tudom, hogy a destiny végzetet jelent, de 2 szótárat is megnéztem, amiben a sorsnál a destiny szerepel. Valamint ez jobban hangzott, mint a többi.

Röviden a történetről:

Miután Edward elhagyta Bellát, a lány nem tudta túltenni magát a vámpírján. Hátralevő életét keservesen élte le, amíg 68 éves korában, pontosan 50 évvel a távozás után belehalt a fájdalomba. Sírhelyét különleges módon kedvenc rétjükre tették.
A Cullen család visszatér Forks-ba. Edward Cullen tudomást szerez Bella haláláról és a sírhelyére siet. Azonban ott olyan látvány fogadja, amire nem számított. Egy pontosan olyan lányt talál ott, aki ugyan úgy néz ki, mint Bella volt.
Ki ez a lány? Netán Bella? Miért menekül folyton a Volturi elől? Ő is vámpír lenne?
Edward-nak sikerül túltenni magát szerelmén? Összejön az ismeretlen lánnyal? Ha igen, szerelmük kibír minden akadályt?
Egy biztos, a lány mindent elkövet szerettei biztonságáért!

Nos röviden ez lenne a történet lényege. Nyugodtan írjatok róla véleményt. Amúgy ez a történet álmomban született, amikor Edward a rétjükön van egy sír mellett áll, de nem egyedül van. Egy lány állt mellette aki tisztára Bella. A többi majd kiderül ;)

A másik történet ötletem, pedig a Who is Edward? folytatása lesz. Hogy az első része boldogan, vagy szomorúan fog telni azt majd meglátjátok ;)

Akkor este találkozunk, puszi: Doree

19. fejezet –Emmett megtudja, hogy mi…

Sziasztok! Bocsi, hogy tegnap nem hoztam frisst, de gépezés közben elaludtam xD... szal nem is tudom milyen fejezet lett volna.. ráadásul belenyúltam a kosárlabdába és fáj az egyik ujjam, ami fontos gépezés szempontjából...
Ha minden jól megy, akkor ma még a múltam a jövőmből is hozok frisst, amire szintén ér a 10 db komi... vagyis addig nincs friss, míg össze nem gyűlik!
Tegnap elkezdődött nekem a tavaszi szünet, így szeretnék mindenkinek kellemes szünetet! Próbálok majd minél többször frisselni... a Who is Edward? -nak nemsokára vége, még olyan jó 4-5 fejezet... A jó hír az, hogy lesz belőle második rész, viszont van még egy történetötletem is Hmm. Majd megszavaztatom, hogy melyikkel kezdjem :D
A verseny hát, hogy is mondjam nem valami jó sikerült.. csapatokra voltunk osztva, matek kémia, fizika verseny volt.. a fizika feladatokat én csináltam, nem is lett olyan rossz :D a matekban is sokat segédkeztem, de a kémiát elrontottuk xD de sebaj xD

Először is köszönöm a sok-sok kommentet :D Nagyon ihletőleg hat rám ;)

"Azt viszont nem értem hogy Edvard hogy tudott ellenállni Bella vérének a kísértése ellen ha már így is nagyon szomjas volt.Hogy lehet hogy kibírta úgy hogy se Bellán se semmiben nem tett kárt." (Evy)

Válasz:
Nos, hát ebben a fejezetben megtalálod rá a választ, szóval no para ;)


19. fejezet –Emmett megtudja, hogy mi…


(Edward szemszöge)


-Én emlékszem arra, hogy ti mik is vagytok –mondta Bella.

Jól hallottam? Vámpír képesség ide vagy oda, most komolyan kételkedem abban, hogy kedvesem ezt mondta-e.
A szobában körbenézve mindenki döbbent tekintettel meredt Bellára. A gondolatok ezrei cikáztak fejemben.

„A kishúgunk jól átvágott minket. Mindig is tudtam, hogy van esze a kiscsajnak.” –Emmett.

„Érdekes, tényleg nem hazudik, de akkor miért nem mondta el előbb?” –Jasper.

„Szegénykém, biztos nehéz lehetett újra feldolgozni” –Esme.

„Vajon mikor jöhetett rá?” –Carlisle.

„Végre! Nem kell titkolóznunk előtte!” –Alice.

„Most hülyéskedik? Honnan tudná? Egész végig tudhatta, vagy csak most jött rá?” –Rosalie.

Én már azt sem tudtam, hogy mit gondoljak. Eddig is tudta volna, és egész végig játszott velünk, vagy csak most?

Legelőször Rosalie tért magához, akibe ismét beleköltözött némi rosszindulat.

