3. fejezet- Mit is mondjak?

Itt a kövi feji! A frissek ezentúl úgy lesznek, ahogy kiírtam! Nos, hát sokan írtátok, hogy várjátok mikor kerül Edward a képbe, mármint konkrétan, hát a következő fejezetben! De, hogy miért? És miképp, azt csak akkor fogjátok megtudni, ha folyamatosan nézitek a blogot! ^^ Remélem tetszik ez a fejezet is!

3. fejezet –Mit is mondjak?

( Jacob szemszöge)

Mi az, hogy ki az, az Edward? Ezek szerint tényleg amnéziája van. A fenébe, mit is mondhatnék neki? Mióta itt fekszik azon gondolkozom, hogy mit is hazudjak neki. Lehet, sőt valószínű, hogy arra sem emlékszik, hogy léteznek vámpírok és vérfarkasok… Csodás. Most mégis mit tehetek? Mondjam neki azt:

„Edward, nos ő a volt fiúd, aki nem is olyan régen itt hagyott. Jah, azt említettem már, hogy vámpír? És ha itt tartunk én meg alakváltó vagyok?”

Már éppen hazudni akartam valamit, amikor a töprengésemből Charlie hangja szakított ki.

Végre.

-Bells! Ébren vagy! Annyira örülök neki. Édesanyád is itt van! Mindjárt be is hívom –lelkendezett Charlie, én pedig magamban azért könyörögtem, hogy nehogy újra kimenjen. Imám meghallgatásra talált, mert ebben a pillanatban Renée lépett be az ajtón. Ez pont kapóra jött.

-Bella –szólítottam meg.

-Igen? –kérdezett vissza.

-Én most megyek, magadra hagylak egy kicsit a szüleiddel, rendben?

-Menj, de később még válaszokat várok –követelődzött.

-Rendben –adtam be a derekam, mert ha mégsem így feleltem volna, addig nem engedett volna el. Remek, újabb hazugság.

( Bella szemszöge)

Remek. Apámnak és anyámnak is pont most kellett megjelennie. Mikor már éppen elmondta volna, hogy ki is az, az Edward. De semmi, gond, majd én kiszedem belőle. Addig nem nyugszom. Ha belepusztulok, akkor is. Ennek a fiúnak a neve különös érzéseket vált ki belőlem. Fogalmam sincs, miért, de úgy érzem, hogy nemsokára változások következnek.

Töprengeni, nem volt több időm, mivel anyuék, kérdezősködni kezdtek. Pompás. Most mit mondjak? Nem is emlékszem semmire. Jó indok. De ha ez van, akkor ezt kell szeretni. Tehát innen mondják, hogy megszoksz, vagy megszöksz. Vagy örülnek a válasznak, vagy inkább nem is firtatják.

-Bella, kicsim mi történt? –kérdezte anya.

-Anyu, ugye elhiszed, ha azt mondom nem emlékszem semmire? –ez a legegyszerűbb, kérdésre kérdéssel válaszolni. Legalább őszinte volt.

-Hjaj , igen elhiszem, de azért reménykedtem, hogy ennél több maradt meg az emlékeidben –reménykedett anyám.

-Jake, már az előbb elmesélte, hogy valami részeg nekem jött és innen a baleset –mondtam őszintén, majd kinéztem az ablakon, és megdöbbenve láttam, hogy este van. Hmm, vajon mégis mikor hoztak be? Hány napja feküdhetek itt? Gondoltam ezzel nem ártok senkinek sem.

-Anyu? –szólítottam meg, Renée –t, aki éppen engem nézett.

-Igen, kicsim?

-Mégis, mikor történt a baleset? Milyen napon? És milyen nap van ma? –tettem, fel az engem izgató kérdések egy részét. Anyu apura nézett, aki bólintott, mire anyu visszanézett rám és beszélni kezdett:

-Hát kicsim, kedden történt a baleset, ma pedig szombat van. –válaszolta anyu röviden, hogy mégse áruljon el többet, mint lehetne.

-És mikor engednek ki? –ebből az átkozott büdös szagú kórházból? -folytattam gondolatban. Minél előbb eltűnni innen, majd utánajárni ennek az egésznek.

-Az orvosok, azt mondják, ha gyorsan gyógyulsz, akkor már kedden vagy szerdán –mindig ugyanaz a duma. Ha gyorsan gyógyulsz, ha nem lesz semmi. Mindig ez a sok ha.

-Anya, apa most magamra hagynátok? Egy kicsit pihenni szeretnék. Még csak most ébredtem fel és, hát ez elég fárasztó még nekem –mondtam, csak, hogy minél előbb elmerülhessek a gondolataimban.

-Persze, ha ezt akarod –felelte Renée, majd Charlie –val együtt egy-egy puszit adtak, majd elhagyták a szobámat.