-Szóval te végig tudtad, hogy mi mik vagyunk és csak szórakoztál? Mindenre emlékszel? Képes voltál eljátszani a bizalmunkat? Pedig már megszerettelek –mondta Rosalie dühösen.

-Rosalie! –szólt rá Esme.
–Nem ítélünk el senkit sem addig, míg nem tudjuk az igazságot. Nos Bella, elmesélnéd, mégis mi ez az egész? –kérdezte Carlisle. A gondolatok kíváncsiságról árulkodtak.

„Rosalie ezt jól elintézte” –gondolta Jasper. Már én is láttam, hogy ez alatt mit értett. Bella már a sírás szélén állt.

-Nem, nem tudtam egész végig. Rólatok sincs több emlékem azóta. Egyszer fordult elő, amikor egy olyan emlékkép ugrott be, amiben egy balett teremben lehettem talán. Fájdalmat éreztem, de nem tudtam miért. Aztán hallottam egy angyal hangját. Legelőször tényleg azt hittem, hogy itt a vég, de kiderült, hogy Edward az.


-Micsoda érzéki csalódás –sóhajtott Emmett, mire mindenkitől egy rosszalló pillantást kapott.
-Mindig a legkisebbet bántják –mondta, majd kezet összefonta a mellkasa előtt.


-Aztán társult hozzá még egy hang is. Carlisle –é. Nem tudtam, hogy mi lehet azaz érzés, hogy mi miatt égett a testem. Aztán olyat hallottam, hogy ki kell szívni a mérget. Majd az, hogy Edward a kezem fölé hajol és belemélyeszti a fogait a kezembe. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Ezután apróbb jelek villantak fel a fejemben. De afelől, hogy vámpírok vagytok –e, azután kezdtem gondolkozni, miután Paul rámtámadt farkasként. Nem tudtam tovább magamban tartani, így döntöttem el, hogy szólok –mesélte, majd lehajtotta a fejét.


Mindenki fejében az elmúlt percek eseménye visszhangzott.
Tehát emlékszik rá! De hisz’ ez nagyszerű! Nem kell titkolnom előtte a valós kilétemet!
Szóhoz sem tudtam jutni. Hogy örömömtől, vagy mitől azt nem tudom.

-Jajj, Bella úgy örülök, hogy legalább erre emlékszel! –sipította Alice, majd Bella nyakába vetette magát.


-Bella… –kezdte Rosalie –Nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de bocsánat. Megint előbb megszólaltam, nemhogy gondolkodtam volna –mondta.
-Nincs semmi gond. Nem haragszom rád –mondta kedvesem, majd megpróbált arcára erőltetni egy mosolyt.
-Nos, így tényleg sokkal könnyebb lesz, mindannyiunknak. Bella, ha legközelebb olyan emléked van, amit nem tudsz mivel magyarázni, kérlek szólj, hátha tudunk segíteni –kérte apám, mire szerelmem bólintott.


Esme odament kedvesemhez.
-Gyere, már biztosan éhes vagy, készítek neked valami finomat- ajánlotta anyám. Bella csak bólintással válaszolt, majd követte Esmét az említett helyiség felé. Rosalie elment vadászni, mert ma este ő vigyáz kedvesemre, míg mi is vadászunk. Carlisle felment a dolgozószobájába egy könyvet olvasni.


Emmett, Jasperrel kezdett el beszélgetni, míg én ugyanezt tettem csak Alice-szel.
-Tegnap este láttam valami érdekeset –kezdte Alice.
-Igen és mivel kapcsolatban? –kérdeztem, pedig már kezdtem sejteni, mire akar kilyukadni.
-Ajj ne játszd a hülyét –forgatta szemeit. –Büszke vagyok rád, hogy meg tudtad állni tudod mit –mondta jelentőségteljesen, amitől elkezdtem zavarba jönni.
-Nem volt nehéz, így utólag visszagondolva. Annyira, Bellára koncentráltam, hogy a vére iránti csábítás eltompult. Akkor még a szörnyeteg énem is szerelmes volt Bellába. Ezen eddig nem is gondolkoztam, e a kaparás akkor enyhült a torkomban. Mással voltam elfoglalva, mint a szomjúsággal –mondtam halkan Alice- nek, akinek fülig ért a szája.
De ez nagyszerű –csilingelte, majd megölelt.


Ettől még inkább zavarba jöttem. Furcsa, mert én tényleg nem tudtam, hogy van ilyen felem is. De azért a szexuális életemet kitárgyalni a húgommal, egy légtérben Emmettékkel… Így átgondolva van miért…


Jasper fészkelődni kezdett a helyén, amire mindenki felfigyelt.
-Mi az, Jazz? Mitől vagy így zavarban? –kérdezte Em kaján vigyorral a képén, én pedig már előre féltem.
-Nem én vagyok zavarban, hanem Edward –bökött fejével felém. Beletúrtam a hajamba. Nem akartam, hogy Emett tudomást szerezzen arról, ami Bellával tegnap köztünk történt, de úgy látszik ez lehetetlen.
-Mit csináltál Öcskös? –kérdezte, majd kezdett megvilágosodni. Már láttam is, amint fejében az össze puzzle darab a helyére kerül. Maga előtt látta Bellát, amint belép. Szemei vörösek voltak a sírástól, de arca ki volt virulva… akár az enyém.
-Csak, nem… ? A mi picike Edwardunk is felnőtt? –kérdezte, és vigyora még szélesebb lett.
„Csak nem, Edward? Lefeküdtél Belával? Ezt mikor akartad megosztani a jó öreg Emmett bácsival, ha? –kérdezte gondolatban, míg a valóságban a szemöldökét húzogatta.


-Nem hiszem, hogy ez rád tartozna –mondtam.
-Tudtam én! De miért nem szóltál? Még felvilágosítást is kellett volna tartanom! Mi lesz így? –játszotta. Erre mindenki csak a szemét forgatta.


Rosalie visszatért a vadászatból és érdekelte, hogy mi is történt. Bella, Esmével egyetemben is most jött ki a konyhából.


-Hát, itt meg mi történt? –kérdezte mosolyogva, majd kedveséhez ment és megcsókolták egymást.
-A mi Edwardunk is felnőtt! –mondta jó hangosan! Rosalie először értetlenül nézett körbe, de neki is leesett, hogy Emmett mire célzott.
Bella egyből fülig vörösödött. Ilyenkor annyira szép. Szívverése is felgyorsult. Szemeit lesütötte.
-Gyere Bella, megmutatom hol a fürdő –mentette Alice a menthetőt.
-Ugyan semmi szükség fáradnod, megtalálom egyedül is.
-De én ragaszkodom hozzá. A gardróbodat is meg szeretném mutatni –mondta, majd karon ragadta kedvesemet és felvonszolta az emeletre.


(Bella szemszöge)


Az Emettel való táralgás nagyon kínos volt számomra. Ahogy láttam, nem csak én, hanem Edward is zavarban volt.
Miután Alice felkísért az emeletre és a gardróbot is megmutatta elmentem lezuhanyozni. Most is a legforróbbra állítottam a hőfokot. Égette a bőrömet, de nem érdekelt. A 10 percesre tervezett fürdésből, jó fél órás lett. Elzártam a csapot, majd megtörölköztem. Hajamat vizesen hagytam, hadd’ száradjon meg saját maga. Felvettem az Alice által adott csipkecsodás pizsamát, majd visszamentem újdonsült szobámba.


Leültem az ágyamra és gondolkozni kezdtem. Mennyire rendesek Cullenék, hogy csak így befogadnak. Máris igazi családtagnak érzem magamat. Esme, akár csak az anyám. Legalább ők ott lesznek a temetésen nem úgy, mint Renée. Carlisle –t igazi apámnak tekintem. Mindig logikusan gondolkozik. Valamint ír igazolást is. Ma nem voltam iskolában, de szerencsémre most amúgy is tavaszi szünet van.
Emmett az én igazi mackós bátyám, aki megvéd a „rosszfiúk” –tól és mindig megnevettet. Kivéve most, mert inkább zavarba hoz, mintsem megnevettet. Rosalie az én szépséges nővérkém, aki után minden férfi a nyálát csorgatja. Alice a legjobb barátnőm és testvérem egyaránt. Edwardra úgy tekintek, mint életem szerelmére. Az is.



Kopogtatásra lettem figyelmes.
-Szabad! –szóltam ki.
-Én vagyok az –jött be Edward. Leült mellém az ágyra, majd az ölébe vont. Megpuszilta a fejem búbját, majd hozzákezdett mondanivalójához.
-Ma este vadászni megyünk és Rosalie –val maradsz egyedül. Már én is régen voltam. Ráadásul most, hogy itt fogsz lakni velünk –ezen mindketten elmosolyodtunk –vigyáznunk kell. Ne aggódj, reggelre itthon leszünk –mondta.
-Rendben, de vigyázzatok magatokra! –mondtam, mire égnek emelte a szemeit.
-Hányszor mondjam még, hogy ne miattunk, hanem magad miatt aggódj! Nincs szívem itthon hagyni téged –vallotta be.
-Nekem sincs ínyemre, hogy itthagysz, de muszáj menned. Legalább nem én hallgatom Emmett poénkodását –húztam el a számat, mire halkan kuncogni kezdett.
-Igen, ebben igazad van. Te így is szerencsésnek mondhatod magadat, mert a gondolatait sem hallod –grimaszolt, mire most én nevettem fel.
-Nem szép dolog tőled, hogy kinevetsz –mondta, majd megcsókolt.