~°~

Ez így ment napokig. Meglátogattak a szüleim, majd egy idő után, a némaságom miatt, magamra hagytak. Jó is volt egy kicsit egyedül lennem, de mintha ürességet éreztem volna. Mintha, csak egy felem lenne. Furcsa… Ráadásul Jake, se jött már el 2 napja. Amikor itt volt is üveges tekintettel ült a széken. Bámult ki a fejéből, ha pedig kérdeztem valamit, mintha itt sem lett volna…

~°~

Ez történt a legközelebbi alkalomkor is mikor Jacob eljött meglátogatni. Ült az ágyam mellett, de mintha csak testben lenne itt. Mintha gondolkozna valamin. Ebből elegem van! Már meguntam.

-Jake? –kérdeztem. Semmi válasz

-Jacob! –emeltem fel a hangomat idegesen.

-Hmm.. Igen? Mondtál valamit? –kérdezte.

-Igen, nem tudom, miért csinálod ezt, mintha egy élőhulla lennél, de szeretnék tőled kérdezni valamit.

-Akkor rajta, de ne feledd, nem biztos, hogy válaszolok! –próbált téríteni…

-Még mindig nem mondtad, meg, hogy ki is az, az Edward! –mondtam egy kicsit hangosabban, mire habozni látszott. Titkol valamit?

-Öhm..mondtam már, hogy neked kell rájönnöd mindenre! –mintha be is venném, hogy csak ezt akarja…

-Titkolsz előlem valamit? –kérdeztem, mire rájöttem, hogy beletrafáltam…

~°~

( Jacob szemsöge)

-Jake? –hallottam egy távoli hangot. Azt hiszem Belláét.

-Jacob! –igen ő az. Már megint faggatni akar? Mindegy, ha nem beszélek vele, az még gyanúsabb lett volna…

-Hmm…igen? Mondtál valamit? –kérdeztem reménykedve, hogy nem kérdezett semmit…legalábbis nem azt!

-Igen, nem tudom, miért csinálod, ezt, mintha egy élőhulla lennél, de szeretnék tőled kérdezni valamit –mondta, és én ettől a pillanattól féltem. Biztos voltam benne, hogy megint arról a vérszopóról fog kérdezni… Ha már itt tartunk…ki is az élőhalott?

-Akkor rajta, de ne feledd, nem biztos, hogy válaszolok! –próbáltam terelni, hátha veszi a lapot és rájön, hogy tudom mit akar kérdezni és a válaszom nem lesz. Hát most sem vált be. Megint hozta a formáját.

-Még mindig nem mondtad, meg, hogy ki is az, az Edward! –mondta hangosabban.

Tudtam! Tudtam! Tudtam! Tudtam!

Miért nem kérdezett inkább másról? Miért mindig azokat a kérdéseket teszi fel, amit egy normális emberi lény soha sem. Már tudom a választ, hiszen ő Bella! Egy pillanatig haboztam, majd kigondoltam valamit. Megpróbálok terelni, ha nem, megy, akkor fogok hazudni.

-Öhm..mondtam már, hogy neked kell rájönnöd mindenre! –mondtam mire rájöttem, hogy ezzel a válasszal cseppet sem volt megelégedve…Remek…Újabb Bellás dolog, amit nem fogok megérteni…

-Titkolsz előlem valamit? –kérdezte, mire én ledöbbentem, hogy ennyire átlát rajtam…

Akkor itt az idő…hazudnom kell! Napokig gondolkodtam, hogy mit is mondhatnék, amivel nem is bántom meg teljesen, de a féregtől undorodni fog…ez tart életben, hogy szerethetem, hogy most én vagyok a védelmezője, hogy most végre az enyém lehet…ha elég ügyes vagyok és jól hazudok.

De milyen áron? Becsapom azt akit szeretek? Azáltal semmivel sem leszek több, mint az a vérszívó. Ha hazudok, engem fog szeretni, bár mocskos áron, azért még is engem szeret. Én legalább nem hagyom el…

-Nos, hol is kezdjem? –kérdeztem, remélve, emiatt fel is pillantottam rá, hogy esetleg meggondolja magát… de minden hiába.

-Talán az elejénél –válaszolta türelmetlenül. Az utolsó kötél, amiben kapaszkodtam, az is elszakadt…

-Nos, hát Edward. Igen ti régen együtt… voltatok –mondtam minden egyes szót nyomatékosítva, főleg a voltatok szót. Majd újra ránéztem, de arcán semmi sem látszott.

-Egészen addig míg rá nem jöttél, hogy…. –most mit mondjak vámpír? Természetfeletti? Halhatatlan?

~°~

( Bella szemszöge)

-Nos, hol is kezdjem? –kérdezte, mire én türelmetlenül válaszoltam:

-Talán az elejénél.

-Nos, hát Edward. Igen ti régen együtt… voltatok –mondott minden egyes szót megnyomva, főleg a voltatok -ot, majd felemelte fejét és rám nézett.

-Egészen addig míg rá nem jöttél, hogy…. –hogy micsoda? Miért mindig ez a nagy szünet? Ennyire nem lehet rossz!

Akkor a friss jövő héten kedden, előzetes pedig vasárnap! Nyugi, az ötödik fejezetet is megírtam, szóval komikat most is kérek *szépennéz* . Tudjátok, az ember a hibájából tanul.

Puszi : Doree