Ez a csók gyengéd volt, és inkább arról szólt, hogy kimutassuk a másiknak az érzéseinket. Szerelem, féltés minden benne volt.
Elhúzódott tőlem, mert nekem levegőre is szükségem van.
Felállt, engem is magával húzva.
-Ideje mennem. Ha bármi gondod adódna, csak nyugodtan szólj Rosalie-nak. Vigyázz magadra! –mondta, majd egy puszit adott az orrom hegyére és megölelt.
-Te is vigyázz magadra! Nem tudom, hogy mi lenne velem nélküled.
-Egy aprócska követ hasonlítasz egy óriási sziklához –mondta, majd egy intés után kiment a szobából.


Befeküdtem az ágyamba, de elaludni nem tudtam. Órákig csak forgolódtam, de minden hiába. A hajnali órákban nyomott el az álom, viszont nem álmatlanul.
Azt álmodtam, hogy… :

„… az erdőben futok, céltalanul. Bolyongok és úgy érzem, mintha nem találnám a helyemet. Az eső zuhog és sötétedik. Egyedül vagyok, míg nem zajra leszek figyelmes az egyik bokorból. Elindulok felé, de megtorpantam, mert valaki a nevemen szólít:
-Bells! –kiáltotta Charlie.
-Apu! –kiáltottam viszont, majd elkezdtem futni felé, de látni még nem láttam. A fák nemhogy ritkultak volna, egyre sűrűbben hálózták be az utamat.

Már villámlott és dörgött is az ég, de még mindig próbáltam futni , gyedül küzdeni a semmi ellen. Olyan volt, mintha folyamatosan egy helyben állnék.
Nem tudom mennyi ideje mehetett ez, de egyszer csak megpillantottam a házunkat. Út nem volt körülötte, csak a fák borították.
Láttam felém közeledni Charlie –t is. Él! Istenem él!
-Bella! –kiáltotta ismét boldog mosollyal az arcán, de hirtelen elsötétült a tekintete és valamit nagyon nézett mögöttem.
Próbáltam megfordulni, de a lábam, mintha a földbe gyökerezett volna. Egy halk morgást hallottam, aminek hatására megremegtem. Egy gúnyos nevetést hallatott. Nem voltam rá képes, hogy az alak szemébe nézzek. Úgy éreztem, hogy bilincsek fogják közre a lábamat.
Majd az árny, hirtelen apu előtt termet és a nyakánál fogva felemelte. A nőnek vörös haja volt és a szemei is e színt öltötték fel.
Rámnézett, majd elmosolyodott.
-Ne! Victoria ne! –kiáltottam, bár fogalmam sem volt róla, hogy ki az a Victoria.
A vörös démon nem is hallgatott rám, odahajolt apu nyakához és belemélyesztette fogait a húsához. Pár perc múlva, ernyedten hullott Charlie teste a földre.
A vámpírnő ezek után hozzám fordult és elégedett mosollyal az arcán indult meg felém. A térdeimre rogytam és vártam a megmentő halált.
Az csak nem jött. Majd egy fehér csík elsuhanása után egy hangos csattanás hallatszott. Morgások és szakadások követték egymást, de nem tudtam, hogy ki a megmentőm.
Csak sírtam…”


-Bella! Bella ébredj! Ez csak egy álom! –hallottam egyre közelebbről Rosalie hangját.
-Mi, mi történt? –kérdeztem értetlenül.
-Biztosan csak rosszat álmodtál. Semmi gond –mondta. A nyakába borultam és sírni kezdtem az álmom hatására. Még egyszer végig kellett néznem az apám halálát, csak más kivitelben.
Percekig, vagy akár órákig zokoghattam, míg nem teljesen elapadtak a könnyeim.


-El szeretnéd mondani, hogy miről szólt az álmod? –kérdezte egy idő után Rosalie.
-Csupán újra, átéltem Charlie halálát, másik formában –mondtam elhaló hangon. Értetlenül nézett rám, mire hozzátettem. –Egy vörös hajú vámpír, akit Victoriának hívtam az álmomban, a saját szemem láttára ölte meg őt… -meséltem, mire megmerevedett.
-Bella, Victoria valós személy. Ő nem csak a te képzeléseid szüleménye. Tényleg vámpír, d ennél többet nem mondhatok –mondta. –Megyek és hozok egy pohár vizet, addig te fürödj le –mondta már mosolyogva.
Bólintottam, majd újra lefürödtem és egy másik pizsamát vettem fel. Amint visszaértem a szobába, az éjjeliszekrényen ott volt a pohár víz. Leültem az ágy szélére és megittam a vizet.


-Hozzak még valamit? –kérdezte Rosalie kedvesen, amitől majdnem a plafonig ugrottam. Ha én nem, de a szívem mindenképpen egy hatalmasat ugrott.
-Nyugi, csak én vagyok –mondta mosolyogva. –Tehát? Hozzak még valamit?
-Nem kell köszönöm –mondtam.
-Rendben, de most már aludj! A temetés miatt ne aggódj! Mindannyian ott leszünk veled! Most már te is a családhoz tartozol –mosolygott bátorítóan.
-Rosalie? Kérdezhetek valamit?
-Most is azt teszed, de persze –bíztatott.
-Ha nem tévedek, te régen nem szívleltél engem valami nagyon, igaz? –kérdeztem és a fejemet lehajtottam.
-Igazad van, tényleg nem kedveltelek eleinte. De, amikor lehagytunk mindenki szomorú volt. Ezt úgy kell érteni, hogy mindenki úgy érezte magát, mintha egy családtagot vesztettünk volna el. Eleinte az zavart, hogy ember vagy… ,hogy Edwarddal a kapcsolatotok csupán egy diákszerelem. Azonban rá kellett volna jönnöm, hogy ez annál sokkal több. Így adtam neked egy esélyt és rájöttem, hogy mennyire normális vagy –mesélte. Örültem, hogy ennyire őszinte velem.
-Köszönöm, hogy elmondtad.
-Nincs mit –mondta. –De most már aludj! –azzal már a szobában sem volt…

Nem kellett sokáig várnom, míg elnyomott az álom…


(Edward szemszöge)


Emmett egész idő alatt kikészített a gondolataival. Miért kell neki mindenről tudnia? Miért kell mindenből viccet űznie? Ezt soha se értettem. Az elején még tényleg mindenki nevetett a hülye megjegyzésein, de mostanra csak ő maga szórakozik rajtuk.


-Hé, Öcsi! Akkor holnap tartunk felvilágosítást! Mi, hogy azt mondod, nem tudsz addig várni? Rendben, akkor hozzákezdek most… Tehát van a méhecske, ami repül egészen a virágig, és akkor… -nm bírtam ezt hallgatni így mentem tovább vadászni. Megéreztem egy hegyi oroszlán illatát és azonnal a nyomába eredtem. Miután kiszívtam minden vérét, Emmett fejével találtam szembe magamat.


-Nem volt szép, hogy a mondandóm közepén otthagytál –dorgált meg, mire csak a szememet forgattam.
-Amúgy, ha tanácsra lenne szükséged, csak szólj! Rose baby –vel bemutatót is tartunk, ha kell! De, ha nagyon gondolod én is megnézhetlek titeket, hogy kielemezzem a hibákat! –mondta.
-Emmett! Nem fejeznéd már be végre? –kérdeztem.
-Soha! Eddig te élezted a nyelved mindenkin, most rajtunk a sor!


Fogtam magam és megint futásnak eredtem. De jött utánam! Ezt nem hiszem el… akármilyen gyorsan is futottam, nekiállt kiabálni.
-Milyen kár, hogy nem voltam ott! Pedig mennyire szeretem az ingyen pornót! Vittem volna kamerát is! Hmm… akkor ez is egy megoldás a kielemzésre… -és ezek még csak a szavak! De a gondolatai még rosszabbak!

-Nem tudnád kordában tartani a gondolataidat? –kérdeztem már ingerülten. Mennyivel jobban jártam volna, ha otthon maradok Bellával…

-Emmett, szerintem nyugodj le, mert Edward már tényleg nagyon mérges! –mondta Jazz.
-De jóóó! Huhú, bunyó! Kíváncsi vagyok, most hogy így fel vagy spannolva, le tudsz – e győzni!
-Fuss, ha kedves az életed –szűrtem a szavakat a fogam közt, majd a nyomába eredtem…

Tehát komikat! Puszi: Doree
Ha bármi gond adódna, akkor írd meg a chat-ben!